Vágólapra másolva!
A Renault-nál az állásáért küzd, szerinte felszabadultabban tudna versenyezni, ha nem járna folyton ez a fejében.

Miután kiderült, hogy Nico Hülkenberg jövőre a Renault-nál folytatja a pályafutását, egyértelművé vált az is, hogy a csapat jelenlegi két versenyzője, Kevin Magnussen és Jolyon Palmer közül legfeljebb az egyik maradhat. Valójában még az sem vehető biztosra, hogy bármelyikük megtarthatja az állását, mert a francia istálló tárgyal Valtteri Bottasszal és Esteban Oconnal is, bár az előbbivel a Williams várhatóan hosszabbítani fog, az utóbbira pedig szemet vetett a Force India.

Palmer mindenesetre a csapattársához hasonlóan az állásáért küzd, és úgy érzi, ez a tét negatív hatással van a teljesítményére.

– mondta az Autosportnak. – Ha azt az egyet nem rakod össze, már a Q1-ben elbúcsúzhatsz, ami megtörtént velem Malajziával, Kevvel pedig Japánban, úgyhogy tényleg nagy rajtunk a nyomás."

Palmernek az állása a tét Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„A versenyen kicsit könnyebb együtt élni vele, mert akkor nem minden egyetlen körben dől el. Azért is nehéz kezelni a helyzetet, mert muszáj megmutatnunk a főnökeinknek, hogy mire vagyunk képesek, de közben nem hibázhatunk. Nem játszhatunk a biztonságra sem, hiszen akkor meg lassúak leszünk, vagyis a helyes kompromisszum a lényeg."

A 25 éves Palmer, a GP2 tavalyelőtti bajnoka csak az idén mutatkozott be az F1-ben, de a pályafutása már egy szezon után véget érhet, ha nem tudja meggyőzni a Renault menedzsmentjét, hogy tartsák meg. Bár Szepangban sikerült megszereznie első pontját, és az időmérőkön kiegyenlítetten, 8:9-re alakult a párharca a csapattársával, Kevin Magnussen jóval több, 7 pontot gyűjtött eddig. Palmer szerint a kapcsolatuk annak ellenére is jó, hogy ugyanazért a pilótaülésért küzdenek.

„Mindketten elég nyitottak vagyunk. Természetesen egymás ellen harcolunk, de jól kijövünk a másikkal, és azon dolgozunk, hogy fejlődjön a csapat. Szerintem ez az eredményeken is meglátszik – mondta. – Az előrelépéshez szükség van a versenyzők együttműködésére is, ami szerintem nálunk adott."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!