Vágólapra másolva!
Bár végül csúfos véget ért, és magát is elgáncsolta vele, az élő adásban engedetlen kisiskolást játszó címvédő randalírozása a sajtótájékoztatón egy teljesen valós problémára világított rá. Az akcióját már csak azért sem érdemes túldimenzionálni, mert a pályán nyújtott teljesítménye miatt nem kellett szégyenkeznie.
Hamilton megint a pályán kívüli akciójával kavart botrányt Forrás: AFP/Behrouz Mehri

A „paranoiás vásott kölyök", Lewis Hamilton a Japán Nagydíj hétvégéjén önpusztító üzemmódba kapcsolt, és reménytelenül elgáncsolta magát a világbajnoki címért folytatott küzdelemben? Na, álljunk csak meg egy szóra! Bár a brit lapok a fentihez hasonló szalagcímekkel jelentek meg a verseny napján, illetve másnapján, dühösen ledöntve a bálványukat arról a talapzatról, amelyre nem kis részben pont ők állították fel, ezzel akarva-akaratlanul összemosták a pályán kívüli akcióit a pályán nyújtott teljesítményével, azt a látszatot keltve, mintha nyilvánvaló lenne az összefüggés. Az üzenet világos: azzal, hogy kisded játékokra pazarolja az energiáját, Hamilton a csapattársát, a céltudatosan kizárólag a feladatára összpontosító teuton lovagot, Nico Rosberget segíti győzelemhez.

De vajon tényleg így van? Rosberg szerint ez az egész csak mese habbal. „Annyit mondhatok, hogy a színfalak mögött talán még soha nem tűnt ennyire koncentráltnak – jelentette ki Hamiltonról, amikor elővezették neki a teóriát. – Hosszú-hosszú hónapok óta nem láttam olyan sokáig dolgozni, mint most, a malajziai balszerencséje után, hogy megtalálja az utolsó századmásodperceket a köridőben."

Ami a pályán nyújtott teljesítményét illeti, Hamiltonnak a számára lehangoló végkifejlet ellenére valóban nem volt oka szégyenkezésre.

Oké, Rosberg elhalászta előle a pole-t, de ahhoz képest, hogy egész hétvégén ő uralta a pályát, megnyerve mindhárom szabadedzést is, a vártnál tulajdonképpen kisebb, 13 ezredmásodperces előnnyel. Ez olyan nevetségesen csekély különbség – a Mercedes szerint ugyebár a célvonalon, az 5,8 km-es sprint végén 82 cm választotta el egymástól a két autót –, hogy akár pénzfeldobással is kisorsolhatták volna maguk között az első rajtkockát. Na jó, ez túlzás, nem így megy, az viszont tény, hogy Hamilton tavaly és tavalyelőtt jobban, 0,076, illetve 0,197 másodperccel kapott ki Rosbergtől a szuzukai időmérőn. Az idén tehát önmagához képest túlteljesített egy olyan pályán, amely, ezt ő is elismeri, hagyományosan inkább a csapattársának fekszik.

És a versenyen is nagyot ment: a 8. helyről feltornázta magát a dobogóra, az utolsó két etapban simán jobb tempót autózva mindenki másnál, még ha Rosberg nem is igazán sietett. Csak hát Hamilton nagy árat fizetett azért a rongyos 13 ezredért– amiatt került át a rajtrács páros, a szombat éjszakai esőzés után még kora délután is nedvesen maradt oldalára. A vizes sáv épp a Mercedes bal hátsó kereke alatt húzódott végig, és nem tűnt vészesnek. Hamilton maga sem azzal magyarázta, hogy az idén immár sokadszor elrontotta a rajtot, de egy kis szerepe mégiscsak lehetett benne, mert az elindulásnál a tapadási együtthatóban tapasztalható legkisebb különbség is számít.

Hamilton Szuzukában megint rosszul rajtolt Forrás: AFP/Tosifumi Kitamura

Hamilton mindenesetre a saját hibájának tudta be, hogy kipörögtek a kerekei, röviddel később csalódottan elnézést is kért miatta a Mercedestől a rádión. A győzelem esélyét sokkal inkább ebben a pár tizedmásodpercben, ezzel az egy momentummal bukta el, semmint a csütörtöki sajtótájékoztatón elkövetett bolhányi gyerekcsínnyel és az abból általa tényleg feleslegesen kinevelt elefánttal. Rosszul pedig már máskor is rajtolt, ennek semmi köze nincs az újságírókkal vívott szuzukai csörtéjéhez.

Rosberg talán tényleg hatékonyabban tartja távol magát a játszmáktól, de ettől vasárnap még ugyanúgy kikaphatott volna, ha Hamilton nem rontja el a rajtot.

Az már érdekesebb kérdés, hogy ezt – és úgy általában a többi pocsék startját – mennyire lehet az ő, és mennyire a győzelmét akadályozó, rejtélyes „valaki vagy valami" rovására írni. Mint az közismert, a rajtolási szabályokat erre az évre éppen azért változtatták meg, száműzve a második kuplungkart, illetve betiltva a mérnökök által a fogáspont megtalálásához nyújtott rádiós segítséget, hogy a mezőny ne futószalagon induljon el a piros lámpák kialvása után. Ezt a célt sikerült elérni, ám míg a versenyzők egy része, köztük Rosberg szerint így a korábbinál több múlik a pilótákon, Hamilton úgy látja, a kuplung működésében tapasztalt véletlenszerűség miatt lényegében a szerencse dönt.

A kérdés egyáltalán nem mellékes, mert voltaképpen arról szól, hogy az olyan győzelmeket, mint a monzai, a saját hibájából bukta el, vagy egyszerűen pechje volt, akárcsak Malajziában az elfüstölő motorral. Ezt kívülállóként nehéz megítélni. Felipe Massa a Motorsport.com-on vezetett rovatában a Japán Nagydíj kapcsán azt írta, a labda a versenyzők térfelén van, mert a felvezető körben kapott mérnöki tanácsok híján nekik kell jól behangolniuk a kuplungot. „Egy másik nehézség, hogy miután a bokszkijáratnál olyan sokszor gyakoroljuk a rajtolást a hétvége folyamán, a rajtrácson más tapadási viszonyokkal szembesülünk – tette hozzá. – A pilóták ezért vétenek sok hibát, szerintem az idén legalább egyszer mindenki elrontotta a rajtot.

A Mercedes igazgatója, Toto Wolff ugyanakkor elismeri, hogy a kuplungjukat nehéz kezelni, és „van egy kis véletlenszerűség" is a procedúrában. A csapat az év elején még az anyacégétől, a Daimlertől is segítséget kért emiatt, s bár a mechanizmus módosításáról erre az évre már letettek, amint Szuzukában kiderült, a versenyzők kesztyűjén átvariálták a varrást, hátha így könnyebb lesz finoman szabályozniuk a kormány mögötti kuplungkart. Jó példa ez arra, hogy a Forma-1-ben milyen apróságokra kell odafigyelni. „Ez csak egy tényező a kar felengedésében és a megfelelő fordulatszám megtartásában. Nagyon bonyolult az egész" – mondta Wolff.

De vajon problémásabb-e a Mercedes kuplungja, mint a többi csapaté?

Mostanra ez az általános benyomás alakult ki, holott ha jobban megnézzük, gyakorlatilag az összes versenyen elrontják páran a rajtot, ami nem is csoda, hiszen tavalyig mindenki két kuplungkart használt, és igénybe vette a rádiós segítséget is a felvezető körökben. Még az általában jól induló Ferrarik sem voltak immunisak a szabálymódosításra. Lehet, hogy a Mercedes kuplungja tényleg kényesebb az átlagosnál, Wolff szerint azonban főleg azért tűnik így, mert ők indulnak az élről. Rájuk irányul a legnagyobb figyelem, értelemszerűen mindenki észreveszi, ha Hamilton vagy Rosberg az első métereken kapásból hátraesik. „Ha összehasonlítjuk az adatokat, valószínűleg kiderül, hogy a kuplungunk működéséről a valóságosnál rosszabb kép alakult ki" – jegyezte meg Wolff.

Rosbergnek eddig beválik, hogy egyenként veszi a lépcsőfokokat, és nem a vb-címet tartja szem előtt Forrás: AFP/Juja Sino

Hozzátetette, hogy Hamilton szuzukai rajtja esetében „a kuplung felengedése nem ment jól, darabos volt, bár ez a leegyszerűsítése annak, ami történt." Felelősöket Wolff sem keresett – már Monzában hangsúlyozta, hogy az rossz üzenetet közvetítene.

Hurrikán a biliben

Ha Hamilton elbukja az idei vb-t, azt sokkal inkább a motor- és rajtproblémáinak, semmint a pályán kívüli hányattatásainak lehet majd betudni. Spában hátulról indult a hajtáslánc-elemek cseréje miatt, Monzában megszerezte a pole-t, de elrontotta a rajtot, Malajziában uralta a versenyt, amíg fel nem robbant a motorja, Szuzukában pariban volt Rosberggel, és a győzelemre sem tűnt esélytelennek.

Csak Szingapúrban maradt el a csapattársától, úgyhogy ami a pályán nyújtott teljesítményét illeti, nem beszélhetünk semmiféle válságról.

A szuzukai huzakodása az újságírókkal nem annyira oka, mint inkább okozata volt annak, hogy négy fordulóval a szezon vége előtt immár 33 pontos hátrányban van Rosberggel szemben.

Csütörtökön mindjárt azzal a bizonyos elfuserált belépővel nyitott az FIA szokásos sajtótájékoztatóján, megadva az alaphangot a bohózatként kezdődő, de számára tragédiaként végződő hétvégéhez. Hamilton alighanem a szepangi motorhibájára, a lelkiállapotára és a világbajnoki esélyeire vonatkozó elkerülhetetlen sablonkérdések elől szeretett volna elhajolni a látványos unatkozással, csakhogy belegabalyodott a saját hálójába. Már addig is félmondatos válaszokat adott, és amikor Dan Knutson, egy ismert ausztrál újságíró, a paddock állandó tagja rákérdezett, hogy min mulatnak olyan remekül a mellette ülő Fernando Alonsóval, Hamilton szakasztott úgy viselkedett, mint egy óra közben facebookozáson kapott kisiskolás. „Mi? Ja, igen, semmi, csak... Nagyon vicces, lőttem pár képet magunkról, versenyzőkről. Nagyon vicces – magyarázkodott. – Hé haver, már borzasztó régóta járunk ide, és mindig tök ugyanúgy megy, szóval megpróbáltam feldobni pár újdonsággal."

Az afférról gyakorlatilag az F1-ről tudósító összes sajtótermék beszámolt, de hogy ezen Hamilton miért lepődött meg? Rejtély. Persze lehet fejcsóválva szörnyülködni amiatt, hogy egy ilyen semmiség lett a nap sztorija, ehhez azonban maga Hamilton is hozzájárult, amikor lazán lepattintotta az érdemi kérdéseket. Mégis mit várt, miután tucatnyi újságíró előtt, nem mellesleg élő tévéadásban gyakorlatilag elszabotált egy sajtótájékoztatót? Az a sok káposztafej azért ült vele szemben, hogy beszámoljon arról, ami történik. Őket ezért fizetik, Hamiltont meg abban a fél órában azért, hogy válaszolgasson a kérdéseikre, bármilyen unalmasak is. Ez talán számára sem jelent újdonságot, ráadásul a státuszából és az előzményekből adódóan éppen ő volt a főszereplő.

Miután megjelentek a mini-monodrámaparódiáról szóló cikkek, Hamilton vehetett volna egy mély lélegzetet, húzhatott volna egy vonalat, aztán két napra rá már nem is emlékeztünk volna az egészre. Elvégre nem követett el semmilyen főbenjáró bűnt. Bármilyen gyermeteg poén volt, engem például pont olyan hangulatomban kaptak el azok a képek, hogy percekig nem bírtam abbahagyni tőlük a röhögést. Carlos Sainz, mint baseball-sapkás őzike és Lewis Hamilton, mint lekonyuló fülű, sárgarépa-bombákkal megszórt, rózsaszín orrú nyuszika – ki állította, hogy a versenyzők nem hülyülhetnek egy jót? Még a Petronas sem panaszkodhatott, mert Hamilton fülében a világoskék masni tökéletesen rímelt a pólóján virító logójukra. Vállalati arculatból jeles, ilyen egy ösztönös tehetség.

Hamilton a sajtótájékoztató közben azzal a felirattal posztolta ki a képeket, hogy „ez a szarság a halálba kerget", ami talán nem volt a legudvariasabb megállapítás, de az őszinteséget lehetett értékelni benne.

Én speciel nem vagyok annak a híve, hogy faragjunk a szponzorok által adott ritmusra bólogató, politikailag a végletekig korrekt, monoton géphangon beszélő biorobotokat a versenyzőkből.

Nem akarok részvétlennek tűnni, de ha a csapatuk PR-osait kiveri a hideg verejték a megnyilvánulásaik miatt, hát az legyen az ő bajuk. Különben sem hiszem, hogy az emberek sorozatgyártott, előre programozott autópilótákat szeretnének látni a kormánynál. Az ilyenekkel szerintem a szponzoraik sem mennek sokra. Mennyit ér egy mozgó hirdetőtábla, amely senkit nem érdekel?

Hamilton a telefonjával bíbelődött, miközben zajlott a szokásos sajtótájékoztató Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Éppen ezért Hamilton gyakran negatív kontextusban emlegetett életstílusával sincs az égvilágon semmi bajom. Ki mondta, hogy a pályától távol is folyton a kinyomtatott telemetriát böngészve, besavanyodva kellene gubbasztania dolgozószobájában? Miért ne utazgathatna, csajozhatna, bulizhatna, parádézhatna a Pagani Zondájával, járhatna koncertekre, oszthatna meg magáról napi húsz képet a közösségi médiában, tetováltathatná ki magát csak azért, mert történetesen autóversenyzéssel keresi meg a napi betevő aranyláncot? Nem azt állítom, hogy én így csinálnám a helyében, de ez az életvitel, amely okkal, ok nélkül egyébként is közelebb áll az autósport hőskorának sztárjairól rögzült képhez, biztosan sokak számára vonzóbb, mint a magánéletét öt méter vastag betonfallal védő Nico Rosberg vagy Sebastian Vettel visszafogottsága. Most hagyjuk, hogy ki mennyire tűnik hitelesnek a szerepében – a lényeg, hogy a nézők közül is ki ezzel, ki azzal a stílussal azonosul.

Kifejezetten jó, ha a palettát színesíti egy olyan figura, mint Hamilton.

Amikor utólag megpróbálta kimagyarázni a történteket, felvetette, hogy az újságírók helyett a közönségnek kellene kérdeznie inkább. Mondjuk alighanem érnék meglepetések, mert biztosan nem csak a saját szurkolói találnák meg, nyilván kapna hideget-meleget, de ami a sajtótájékoztatót illeti, van némi igazsága. Ez a formátum valóban elavult, és nem is túl hatékony, csak egy aránytalanul grandiózus példát előcibálva kábé az a baj vele, mint Churchill szerint a demokráciával: a létező legrosszabb, leszámítva az összes többit, amellyel már megpróbálkoztunk.

A dolog úgy működik, hogy az FIA a nagydíjhétvége mind a négy napjára szervez egy-egy sajtótájékoztatót. A szombatin és a vasárnapin az időmérő, illetve a verseny első három helyezettje vesz részt (és nemcsak addig tart, amíg a tévében mutatják), míg a péntekire változó tematika szerint hat csapatvezetőt, a csütörtökire pedig hat pilótát hívnak meg, igazodva az az aktualitásokhoz. Ezek az alkalmak kifejezetten az írott sajtónak szólnak, és azért van rájuk szükség, hogy a versenyzőknek ne kelljen mindenkivel egyenként beszélniük, ami amúgy is lehetetlen lenne, mert többnyire százas nagyságrendben vannak újságírók a helyszínen. A rendszer hátránya, hogy a sajtótájékoztatókon elhangzott válaszok bekerülnek a közösbe, bárki felhasználhatja őket, ráadásul az utóbbi években már tévéközvetítés is készül róluk, ezt néhány tematikus csatorna élőben sugározza.

Érthető, ha négy nappal a malajziai kiesése után Hamiltonnak nem volt sok kedve a sajtóval csevegni Forrás: AFP/Juja Sino

Így nincs túl sok értelme kérdezni; a tévéadás alapján az otthon dolgozók percek alatt cikket kanyaríthatnak a neked adott válaszból, míg te a helyszínen még ezerfelé rohangászol információk és nyilatkozatok után, mert különben minek vagy ott, ugyebár? Az internet korában már csak így megy ez. Péntek kivételével a csapatok többsége is minden nap végén rendez nyilvános kerekasztal-beszélgetéseket a versenyzőivel. Azokon legalább nincs ott a tévé, a válaszok viszont ugyanúgy szabad prédát jelentenek, mint az FIA sajtótájékoztatóin, úgyhogy a nagyobb, akár öt-hatfős helyszíni apparátussal dolgozó lapok előnyben vannak.

Ezt csak azért fejtettem ki ennyire részletesen, hogy két dolog világos legyen.

Egyrészt az újságíróknak kevés lehetőségük van kérdezni.

Ma már lényegében lehetetlen ad hoc jelleggel leszólítani a versenyzőket a paddockban, mert a nagy csapatok protokollja amúgy is tiltja számukra a nyilatkozást a sajtós jelenléte nélkül, úgyhogy a nem hivatalosan megszerzett értesülésektől eltekintve végső soron mindenki ugyanabból az alapanyagból dolgozik (ezért rágja végig ugyanazokat a sztorikat szinte az összes tematikus újság és honlap). Másrészt a pilótáknak a néhány, egyénileg leegyeztetett interjú mellett minden nap beszélniük kell 5-10 percet az írott sajtóval, valamint el kell járniuk egy körtáncot a paddock szélén felállított „ringben", ahol külön-külön, de röviden faggatják őket a szalag mellett tolongó tévéstábok. Így összességében 45-60 percet töltenek nyilatkozgatással nap, mint nap, és mivel gyakorlatilag minden riporter ugyanarra a pár aktualitásra kérdez rá – lássuk be, a szepangi motorhibája után vicces is lenne az új sapkájáról faggatni Hamiltont –, érthető, ha gyorsan automata válaszadási üzemmódra kapcsolnak.

Vannak köztük egyéni különbségek, de a többségük ettől függetlenül igyekszik nem félvállról venni a kérdéseket, és kötelességtudóan, viszonylag részletesen megfelelni rájuk, főleg a csapatuk által rendezett sajtóbeszélgetéseken, ahol nem figyeli őket kamera. Ez döntő szempont: Hamilton például az Olasz Nagydíj után, amikor mindenki kíváncsi volt rá, miért rajtolt rosszul, kiküldette a tévéstábokat a Mercedes motorhome-jából, mert korábban már nyilatkozott nekik. Egyébként ő is rendesen, nem foghegyről szokott válaszolgatni, a csütörtöki sajtótájékoztatón alighanem csak rossz passzban, a malajziai győzelem négy nappal korábbi elvesztése miatt zaklatott lelkiállapotban volt. Papolhatunk arról szemforgatóan, hogy a sajtó a nyilvánosságot képviseli, Hamiltonnak nem kellett volna a telefonját nyomkodnia, miközben az újságírók dolgozni próbálnak, de őszintén: ezen túl lehetett lépni. Mindenkinek lehet rossz napja. Az vesse rá az első követ, aki még egy meetingen sem tetrisezett unalmában.

A csütörtöki Snapchat-botrány vihar volt a biliben, Hamiltonnak mégis sikerült hurrikánt kavarnia belőle

azzal, hogy szombaton, a Mercedes által rendezett sajtóbeszélgetésen kiállt az újságírók elé, és közölte: a továbbiakban nem kíván hosszasan csevegni velük. „A legnagyobb tisztelettel azt kell mondanom, hogy sokan vannak itt, akik szuperül támogatnak engem, és remélem, tudják is, kikről van szó – magyarázta. – De vannak olyanok is, akik sajnos kihasználtak bizonyos dolgokat. Az a tegnapelőtti epizód egy jókedvű, laza semmiség volt, ha tiszteletlen voltam veletek, vagy tiszteletlenségnek éreztétek, őszintén kijelenthetem, hogy nem ez volt a szándékom. Csak szórakoztam egy kicsit. Amit utána világszerte összeirkáltak erről, az viszont tényleg tiszteletlen volt."

Hamilton épp Hülkenberget előzi. A pályán ugyanolyan penge volt, mint mindig Forrás: DPPI/Florent Gooden

Megsértődni azon, hogy az újságírók a munkájukat végezve megírták, amit egy nyilvános eseményen csinált: nem menő. Ez tényleg egy sértődött kisfiú reakciója, és Hamilton különben is fordítva ül a lovon, ha azt hiszi, a sajtó azért van ott, hogy hízelegjen neki vagy bármelyik másik versenyzőnek. Ráadásul a brit lapok jó része hagyományosan még az elvárható pártatlanság határait feszegetve is mindig mellette állt, konfliktushelyzetekben nyíltan az ő oldalára helyezkedve Rosbergével szemben. A szombati kiselőadásával őket is sikerült feleslegesen magára haragítania. Hamilton és a brit sajtóhad kölcsönösen elárulva érezte magát.

És ebből nem mellesleg a Mercedes is rosszul jön ki, mert finoman szólva töketlennek tűnnek, ha hagyják, hogy Hamilton ilyen könnyedén szabotáljon egy általuk szervezett sajtóeseményt.

A teljesítménye PR-fronton talán elfogadhatóvá tesz bizonyos „járulékos veszteségeket", ahogy Toto Wolff diplomatikusan megfogalmazta, de azért mégsem egészséges, ha a nyúl viszi a puskát.

Ja igen, a nyúl: Hamiltont talán nem zavarja, hogy úgy látszik, a retusált álarc mögött egy megsebzett gyerek van, aki képtelen felnőtt módjára megbirkózni a pályán elszenvedett csapásokkal. Amíg ez a teljesítményére nincs hatással, és szerintem egyelőre nem volt, addig tulajdonképpen mellékes problémáról is van szó, de vajon meddig maradhat így? Már láttunk rá példát, mindenekelőtt 2011-ben, hogy Hamilton szereplését igenis tudják befolyásolni a magánéleti hányattatásai. Azóta hosszú utat járt be, a jellemfejlődése regénybe illő volt, ám a látóteréből minden zavaró tényezőt kizáró, a szócsatákból az idén már tudatosan kimaradó Rosberghez képest így sem lehetne élesebb a kontraszt.

Hamilton képes felállni és visszavágni, efelől semmi kétségem nincs, ettől azonban még nem kevésbé értelmetlen a szuzukaihoz hasonló akadályokat gördítenie a saját útjába. Olyan nevetségesen kicsi különbségek mellett, mint amilyen a szombati időmérőn volt közöttük, a kritikus pillanatban a figyelmét a pályáról elvonó legjelentéktelenebb részlet is döntő lehet.

Verstappennel nagyvonalú volt

Hamilton ugyanakkor nagyvonalúan túllépett azon, hogy Max Verstappen egy újabb megkérdőjelezhető manőverrel tartotta őt maga mögött a Japán Nagydíj végén. A Mercedes később visszavont óvási kísérletéről értesülve azt írta a Twitteren, „én nem óvtam. Most hallottam, hogy a csapat megtette, de mondtam nekik, hogy mi nem élünk ilyesmivel. Bajnokok vagyunk, továbblépünk. Téma lezárva!" Miután Hamilton Monzában nyíltan megvédte a hungaroringi és spái akciói miatt kereszttűzbe került Verstappent, visszás lett volna, ha a szuzukai védekezéséért nekiesik, a hozzáállása azonban így is sportszerű volt, hiszen a 2. helyért járó plusz 3 pont hiányozhat majd neki a végelszámolásnál.

Ami Verstappen megmozdulását illeti, abban nem volt semmi új. Ugyanazt csinálta, mint a Magyar Nagydíjon Kimi Räikkönen ellen: a féktávon váltott irányt. Teljesen mellékes, hogy ezt csak egyszer tette meg, mert a gyorsasági autósportban hagyományosan tilos, amint azt már kitárgyaltuk párszor.

Aki azt hiszi, jó poén 3-4 g-s lassulásnál bevágni valaki elé, annak gőze sincs, miről beszél.

Hamilton kb. 135 méterrel a sikán előtt lépett a fékre, Verstappen erre reagálva csak nagyjából 25 méterrel később húzott be jobbra, hogy védje a belső ívet (az alábbi screenshotokon ez a két pillanat látható).

A felső kép azt a pillanatot mutatja, amikor Hamilton rálépett fékre, az alsó azt, amikor Verstappen elkezdett befelé húzódni Forrás: FOM

Ez már tényleg bőven a féktáv volt, ahogy azt a rádióban Hamilton is megjegyezte. Amikor később az esetről kérdezték, nem kritizálta Verstappent, diplomatikusan csak annyit felelt: „Hát... Most már nem számít. Túl vagyunk rajta, előre nézünk. Minden pont fontos volt számomra, ezért a szívemet-lelkemet beleadtam, hogy meg tudjam előzni. Az utolsó kanyarból kigyorsítva nem volt elég jó ehhez a tapadás, ezért azt gondoltam, inkább a sikánnál fogok próbálkozni. Ő a féktáv elején úgy döntött, bevág elém. Ki kellett menekülnöm a szervizútra, ami nyilván nem volt ideális, különben nekimentem volna..."

Nem sok híja volt, hogy Hamilton nekimenjen Verstappennek Forrás: FOM

Ez a baj: jóllehet, a nagy gyújtótávolság összenyomja kissé a perspektívát, a fenti képen is látszik, hogy a Mercedes mennyire közel volt a Red Bullhoz. Hamilton villámgyors reflexekkel balra rántotta a kormányt, de ha Verstappen így folytatja, csak idő kérdése, hogy valaki lebombázza hátulról, az pedig mindkettejüknek fájni fog. Akkor vajon ki lesz a hibás? A sportfelügyelők és a versenyigazgató, Charlie Whiting a futam után megint elbeszélgetett Verstappennel a szabályos védekezésről, de kérdem én: ha nem csinált semmi rosszat, miért volt erre szükség, ha pedig igen, miért nem vizsgálták ki legalább az incidenst, ahogy szokták?

Különben is, Whiting már Monzában megdorgálta Verstappent, mégsem változott semmi. Amíg nem osztanak ki neki egy büntetést figyelmeztetésképpen, szerintem nem is fogja visszafogni magát.

A Ferrari nem képes szembenézni a hibáival

A Japán Nagydíj megmutatta, hogy a Ferrari miért nem jut egyről a kettőre az idén sem.

Nem az volt a baj, hogy elmérték Sebastian Vettel stratégiáját, mert ez előfordulhat, hanem az, hogy már sokadszorra tették, de egyszer sem ismerték el.

Amíg úgy csinálnak, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, nem is fognak megszabadulni a hibáiktól, ennek a belátásához nem kell zseninek lenni. Ja, és nem a bűnbakkeresés a megoldás. A szuzukaihoz hasonló rossz stratégiák annyira általánossá váltak a Ferrarinál, hogy úgy tűnik, rendszerszintű problémáról van szó. Rossz szoftvert használnak, vagy tévesen értelmezik az adatokat? Nem akarok okoskodni, ezt nekik kell tudniuk, de ha gyorsabbak a Red Bullnál, mégis hátrébb érnek célba, akkor valami biztosan nem stimmel.

A másodpercben mért különbség Vettel és Verstappen között a Japán Nagydíj alatt (X: kör, Y: mp, nagyítható). Vettel szinte végig gyorsabb volt, de az utolsó etapban a 42. körtől elkezdték megadni magukat a lágy gumik az autóján Forrás: Farkas Péter - Origo

Márpedig Vettel szerint Szuzukában gyorsabbak voltak, és ezt az adatok is alátámasztották: miután a malajziai baleset okozásáért kapott büntetésén egy jó rajttal hamar túltette magát, aztán Daniel Ricciardót és Sergio Pérezt gyorsan megelőzte, az első két etapban folyamatosan közeledett Verstappenhez – csak a későbbi bokszkiállásai miatt mindig újra lemaradt tőle.

Érthetetlen, hogy miközben a Ferrari a pályák zömén kifejezetten jól bánik a gumikkal, ezért bátran bevállalhatnának egy hosszabb záróetapot, szinte soha nem mernek megpróbálkozni az elé vágással. Mivel a Mercedes és a Red Bull viszont magabiztosan alkalmazza ezt az egyszerű technikát, a Ferrari többnyire nem a haszonélvezőjévé, hanem az áldozatává válik.

A nehézség az, hogy rá kell érezni a legkorábbi pillanatra, amikor az ellenfél már sort mer keríteni a kiállására. A Red Bull először a 10. körben hívta be Verstappent, miután Vettel 1,7 másodpercre megközelítette őt, és pontosan ugyanígy csinálták a kerékcserék második fordulójánál is. A Ferrari mindkétszer passzívan várt – és vesztett.

A második alkalom különösen érthetetlen volt. Az első kiállását követően Vettel hátránya 4,6 másodpercre nőtt, de ezt a 27. körig megint letornázta 1,7-re. Már ott volt Verstappen sarkában, úgyhogy a Red Bull lépett, és újra behívta a versenyzőjét a bokszba. Ha a Ferrari a következő körben ugyanígy tesz, Vettel kétségkívül megint visszaesik az ellenfele mögé. Ám még hátra volt 24 kör, és ha abból indulunk ki, hogy a második etapban 13 alatt utolérte Verstappent, a verseny végén maradt volna 10-11 körre egy előzési kísérletre.

Vettel találkozása japán alteregóival. Ő ezen a versenyen mindent jól csinált, csak a Ferrari elbaltázta a taktikáját, így hiába volt gyorsabb a Red Bullnál Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Ferrarinál úgy gondolhatták, ez nem kecsegtet túl sok reménnyel, ezért Vettelt még 6 körön át, a 34. körig kint hagyták a pályán, hogy a maradék 19-re a lágy gumikat kaphassa meg, és azokon eredhessen Verstappen nyomába. Maga az ötlet nem lett volna rossz – miután az elé vágásokat elmulasztották, érdemes volt valami mással próbálkozni –, csak több szempontból is tévesen mérték fel a helyzetet.

Az nyilvánvaló volt, hogy az új gumikon Verstappen gyorsabb lesz a kerékcseréje után, mint Vettel régieken. Igen ám, de ez a különbség megduplázódott, mert Vettel tempója nem javult, miután a Red Bull kiállt előle, hanem pont akkor romlott jelentősen, nagyjából 1:37.5-ről 1:38.5-re. Hogy a gumik elhasználódása vagy a lekörözések álltak a háttérben, végső soron mellékes:

míg Verstappen a 29. körtől egy másodperccel gyorsabb, Vettel ugyanannyival lassabb lett.

A Ferrari ennek ellenére is kitartott a terv mellett, úgyhogy mire ő is kereket cserélt, már 11 másodperces hátrányból kellett volna a Red Bull után iramodnia.

Csakhogy addigra eléje került Hamilton is, akinek a második kiállását a Mercedes egy körrel korábban bonyolította le. A Ferrarinál számíthattak volna rá, hogy így lesz, mert Hamilton kerékcseréjét nem kis részben pont az ő versenyzőjük, Kimi Räikkönen kényszerítette ki, aki már a 26. körben egy új szett kemény keverékű Pirellire váltott, és rohamléptekben közelített a Mercedeshez. Mire elérkeztünk a 32. körhöz, csak 24,6 másodpercre járt tőle, ezért ésszerűnek tűnt letudni Hamilton kiállását.

A Mercedes tökéletesen időzített. Hamilton kb. 3 másodperccel Räikkönen elé ért vissza a pályára, miközben a még csak a bokszba igyekvő Vettel értékes időt vesztett Pascal Wehrlein Manorjának lekörözésével. Habár az ő bevezető köre így is mindössze 7 tizeddel volt lassabb Hamiltonénál, a Mercedes versenyzője a kivezető körében erős tempót diktált, ami éppen elég volt a helycseréhez. A Ferrari megint egy elé vágás áldozatául esett, pedig „meg voltunk győződve róla, hogy elöl fogok kijönni a bokszból" – ismerte el Vettel.

Mindegy, ennek valójában nem is lett igazi jelentősége, mert a Ferrarinál rosszul ítélték meg a lágy gumik várható élettartamát is.

Még 19 kört kellett volna kibírniuk, de Vettel hiába támadta a kemény Pirelliknél maradó Hamiltont, a rohama alig 2 kör után kifulladt. „Ez nagyon feszült időszak volt – mondta a Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe. – Tudtuk, hogy a következő két kör borzasztóan nehéz lesz, de azt is tudtuk, hogy csak az a két kör. Amikor Lewis megtartotta a helyét, fellélegeztünk."

Vettel hiába támadta Hamiltont a lágy gumikon Forrás: DPPI/Florent Gooden

Vettel időeredményei 1:36.2-ről lassacskán visszaestek 1:39 fölé. A 41. körig, vagyis 7 körön át még így is közeledett Verstappenhez, már csak 4,6 másodpercre volt tőle, a gumijaiból azonban addigra elfogyott a szusz, és végül 15,3 másodperccel a Red Bull mögött intették le – holott a kerékcserék második fordulója előtt, ezt ne felejtsük el, össz-vissz 1,7 volt közöttük a különbség. A Ferrari nem kicsit számolta el magát a gumikkal;

Vettelnek akkor sem lett volna esélye Verstappen ellen, ha Hamilton nem vág be elé.

Sőt valószínűleg még a Mercedest sem tudta volna maga mögött tartani a táv végéig.

Lowe szerint Hamilton ügyesebben és szerencsésebben manőverezett a forgalomban, jobban kapva el a lekörözések ritmusát, de nem csak erről volt szó. „Egész hétvégén úgy éreztük, elsősorban a gumik élettartamát illetően vagyunk előnyben. A szabadedzéseken kitűnt, hogy a hosszú etapokon nem vagyunk kiemelkedően gyorsak, viszont hatékonyabban menedzseljük a gumikat – magyarázta Lowe. – Ez a kezünkre játszott, mert Lewis két első etapját hosszabbra tudtuk nyújtani a többieknél."

Eközben Rosberg zavartalanul vitorlázgatott idei kilencedik győzelme felé. Az útja nem volt egészen sima, mivel a Mercedes valamiért a kelleténél kevesebb benzint töltött az autójába, ezért vigyáznia kellett a fogyasztással, de még Verstappennek is feltűnt, hogy milyen nyugodtan kontrollálta a tempót. Amikor a Red Bull pár kör alatt megközelítette 4 másodpercre, neki mindig elég volt egy kör, hogy visszatornázza 5-re az előnyét. „Nem volt értelme 15 másodpercre növelni, csak a biztos különbséget kellett megtartanom. Erre is törekedtem – mondta Rosberg. – Ráadásul ez volt a motorom utolsó versenye, Austinban újat kapok. Tekintettel kellett lennem erre is."

33 pont négy fordulóval a szezon vége előtt nem kis előny, de nem is döntő: elég egyetlen műszaki hiba Rosberg autóján, és máris teljesen nyitottá válik a vb. Hamiltont butaság lenne leírni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!