Vágólapra másolva!
A szepangi időmérőn a vártnál gyengébben szerepeltek, de bíznak benne, hogy a futamon a legfőbb riválisuk elé kerülhetnek. Bottas elégedetlen volt az autójával.

A Williams a 10. és 11. rajtkockát szerezte meg a Malajziai Nagydíj időmérő edzésén, amivel korántsem lehetnek elégedettek. Előttük végzett ugyanis a legnagyobb riválisuk, a Force India mindkét autója, és arra sem számítottak, hogy Jenson Button megelőzi őket a McLarennel. Elkeseredésre azonban nincs okuk, mert a három élcsapat mögött nagyon szoros a mezőny, ezért várhatóan a versenyen is lesz lehetőség az előrelépésre.

„Problémamentes időmérőnk volt, de arra számítottunk, hogy ennél kicsit előrébb végzünk – ismerte el Felipe Massa, aki csapattársával ellentétben legalább a Q3-ba bejutott. - Sajnos 3 hellyel hátrébb végeztünk, mint kellett volna, a 7. rajtkocka is elérhető volt. Remélem, a holnapi versenyen minden a kezünkre játszik, és a stratégiánk, az időjárás és a tempónk is segíteni fognak minket."

Massa szerepelt jobban a Williams pilótái közül - katt a galériához! Forrás: AFP/Pedro Ugarte

A balansszal volt gond

Valtteri Bottas csak a 11. helyen végzett a Q2-ben, és az autójával sem volt teljesen elégedett. „A szabadedzésen jobban viselkedett az autóm eleje, azóta rosszabb lett a balansz, ezt főleg a 6-os, 7-es és 8-as kanyarokban éreztem – bosszankodott. – Alulkormányzottsággal küszködtem, ezért nehéz lett volna tökéletes kört futnom. Nagyon szoros volt a küzdelem, és szerintem holnap is hasonlóra számíthatunk."

Bottas igyekezett pozitívumokat találni a vártnál gyengébb szereplésben. „Szabadon választhatok gumit a holnapi versenyre, ez előnyt jelenthet. Továbbra is az a célunk, hogy mindkét autónkkal a Force India elé kerüljünk – hiszek benne, hogy sikerülhet – jelentette ki. „Az biztos, hogy pontokat szerezhetünk, és bízom benne, hogy holnap az autóm balansza is jobb lesz."