Vágólapra másolva!
A német Bunte azt állította, a sérült versenyző már járni is tud. A rekordbajnok menedzsere szerint ez nem igaz, a kiadvány hamis reményekkel áltatja a közvéleményt, és megsérti a család jogait is.

Továbbra is hírzárlat van az életveszélyes fejsérülése óta rehabilitáció alatt álló Michael Schumacher ügyében. Bő egy éve nem érkeztek megerősített, hiteles információk a korábbi hétszeres világbajnok állapotáról, a Bunte című német bulvárlap viszont 2015 decemberében arról írt, hogy segítséggel ismét képes járni, és az egyik kezét is mozgatni tudja. A volt sportoló családja pert indított, mert szerintük ez nem igaz.

„Sajnos a közelmúlt egy sajtóhíre arra kényszerít minket, hogy tisztázzuk: nem igaz, hogy Michael ismét képes mozogni” – állt Sabine Kehm, a pilóta menedzsere által kiadott akkori közleményben. „Az ilyen spekulációk felelőtlenek, mert a sérüléseinek súlyosságának ismeretében Michael privát szférájának tiszteletben tartása kiemelten fontos. Sajnálatos az is, hogy ez sokak számára hamis reményeket ad.”

Nem érkeznek jó hírek felőle Forrás: AFP

A család perre ment a lap ellen, és ügyvédjük, Felix Damm ismét leszögezte, hogy Schumacher „nem tud járni”, azt azonban visszautasította, hogy az ügy miatt részletes tájékoztatást adjon a rekordbajnok egészségi állapotáról. Amellett érvelt, hogy a Bunte a cikk közlésével megsértette a magánszférához való jogot, a lap szerint viszont egy korábban megbízható informátor szállította a hírt, aki képben volt Schumacher helyzetével kapcsolatban.

A tárgyalások Hamburgban zajlanak, és a várakozások szerint Schumacher családjának adnak majd igazat.

A becslések 40-100 ezer euró közötti kártérítési összeget várnak.

A végső ítélet várhatóan október során születik meg.

Schumacher 2013 decemberében szenvedett életveszélyes fejsérülést síelés közben, Franciaországban. Megmentették az életét, de azóta a világtól elzárva él svájci otthonában, ahol valószínűleg folyamatos orvosi felügyelet alatt áll. Fia, Mick Schumacher szintén autóversenyzői pályafutást kezdett, jelenleg a német F4-es bajnokságban szerepel, de édesapjával kapcsolatos kérdéseket fel sem lehet tenni neki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!