Vágólapra másolva!
A Belga Nagydíj harmadik szabadedzése előtt a hétvégén harmadszor is erőforrás-alkatrészeket cseréltek az autójában, így ismét visszakerült az utolsó rajtkockába. Még több büntetés jöhet.

Záporoznak a rajtbüntetések a Belga Nagydíj hétvégéje során. Azt már eddig is tudtuk, hogy Lewis Hamilton autójában taktikai erőforrás-cseréket hajtanak végre, mivel új turbó és MGU-H beszerelése miatt már korábban is minimum 15 rajthelyes büntetésre számíthatott.

A Mercedes viszont a pénteki második szabadedzés után, és a szombati harmadik tréning előtt használatba vette a hatodik belső égésű motort, valamint a nyolcadik turbót és MGU-H egységet is Hamilton számára, így jelenleg 55 rajthelyes büntetésnél tart.

Egymás után cserélik az alkatrészeket az erőforrásában Forrás: AFP/Loic Venance

„Már kettőt cseréltünk, szerintem ennyi elég lesz” – vélte még Hamilton pénteken. „Fogcsikorgatva is, de tisztán kell versenyeznem az év hátralévő részében, és nem szabad további figyelmeztetéseket kapnom. Tavaly csak egyet szedtem össze, úgyhogy ez lehetséges” – utalt arra, hogy

még egy megrovás esetén újabb tízhelyes rajtbüntetést kap.

A világbajnoki címvédő pénteken még úgy vélte, hogy részt vesz a számára téttelen időmérőn, de elismerte, fogalma sincs, hogy mi fog történni az edzésen. Arra összpontosított, hogy meghosszabbítsa az abroncsainak élettartamát, mert ez kulcsfontosságú lehet az utolsó kockából kezdett versenyen. Újabb motorbüntetéseivel Hamilton beállítja a McLaren rekordját, mivel a tavalyi Belga Nagydíjon ők is ennyit hoztak össze Fernando Alonsónak.

Alonso számára nem ismeretlen a helyzet Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

A kétszeres világbajnok az idén sem úszta meg a hátra sorolást, ő a pénteki teljes erőforrás-cserével 35 helyet szedett össze, így szinte biztosan az utolsó előtti helyről rajtol. Marcus Ericsson is kapott 10 helyet turbócsere miatt, ráadásul az ő erőforrását is javítani kellett a szombati harmadik szabadedzés során, de további büntetést egyelőre nem kapott.

Meghibásodott a sebességváltó Max Verstappen autójában is,

de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta, elektronikai vagy szenzorhibára gyanakodnak, és egyelőre nem bontották meg a plombákat, így Verstappent még nem büntették a probléma miatt.

Nem úszta meg a szankciót Esteban Gutiérrez,

miután veszélyesen feltartotta, és a fűre kényszerítette a mögötte nagy sebességgel érkező Pascal Wehrleint a harmadik szabadedzésen. A Haas versenyzője öthelyes rajtbüntetést kapott, és három büntetőpontot is beírtak a jogosítványába. Szerencséje volt viszont Kevin Magnussennek, akit futni hagytak a sportfelügyelők Sebastian Vettel akadályozása ellenére is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!