Vágólapra másolva!
Eric Boullier üdvözli, hogy az F1-ben tiszta lapról lehet indítani az új autók tervezését, és úgy véli, nem csak Fernando Alonso, hanem az egész mezőny lelkes lesz a fejlettebb technikának köszönhetően.

Komoly szabályváltozások lépnek életbe a következő szezontól az F1-ben, ezeknek köszönhetően teljesen másként néznek majd ki az autók, amelyek szélesebbek, agresszívabb megjelenésűek, és várhatóan jóval gyorsabbak lesznek a jelenleginél. Ez új korszak az erőviszonyok átrendeződésére is esélyt kínálnak. Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója egy korábbi éllovas visszatérésére számít.

„Számomra a Red Bull bármely más csapatnál ijesztőbb, mert tudom, hogy ők képesek az autó fejlesztésére” – nyilatkozta az Autosportnak.

Csak a hátukat látja majd a mezőny? Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

A Red Bull az autókat érintő legutóbbi, jelentős technikai szabályváltozások idején, 2009-ben lett élcsapat. A világbajnoki címről akkor még lecsúsztak a Brawn-Mercedes (a mai gyári Mercedes) mögött, de 2010 és 2013 között Sebastian Vettel megállíthatatlan volt, és a Ferrari mellett azóta is csak ők voltak képesek – bár mindössze 3 alkalommal – elorozni a futamgyőzelmet a Mercedestől. Jövőre viszont ismét új korszak kezdődik, és többen – köztük a McLaren is – sikerre éhes.

Hajtottunk a szabályváltozásokért, mert hiszünk a képességeinkben, és így talán még jobban csökkenthetjük a hátrányunkat. Új éra köszönt ránk, most viszont egy ciklus végén vagyunk, amikor már mindenki csak próbál mindent finomítani.”

A McLaren Honda egyelőre csak a középmezőnyben szerepel Forrás: AFP/Patrik Stollarz

„Jövőre új lesz az aerodinamika, nagyobb szárnyak, és nagyobb padlólemez kerül az autóra. Ahhoz szoktunk hozzá, hogy a szélcsatornában egy pontnyi javulást érünk el hetente, most 10-et akarunk.

Boullier mellett a versenyzők is sokat várnak az új csomagtól, különösen Fernando Alonsóra érdemes odafigyelni, mert ő már többször is elmondta, hogy ha nem lesz ismét élvezetes számára az F1-es autók vezetése, akkor elhagyja a világbajnokságot. Boullier szerint azonban Alonso „sokkal boldogabb lesz, és nem csak ő, hanem az összes versenyző a bokszutcában”, szerinte elsősorban a körönként várt 4 másodperces gyorsulás és a megnövekedő kanyarsebességek miatt.

mert az autók sokkal gyorsabbak lesznek a kanyarokban” – vélte. „A jobb versenyzők sokkal jobbak lesznek, és a mezőny krémje elválik majd a többiektől.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!