Vágólapra másolva!
Erre gyanakszik Toto Wolff, aki szerint a maranellói istálló teljesítményének visszaesése is ezzel magyarázható. A Red Bull viszont még fejleszt.

A csapat főnöke, Maurizio Arrivabene szerint a Ferrari leginkább azért esett vissza a Red Bull mögé a Forma-1 nyári szünete előtt, mert a májusi Spanyol Nagydíj óta nem sikerült növelnie a leszorítóerőt, Sebastian Vettel pedig azt állította, hogy sikerült rájönniük a kiegyensúlyozatlan teljesítményük okára, és mostantól megint gyorsabbak lesznek. A Mercedes istállóját irányító Toto Wolff viszont másra gyanakszik: ő annak tulajdonítja a Ferrari formahanyatlását, hogy a szabálymódosítások miatt már korán áttették a hangsúlyt a 2017-es fejlesztésekre.

„Nem hiszem, hogy le szabad írni a Ferrarit. Mostanában kétségkívül nehéz időket éltek, de szerintem nagyon korán elkezdtek 2017-re összpontosítani" – jelentette ki Wolff.

Wolff hozzátette, hogy bár ez látszólag ellenkezik a Mercedes érdekeivel, szeretné, ha a Ferrari – amely már 173 ponttal van mögöttük a konstruktőri összetettben – komolyan megszorongatná őket.

Wolff szerint a Ferrari már régóta 2017-re koncentrál Forrás: AFP/Patrik Stollarz

„Sportszerűnek kell lennünk, és el kell ismernünk, hogy a Forma-1-et a versenyzők és a csapatok közötti nagy csaták éltetik. A Ferrari nagyszerű márka hozzáértő emberekkel, szórakoztató lenne komolyan harcolni velük a pályán" – mondta Wolff. „Az utóbbi pár versenyen valamiért elmaradt a teljesítményük a várttól, de nem ismerem a részleteket, nem tudom, ennek milyen okai vannak."

„Én azonban úgy gondolom, a Ferrarival folytatott harc nagyszerű lenne az F1 szempontjából, és még ha ez kicsit abszurdan is hangzik, nagyon vártam is. Remélem, hogy újra magukra találnak, és összecsaphatunk velük."

A Ferrari közvetlen ellenfele, a Red Bull viszont még biztosan tartogat fejlesztéseket erre a szezonra,

és a Belga Nagydíjon a motorhoz is kapnak újításokat a Renault-tól.

„Még érkezik pár alkatrész az autónkhoz, amelyeket már korábban kezdtünk el tervezni" – erősítette meg az ESPN-nek Christian Horner, a csapat főnöke. „A motor terén is várható előrelépés, különösen a vezethetőség szempontjából, és készül pár újítás, amelyek révén remélhetőleg még tovább csökkenthetjük a hátrányunkat."

A Red Bull 14 ponttal van a Ferrari előtt a konstruktőri összetettben, miután az elmúlt négy futam alatt 116 pontot szerzett, míg a maranellói istálló csak 65-öt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!