Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő szerint a péntek még csak a kezdet volt, szorosabb küzdelemre számít Rosberg ellen, akinek tetszik a felújított Red Bull Ring.

Lehetett száraz, jöhetett eső, a Mercedesek az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzésein is nagy fölényben voltak a mezőny többi résztvevőjéhez képest. Az előző két évben szerzett győzelmének hagyományait folytatva Nico Rosberg mindkét edzést behúzta, délután viszont már Lewis Hamilton közelebb tudott kerülni hozzá, bár a körülmények miatt nehéz tisztázni a köztük lévő erőviszonyokat.

„Új az aszfalt, és a kerékvetők, az én szempontomból nagyon menők lettek a változtatások, és élvezetes maradt vezetni a pályán. Az új aszfalt talán még jobban passzol az autónkhoz, mint a régi. A gumik használata döntő tényezőnek ígérkezik a hétvégén, mivel száraz pályán elég sokszor tapasztaltunk szemcsésedést. A délutáni esőben rátaláltam az autó balanszára, úgyhogy elégedett vagyok a ma történtekkel” – nyilatkozta Rosberg, aki délelőtt új pályacsúcsot állított fel.

Rosberg pályacsúcs? Pipa! - még több kép a galériában! Forrás: AFP/Jure Makovec

Hamiltonnak közben ismét rögösebb út jutott. Már a hétvége előtt kiderült, hogy hamarosan rajtbüntetésekre számíthat, mert kifogy az erőforrás-összetevőkből, majd az első szabadedzésen feltartotta Romain Grosjean, aztán megpördült, és a Haas versenyzője majdnem nekiment, majd a délutáni szabadedzésen kis híján belerohant Esteban Gutiérrez autójába. Az eső sem jött jókor neki.

„Délelőtt már éppen kezdett összeállni az autó, de a délután során igazítanunk kellett a programunkon az eső miatt” – mondta. „Szerencsére olyan magas volt a pálya hőmérséklete, hogy gyorsan felszáradt, és még az edzés vége előtt ki tudtam próbálni az ultralágy gumit. Nem akadtak problémáim, ami mindenképpen pozitívum, és mindenképpen többre vagyunk képesek.”

Nagyon lassúnak érezte magát

A világbajnoki címvédő azt is elárulta, hogy bár az autójával nincs semmi gondja, valahogy nem érez rá a pályára, de reméli, hogy holnaptól gyorsabb lesz. „Most nagyon le vagyok maradva, Nico sokkal gyorsabb, ki kell találnom valamit. Nem volt túl jó a köröm, és Nicóé sem tükrözte a valós tempóját. Rengeteg időt kell találnom, mert ma mindenhol nagyon lassú voltam. Olyan volt, mint egy vasárnapi sétakocsikázás, nem tudom miért, de nem vezettem olyan látványosan, ahogy szoktam.”

Hamilton reméli, hogy az új aszfaltnak és az ultralágy guminak köszönhetően egynél több kerékcsere lesz vasárnap, mert az egy kiállásos futamok „Jézus, nagyon unalmasak.” Elmondta, „csodálatosnak” tartaná, ha a futamon is nedves lenne a pálya fele, miközben a másik fele száraz maradna. Azt Rosberg is tudja, hogy Hamilton még nem adott bele mindent, de kijelentette, nem aggódik, mert tisztában van azzal, hogy csapattársa milyen gyors is valójában.

Hamilton a délelőtt során még nem volt összhangban az autójával - kattintásra galéria nyílik! Forrás: GEPA pictures/Gepa Pictures/ Mario Kneisl

A Mercedes versenyzői szerencsések voltak, mert bár a szabadedzések során mindketten többször is elhagyták a pályát, autóik nem sérültek meg annak ellenére sem, hogy új, durva kerékvetőket helyeztek el a Red Bull Ringen.

„Elég sokat dolgoztunk annak ellenére, hogy az eső megzavart minket” – mondta Paddy Lowe, a Mercedes technikai vezetője. „Egy kicsit foglalkoznunk kellett az autóink balanszával, de a versenyzőink alapvetően elégedettek a teljesítményükkel. Lenyűgöző, hogy milyen erősen esett, aztán egy óra múlva a pálya teljesen felszárad. Még soha sem láttam ilyet” – hüledezett a brit mérnök.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!