Vágólapra másolva!
Bakuban neki is fejtörést okozott, hogy nem kaphatott tanácsot a versenymérnökétől, de a pilóták többségéhez hasonlóan nincs kifogása a korlátozások ellen. Igaz, Vettelnek például van.

A két héttel ezelőtti Európa Nagydíjon újra a szezon elején tovább szigorított rádiózási korlátozásokra irányult a figyelem, miután a közvetítésbe is bejátszották, hogy Lewis Hamilton és Kimi Raikkönen reklamál, amiért nem kaphat segítséget a mérnökétől a beállításokhoz. Emiatt újra fellángolt a vita arról, hogy van-e értelme a tilalomnak, amelyet azért vezettek be, mert sok néző úgy érezte, a versenyzők nem önállóan vezetnek, hanem a bokszból irányítják az autóikat.

Bár Hamilton, valamint két másik világbajnok, Sebastian Vettel és Fernando Alonso Bakuban az eset kapcsán ismét feleslegesnek mnősítette a rádiócsendet,

az Osztrák Nagydíj előtt az általunk megkérdezett pilóták többsége azt mondta, nincs problémája a szabállyal.

„Szerintem rendben van" - mondta Raikkönen az Origo GPhíreknek Spielbergben. „Nyilván adódnak helyzetek, amikor olyan gondunk akad, hogy szeretnénk beszélni róla, de a szabály az szabály, és mindenkinek egyforma. Az én esetemben nem volt szó semmi komolyról. Nagyjából tudtam, mi a baj, csak megerősítést akartam kapni róla, de nem igazán volt jelentősége. Nem úgy volt, hogy ha nem tudjuk száz százalékig, mi van, akkor bajba kerülünk. Szerintem rendben van így."

Az idén tovább szigorították a rádiózási szabályokat Forrás: Farkas Péter - Origo

Daniel Ricciardo, aki az Európa Nagydíj után azzal viccelődött, hogy azt sem tudja, hol van a motor, egyetértett Raikkönennel. „A hibák elhárításához, például ha az elektronikával történik valami, a csapat talán adhat tanácsot" - tette hozzá. „A motorbeállításokkal kapcsolatban sok feladatunk van, de tudjuk, mit hol találunk, vagy legalábbis tudnunk kellene.

A sauberes Felipe Nasr szintén nem futott még bele olyan szituációba, amelyet önállóan nem tudott megoldani, Danyiil Kvjat pedig úgy vélte, a fiatalabb generáció könnyebben boldogul a sok kapcsolóval. „Nem szoktam a PlayStationön játszani, de eddig nem volt bajom" - tette hozzá. „Már előre fel kell készülnünk sok helyzetre. Én általában megpróbálom kitalálni, mi történhet. Természetesen lehetetlen mindent megjósolni, ez azonban nekem még nem okozott gondot."

Esteban Gutiérreznek tetszik a rádiótilalom, mert mint viccelődve megjegyezte,

A vezetéshez úgyis csak két pedálra és egy kormánykerékre van szükségünk."

A mérnököknek kell egyszerűsíteniük a műszerfalat

Felipe Massa szintén kiállt a szabályok mellett. „A versenyzők úgyis mindig panaszkodnak, de nekem semmilyen problémám nem volt. Korábban egyértelműen túl sok segítséget kaptunk a rádión. A korlátozások segítenek leegyszerűsíteni a feladatokat a pilótafülkében, legalábbis a csapatoknak erre kellene törekedniük" - mondta.

Massa szerint a mérnököknek kell úgy leegyszerűsíteniük a műszerek kezelését, hogy a pilóták is elboldoguljanak velük Forrás: Farkas Péter - Origo

Gutiérrezhez hasonlóan szerinte is a mérnökön múlik, hogy minél kevesebb üzemmóddal meg lehessen oldani az autók működtetését. Hamilton Bakuban arra panaszkodott, hogy képtelenség megjegyezni az összes beállítást, Massa viszont ezt nem tartja problémának, és azt állítja, a Williamsnél nem is használnak sokat. Elismeri, hogy az edzéseken néha ő is félrenyúl a kormányon, de versenyen ez még nem fordult elő vele. „Minden más téren vannak hibalehetőségek, vezetni sem könnyű hibátlanul. Ez is ugyanolyan" - vélte.

Az Origo GPhírek felvetésére, hogy Hamilton nem tehetett a bakui helyetről, mert nem tudhatta, hogy a Mercedes rosszul konfigurálta be az egyik motorprogramot az autójában, Massa azt felelte:

Néha nem a versenyző ront, csakhogy ez egy csapatsport. A mérnököknek kell gondoskodniuk kell róla, hogy egyszerű legyen kezelni az autókat."

Szavazzon!

Egyetért-e az F1-es rádiócsenddel?

Nico Rosberg ugyancsak a rádiócsend mellett áll, Vettel viszont Spielbergben is kitartott a korlátozással szembeni kritikája mellett. „Amikor idejövet felszálltál a repülőre, a pilóta valószínűleg rutinszerűen végigfutotta a nyomtatott ellenőrzőlistát. Mi értelme lenne ezt betiltani? Elfelejthetne valamit, és ez neked, mint utasnak, nem lenne túl kellemes" - példálózott.

„Mi ugyanebben a cipőben járunk, ami persze nem jelenti azt, hogy balesetet szenvedünk miatta. Nyilván lehet érvelni a mellett is, hogy memorizálnunk kell a beállításokat, amit egyesek alighanem szorgalmasabban megtesznek, mint mások, de a Forma-1 mégiscsak arról szól, hogy menjünk minél gyorsabban, nem arról, hogy bemagoljunk valamit."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!