Vágólapra másolva!
Nyolc lágy és csak három közepes szettet kértek a Pirellitől. Ezúttal jellemzően a csapatokon belül sem lesznek eltérések.

A Pirelli nyilvánosságra hozta, hogy a csapatok hány szettet rendeltek a versenyzőik számára az egyes keverékekből a júliusi Brit Nagydíjra. A silverstone-i pálya jellegzetességeire, mindenekelőtt a lendületes kanyarokra való tekintettel ezúttal a kemény, a közepes és a lágy gumiból lehetett választani.

A legmerészebb a Sauber volt, amely Felipe Nasr és Marcus Ericsson számára is 9-9 szettet kért a leglágyabb keverékből, de a Toro Rosso és a Ferrari sem maradt el tőlük jelentősen, ők egyaránt 8 lágy, 3 közepes és 2 kemény szettre tartanak igényt. Ezzel szemben a Mercedes inkább a közepes gumikra épít: ők abból rendeltek 5 garnitúrát, a keményből viszont még a Ferrarinál is kevesebbet, csak 1-et. A legóvatosabb a Force India volt, ők mindössze 6 szettet kértek a lágyból, viszont 3-at a keményből.

A csapatok által a silverstone-i hétvégére kért gumiszettek Forrás: Pirelli

Érdemes megjegyezni, hogy a csapaton belül ezúttal csupán a Haas esetében van eltérés. Az előző három futamon Nico Rosberg és Lewis Hamilton eltérő számút kapott a legkeményebbnek és a közepesnek számító keverékből, de kizárólag azért, hogy a szabadedzéseken az egyik versenyző az egyiket, a másik a másikat próbálhassa ki. Az időmérő kezdetére már mindkettejüknek ugyanolyan gumik álltak a rendelkezésükre.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!