Igazságot a vigyorgó oroszlánnak! - Monacói Görbe Tükör

Lewis Hamiltonnak nem szokása térdre borulva agyonfényezni az ellenfeleit, de a Monacói Nagydíj után nem győzte magasztalni Daniel Ricciardót. „Egész hétvégén fenomenálisan vezetett" – mondta róla.

Óriási nyomást gyakorolt rám, hihetetlenül kiélezett csatát vívtunk egymással. Alig várom, hogy újra összecsapjunk."

Na igen: Hamilton talán azért is sietett rögtön szembedicsérni Ricciardót, mert érezte, hogy van némi vaj a fején a 37. körben történt csörtéjük kapcsán, a főhajtása azonban ettől függetlenül őszintének tűnt. És valljuk be, nem ok nélkül. Ricciardónak 2013 óta először sikerült egyenlő feltételek mellett kilöknie a pole-ból a Mercedest, aztán az elképesztően nehéz körülmények ellenére vasárnap sem tett egyetlen rossz mozdulatot sem, és olyan magabiztossággal egyensúlyozott a szokás szerint rengeteg áldozatot szedő monacói falak között, hogy öröm volt nézni.

Ahogy megfogta a még vizes külső íven kitörő Red Bullt az alagút utáni sikán kijáratánál, a hátsó kerekével csak néhány centire táncolva el a szalagkorláttól, és közben még beinteni is volt kapacitása a kíméletlenül védekező Hamiltonnak, az mindent elárult.

Danyiil Kvjat leváltása és Max Verstappen előléptetése kapcsán a Red Bull főnöke, Christian Horner azt mondta, Ricciardo vezet olyan jól, mint bárki a mezőnyből. Igaza volt. Bevallom őszintén, hogy amikor 2013 végén kiemelték a Toro Rossótól a visszavonuló Mark Webber helyére, sokakkal egyetemben én sem hittem benne igazán. Úgy éreztem, bár egy mért körben gyorsabb volt a csapattársánál, Jean-Eric Vergne-nél (akit az együtt töltött két szezon alatt 30:9 arányban kalapált el az időmérőkön), a versenyeken nem teljesített sokkal meggyőzőbben nála. 2013-ban, a második évében fejlődött ugyan, de a különbség akkor sem tűnt óriásinak kettejük között.

Ricciardo azóta minden kétségemet százszorosan eloszlatta. A Red Bull nyilván nagyságrendekkel több adatra támaszkodhatott a választás során, mint kívülállóként bármelyikünk, ám az még őket is láthatóan meglepte, hogy az örökös mosolygásával sokakat megtévesztő ausztrál 2014-ben mennyire megfuttatta Vettelt a pénzéért. Hát persze, a négyszeres világbajnok számára akadtak mentő körülmények: új kihívásra vágyva eleve kikacsintgatott a Red Bulltól, nyilván nem motiválták úgy a dobogós helyek, mint a győzelem ízére csak akkor rákapó csapattársát, a négy végighajtott szezon után igazi tét nélkül leeresztett kissé, és nehezen alkalmazkodott a befújt diffúzor hiányához.

Ez mind igaz, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy az időmérőkön és a pontszámok alapján is lepipálták Vettelt ugyanazzal az autóval. A Mercedes megingásait kihasználó montreali, hungaroringi és spái győzelmek már két évvel ezelőtt ékesen bizonyították, hogy Ricciardo egy szárnyait bontogató klasszis, aki a pályán a legkisebb lehetőséget sem hagyja kihasználatlanul.

94 eddigi versenyéből mindössze egyet, a 2013-as Szingapúri Nagydíjat nem fejezte be kicsúszás miatt, pedig az újoncoknál az ilyesmit a tanulási folyamat természetes velejárójának tartják. Max Verstappen már az eddigi 25 F1-es futama közül is többről esett ki „erőszakos" módon, és annak idején Vettel szintén rendesen megfizette a tanulópénzt, az első 20 versenyéből ötöt kicsúszással vagy ütközéssel zárva. Ricciardo nemcsak brutálisan gyors, hanem nagyon észnél is van, és gyakorlatilag nincs rossz napja, borzasztóan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. Le a sisakkal: tényleg az a véleményem, hogy bár még nem nyert vb-címet, ott van a Hamiltonok, Alonsók, Vettelek szintjén. Aki eddig nem tette át ebbe a skatulyába, annak most itt a lehetőség!

A Red Bull persze mindig az új Vettelt próbálja megtalálni, de a helyzet pikantériája, hogy Ricciardót eredetileg sokak szerint csak ágyútölteléknek szánták, egy Webber-pótléknak a négyszeres világbajnok mellé, most mégis nekik kell felnőniük hozzá, miután zsinórban két győzelmet is elbukott önhibáján kívül, az ő stratégiai balfogásaik miatt. A barcelonai Verstappen-szenzáció után azonnal padlógázzal elrajtoltak a pletykák, hogy Ricciardo napjai meg vannak számlálva, háttérbe fogják szorítani, pedig ez nem így működik.

Naná, a holland tinédzser jól eladható, de a Red Bull tehetségkutató programja hírhedten teljesítmény-orientált: nincsenek prekoncepcióik, a nap végén (és ez érvényes Kvjat lefokozására is) mégiscsak az eredmények alapján döntenek.

Épp ellenkezőleg: hálásak lesznek, hogy megoldódott a túl sok versenyzőből adódó dilemmájuk, és szenvtelenül odadobják az oroszlánnak Carlos Sainzot is. Hátha...

Ricciardo nem tagadta, hogy nehezen emésztette meg a barcelonai győzelem elvesztését, a monacói kudarc pedig érthető módon még jobban megviselte. A „nem tudom, innen hogyan tovább" megjegyzését egyesek rögtön fel is fújták, arra való utalásként értelmezve, hogy kiábrándult a Red Bullból, és a szakítást fontolgatja. Ez alighanem erős túlzás; egyszerűen letaglózta a csalódás, és a tanácstalanságát fejezte ki a leintést követő pillanatokban.

Szerintem hiba lenne, ha lelépne. Miután Vettellel szemben helytállt, senkitől nincs komoly félnivalója, és Monacóban újra láthattuk, hogy nem is az a típus, aki bárkitől megretten, de a Mercedesnél vagy a Ferrarinál mindenképpen lépéshátrányból indulna. Ha ennek ellenére váltani próbál, azzal rendesen felforgathatja a pilótapiacot, mivel a potenciálisan szabad versenyzők közül pillanatnyilag az ő értéke a legnagyobb, valószínűleg felülmúlja Nico Rosbergét is.

A barcelonai és monacói bakiknak azért lehet mégiscsak globális jelentősége, mert Ricciardo már múlt decemberben arról beszélt, hogy nehezen viselte a Red Bull 2015-ös formáját, amelytől frusztráltabb lett, mint szerette volna. Nem is tagadta, hogy 2017-re nyitva tartja maga előtt az ajtókat, bár aggódik a szabálymódosítások kiszámíthatatlan következményei miatt.

– jegyezte meg.

Még persze a Verstappennel folytatott párharca is kétesélyes: egyikük megítélése mindenképpen romlani fog, és nincs rá garancia, hogy ő kerül ki győztesen belőle. Ám Ricciardo abban a kényelmes helyzetben van, hogy a Red Bullnak most legalább akkora szüksége van rá, mint neki a Red Bullra. A Mercedes uralmának megdöntésére a szabályreform kínálja a legjobb lehetőséget, és ha ezt ki akarják használni, egy bizonyítottan győzelemre képes versenyzőre kell építeniük. Ricciardo ebből a szempontból nyeregben van, és

amíg a Verstappen ellen nem dőlt el semmi. Bármilyen stratégiai szarvashibákat követtek el, a Red Bull továbbra is a rajtrács egyik legerősebb csapata – az idei fejlődésük egyértelműen bizonyítja ezt, és most, hogy a Renault összeszedte magát, már a motor miatt sem kell különösebben aggódniuk. Ha új szabálycsomag jön, én például sokkal inkább fogadnék rájuk, mint mondjuk a Ferrarira.

Amatőr hiba a bokszban

Ettől függetlenül a Red Bullnál az utóbbi hetekben olyan operatív és stratégiai hibákat vétenek, amelyek korábban nem voltak jellemzőek rájuk. Persze az, hogy Barcelonában három kiállásra állították Ricciardót, a csapat szempontjából nem volt feltétlenül rossz: így sikerült kivonniuk a forgalomból Vettelt, aki különben veszélyesebb lehetett volna a győzelmükre. Arra viszont, hogy Monacóban nem álltak készen a gumikkal Ricciardo második bokszkiállásánál, nincs mentség.

Magyarázat azért van. Ricciardo a 32. körben az alagút kijáratánál járt, amikor behívták kereket cserélni. A versenynek ebben a szakaszában még a lágy (vagyis a rendelkezésre álló legkeményebb) keverékű gumikat akarták felrakni az autójára, hiszen hátra volt 46 kör, ám mivel Hamilton az előző körben az ultralágyakat kapta meg, hirtelen ők is meggondolták magukat. „Úgy éreztük, az ultralágyakkal neccesen lehet eljutni a futam végéig, ezért még időben – legalábbis én azt hittem – az egy fokozattal keményebb keverék mellett döntöttünk" – magyarázta Christian Horner. „Azt gondoltuk, ha Lewis mögé kerülünk, mert ekkor még nem volt világos, hogy ő mire megy a slickekkel, jól jön a szuperlágy gumik nagyobb hatótávolsága."

A versenymérnök tehát a csapatrádión beszólt, hogy szuperlágy szettre lesz szükség. Egy fontos körülményről azonban nem tudott: az kint volt a garázs mögött.

A paddock nem a bokszépület hátulsó oldalán van, mint a többi pályán, és nincsenek meg a bokszfalra telepített irányítóközpontok sem. „Monacóban nagy kihívást jelent, hogy a mérnökök fent ülnek, így nem látják, milyen gumik vannak előkészítve a garázsban" – mondta Horner.

Ez tény. A Forma-1 többek között azért sokkal nehezebb stratégiailag a többi szériánál, mert a körök a nagy tempó miatt időben borzasztóan rövidek, minden döntést gyorsabban kell meghozni. Ugyanakkor az is tény, hogy ezt a bakit egyetlen másik csapatnál sem követték el. És ha a szuperlágy gumik nem voltak a garázsban, a vezető szerelő miért nem értesítette erről a versenymérnököt ahelyett, hogy az emberei Ricciardo szavaival élve „fejetlen csirkeként" rohangásszanak? Akkor kint hagyhatták volna őt még egy körre, vagy maradhatott volna a lágy gumiknál – az előzési nehézségek és a keverékek közötti meglepően csekély különbség ismeretében valószínűleg azokkal is simán nyer, ha a kiállása után átveszi a vezetést.

Kívülről nézve pár másodpercig úgy tűnt, még így is lehet esélye, de a Mercedes versenyzője addigra biztos volt benne, hogy a csata az ő javára dőlt el. „A célegyenesből láttam őt kifelé jönni a bokszból, és rögtön tudtam, hogy én leszek elöl, mert ott még vizes a pálya, nem lesz képes megtartani a lendületét" – emlékezett Hamilton.

Ez volt a verseny egyik olyan rejtett momentuma, amikor Ricciardo bizonyságot tett a klasszisáról. Hamilton a 31. kör végén az élről állt ki a bokszba a rendes esőgumikról slickekre váltani: az addig a sarkában loholó ausztrál ekkor keményen rálépett a gázra, és az intermediate gumikon a pálya első harmadát 23,485-ös egyéni, a másodikat pedig 41,083-as abszolút legjobb részidővel teljesítette. Csak az utóbbiban 2,5 másodpercet vert Hamiltonra, aki a bokszból kifelé lábujjhegyen tipegett a sok helyen még nedves aszfalton, az Uszoda sikánt le is vágva a hideg ultralágy gumikkal.

– emlékezett Hamilton. „Némelyik kanyarban az autó jól fordult, máshol alig tudtam a pályán tartani. Fogalmam sem volt, hogy gyorsabb vagy lassabb leszek-e nála."

Nos, lassabb volt. Sokkal. A kerékcserék fordulója előtt ő vezetett, utána viszont kb. 9 másodperccel Ricciardo mögött találta volna magát – ha a Red Bull nem követi el azt az oltári nagy bakit a bokszban.

Ricciardo a pályára a szuperlágy gumikon kihajtva sokkal hamarabb megtalálta a tapadást, mint egy körrel korábban Hamilton. Még a Red Bull mozgásából is jól látszott, hogy Ricciardo mennyire frusztrált a történtek miatt, s bár neki segített, hogy ott ment előtte valaki, azonnal eszméletlenül gyors volt:

Egyébként érdekes módon úgy tűnt, a Mercedes szokatlanul nehezen melegíti be a slickeket; Rosberg kiköre ugyancsak az ultralágyakon szintén feltűnően lassú, 1:43.382-es volt. Összehasonlításképpen Sergio Pérez 1:34.534 alatt tette meg a sajátját.

Hamilton keményen betart - de szabályosan?

Ricciardót mindenesetre érezhetően felpaprikázta a fordulat, és dühében jóformán azonnal támadni kezdte Hamiltont. A legdrámaibb, már említett összecsapás a 37. körben játszódott le közöttük, amikor a brit védekezés közben átvágta az alagút utáni sikánt, aztán a kanyar kijáratánál a tőle megszokott kérlelhetetlen keménységgel védekezett. A versenyt követő sajtótájékoztatón nehezére esett felidézni az epizódot. „Ja, de igen, már emlékszem. Azt hiszem, beragadtam egy lekörözés közben, vagy ilyesmi" – mondta. „A 8-asból gyengén gyorsítottam ki, és Daniel teljesen rám esett, úgyhogy talán a 10-es kanyarnál muszáj volt belül fékeznem, ahol még kicsit nedvesebb volt az aszfalt, így éppen túlcsúsztam rajta."

„A kerekeim vizesek lettek, ezért a kijáratnál kipörögtek. Mire betapadtak, észrevettem, hogy Daniel... Mármint még én voltam elöl, de ő feltűnt a jobb oldali visszapillantó tükrömben, a jobb hátsó kerekem mögött, vagyis tudtam, hogy közel van."

A manővert két részre lehet bontani. Az első az, hogy Hamilton a sikánt átvágva egyértelműen mind a négy kerekével letért a pályáról. Bár ő úgy érezte, nem jutott különösebb előnyhöz, Ricciardo nem értett vele egyet, ezért meg is kérdezte a rádión, hogy lesz-e valamilyen következménye a riválisa pályaelhagyásának.

– mutatott rá, megjegyezve, hogy amúgy meg sem próbálta kifékezni Hamiltont, mindössze belehajszolta őt a túlvállalt féktávba.

A sportfelügyelők vizsgálták ugyan az incidenst, csak épp nem ezt a részét, hanem a másodikat, holott szerintem ez volt a véleményesebb. Én úgy gondolom, Hamilton igenis előnyhöz jutott a kanyar levágásával: ha az nem egy sikán, vagy történetesen kavicságy, ne adj' isten fal van ott, esélye sem lett volna visszatérni Ricciardo elé. Viszont az is tény, hogy ilyen esetben inkább a támadó fél hibáját szokták szigorúbban venni, vagyis azt, amikor valaki a pályát elhagyva hajt végre egy előzést. Nem lepődtem volna meg, ha Hamiltont a versenyirányítás felszólítja a pozíciója átadására, de elfogadom, hogy ez nem volt szükségszerű. Elvégre filozofálgathatunk arról, hogy mi lett volna, ha fal van ott, de valójában nem volt – különben valószínűleg ő is másképp közelíti meg a kanyart.

Pedig az viszonylag egyszerű történet volt, amint kiderül a hétvégén nem unatkozó sportfelügyelők által kiadott 46-os számú dokumentum szűkszavú indoklásából is. A vád szerint „úgy tűnt", Hamilton nem hagyott elég helyet Ricciardónak a sikán kijáratánál, ám a felügyelők annyival elintézték a dolgot, hogy valójában igenis hagyott, mégpedig a szabályoknak megfelelően legalább egy autónyit a pálya szélétől. Ez tény. Oké, a Red Bull első szárnya odaért a Mercedes hátsó kerekével egy vonalba. Na de elfért mellette, vagy sem? Na ugye! Ricciardónak még arra is maradt helye, hogy bemutassa azt a bravúros félkezes ellenkormányzást...

Hamilton dörzsölten védekezett, az aszfalt vizes részére kényszerítve az ellenfelét, ahol, ezt jól tudta, esélye sem lesz jól kigyorsítani. A helyében ugyanezt tették volna a többiek is, beleértve Ricciardót; a manőverének az a része jogilag kikezdhetetlen volt.

A Red Bull másik hibája

Ricciardo győzelme azonban nem ekkor úszott el igazán, és tulajdonképpen nem is a kerekek nélküli kerékcserével. Mindezek már a következményei voltak a Red Bull egy korábbi döntésének, nevezetesen annak, hogy bevetették az intermediate gumikat – mint Hamilton bebizonyította, abszolút feleslegesen.

Amikor a 16. körben a fékek és a gumik hőmérsékletével küszködő Rosberg félreállt előle, Hamilton hátránya az élen zavartalanul kocsikázó Ricciardóhoz képest már 14 másodperc volt. Ezt a következő 7 kör alatt sikerült lefaragnia 11,3-ra, de ő is érezte, hogy nem közeledik elég gyorsan az ellenfeléhez. Ám akkor – a 23. kör végén – a Red Bull tett neki egy óriási szívességet: behívta a bokszba Ricciardót interekért.

Az interesek közül páran addigra már gyorsabban mentek nála körönként úgy 2-3 másodperccel, de még a 3. helyezett Rosberg is 43 másodperccel le volt maradva tőle, és egyelőre Hamilton is túl messze járt egy elévágáshoz. A Red Bullt semmi nem kényszerítette rá, hogy kereket cseréljen Ricciardo autóján.

Miért tették meg mégis? A magyarázat kínosan prózai, de egyben újra megkongatja a vészharangokat a csapat döntéshozási mechanizmusai kapcsán: egész egyszerűen képtelenek voltak szakítani a sablonos gondolkodásmóddal. Max Verstappen példáján látták, hogy az intermediate-ek gyorsabbak, a teljes képet viszont elmulasztották figyelembe venni. „Az előrejelzések azt mutatták, a pálya fel fog száradni, és úgy éreztük, a normális ügymenet szerint a slickek előtt célszerű intermediate-ekre váltanunk" – magyarázta Horner. „Ezt az utolsók között tettük meg. Lewis azonban úgy határozott, nem áll ki, ami meglehetősen bátor húzásnak tűnt."

Pontosan ez a húzás nyerte meg neki a versenyt. Talán mázlija volt a Red Bull bokszutcai pantomimjával – ezt egyébként ő maga sem tagadta –, de a nagy kártyatrükköt mégiscsak saját kezűleg játszotta ki. Mivel Monacóban a pozíció fontosabb a tempónál, ezzel még egy csecsemő is tisztában van, Hamilton logikája nem volt ésszerűtlen. „A pálya rohamosan száradt fel, csak épp nem egyenletesen. Az első két szektor gyorsabban, az utolsó elég lassan" – mondta. „Erre kellett tekintettel lenni, és hallottam, hogy azok, akik interen vannak kint, például Nico és Sebastian, nem diktálnak sokkal jobb iramot nálam.

Amivel a Red Bull (és a méltányosság jegyében tegyük hozzá: az összes többi csapat) valószínűleg nem számolt, az az volt, hogy a Pirelli a januárban lebonyolított Paul Ricard-i tesztre hagyatkozva átalakította az esőgumiját, közelebb tolva a teljesítményét az intermediate-éhez. Paul Hembery szerint erre azért volt szükség, mert a versenyzők eddig nem szívesen váltottak át az esőgumikra, vagy épp fordítva, túl korán cserélték le őket, hogy inkább az intereket használhassák. „Ebből az esetből úgy tűnik, a változtatás bevált" – jegyezte meg tárgyilagosan.

Hamilton tökéletesen ráérzett a pályaviszonyokra, és a modern Forma-1-ben már csaknem teljesen kihalt nyulat húzott ki a kalapból:

„A csapat azt hajtogatta, hogy be kellene állnom, de tudtam, hogy akkor hátraesek Daniel mögé, ezért igyekeztem húzni-halasztani a dolgot, ami a végén szerencsére jól sült el. Pont a megfelelő pillanatban váltottam slickekre" – magyarázta. „Nagyon szokatlan, hogy bármilyen szinten nekem tulajdonítható egy stratégiai döntés."

Persze egyébként is szívesen kérdőjelezi meg a Mercedes lépéseit, ezt tavalyról tudjuk, ám most nem bizalmatlanságból tett így. Hiába kellett hozzá a Red Bull ballépése, hiába öltött opportunista színezetet, Hamilton monacói győzelme olyan volt, amelyre a történelmi tapasztalatok szerint csak a legnagyobbak képesek. Azok, akik valamiért – és nem véletlenül, mert véletlenek a pályán hosszú távon nincsenek – rendszerint jókor vannak a jó helyen. Rajta kívül egyébként ironikus módon egyedül a mezőny legkisebb csapatánál, a Manornál versenyző Pascal Wehrlein váltott az esőgumikról közvetlenül slickekre.

Ricciardóval ugyanakkor nem volt nehéz együtt érezni. Ez a siker az ő markából csúszott ki, sőt, a saját csapata ütötte ki onnan. „Az esőben gyorsak voltunk, kényelmesen vezettünk, de akkor beálltunk a bokszba interekért. Emiatt megakadtunk Lewis mögött, feleslegesen kényszerítve bele magunkat egy olyan versenybe, amelyben eredetileg nem vettünk részt" – mutatott rá az ausztrál. A kerékcseréje után 8 másodperces hátrányban tért vissza a pályára, de már 3 körrel később ott loholt Hamilton sarkában. Hiába: megelőzni akkor sem tudta.

Mintha a Red Bull megfeledkezett volna arról az apróságról, hogy Monacóban vagyunk.

Lebilincselő sakkjátszma a 3. helyért

Miközben az élen kibontakozott Ricciardo drámája, kicsit hátrébb az elmúlt évek egyik legizgalmasabb, egyben legnehezebben kibogozható stratégiai játéka zajlott Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Fernando Alonso és Nico Hülkenberg részvételével. Ők mindannyian a szokásos sémát követték, azaz előbb interre, aztán slickre váltottak az egyre szárazabb pályán, de a kerékcseréik időzítése folytán össze-vissza cserélődött a sorrendjük.

A Safety Car mögötti rajt pillanatában Rosberg a 2., Vettel a 4., Hülkenberg az 5., Pérez a 7., Alonso pedig a 8. helyen haladt. Végül egyedül a Ferrari versenyzője ért célba ugyanott, de ő is úgy, hogy Rosberget megelőzte, Pérez viszont eléje került – holott sokkal lassabb volt nála. Monacóban szokás szerint az taktikázott jól, aki a tempója helyett a pályán elfoglalt pozíciójára épített.

Amikor a futam után megkérdeztem, hogy miért hozták ki Vettelt interekért meglehetősen korán, már a 13. körben, a Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene kissé ingerlékenyen reagált, és azt mondta, „ha tetszik, ha nem", a stratégiájuk helyes volt. Ezzel nehéz egyetérteni:

amit (természetesen azon túl, hogy nem követett el hibát a bitang nehéz körülmények között), kizárólag a Force India ügyes taktikájának köszönhetett.

Vettel az első kiállása után nem tudta kihasználni az intermediate-ek jobb tapadását, mert beragadt Felipe Massa mögé, aki szerinte nem akkor cserélt kereket, mint „kellett volna." A Ferrari elkövette azt a hibát, hogy rögtön átugrott az interekre, amikor azok gyorsabbak lettek az esőgumiknál – ez egy normál pályán rendszerint jó húzás, Monacóban viszont nem feltétlenül. Ha a többiek (mindenekelőtt Massa) is kiállnak egy-két körrel később, Vettel nyert volna velük szemben pár másodpercet, de nem így történt, mert szinte mindenki csak a 20-21. körben szánta el magát a váltásra, beleértve Rosberget, Pérezt és Massát is.

A Ferrari más szempontból is elszámította magát:

Miután tovább feszegettem, a kérdést, Arrivabene kijelentette, hogy Vettel autójára azért rakták fel a lágy Pirelliket, mert „kicsit korán volt, akkor még nem lett volna jó az ultra- vagy szuperlágy gumikat választani. Ez a lényeg, különben megtettük volna." Pedig ugyanakkor (a 31. körben) tették fel a slickeket, mint Hamilton, aki rendben lehúzott 47 kört az ultralágyakkal, bár úgy érezte, pont a verseny végén kezdtek szétesni. Ha nem nedves a pálya, ami segített kitolni az élettartamukat, talán nem is b bírnak ki 47 kört.

„Sokszor keményebben kellett nyomnom, aztán sokszor visszavettem. Amikor Daniel kicsit lemaradt, én is elvettem a gázt, hogy kíméljem a gumikat, amikor viszont megint rám esett, kénytelen voltam rendesen használni őket" – mondta Hamilton.

Sakkjátszma egy fantasztikus ellenféllel."

Az ultralágy gumikat egyébként nem maga Hamilton, hanem a Mercedes választotta; az egyik legérdekesebb mozzanat pont az volt, hogy Ricciardo a szuperlágyakkal és Pérez a lágyakkal teljesen azonos tempót diktált. A Force India eleve a lágy Pirellikkel tervezett, mert Pérez szerint „az ultra- és a szuperlágyakkal mi nem tudtunk elég hosszú etapokat menni."

A kerékcserék első fordulója után Rosberg volt a 3., (mivel időközben maga elé engedte Hamiltont), Pérez a 4., Vettel az 5., Hülkenberg – aki szintén a korai, a 15. körre időzített kiállása miatt bukott el – a 6., Alonso pedig még mindig a 8. Az előzési nehézségek miatt legközelebb magától értetődően az újabb bokszkiállások során keveredett meg a pakli. De vajon mikor érdemes átváltani a slickekre? A végeredményhez ez jelentette a kulcsot.

Ekkor is a Force India lépett a legjobban: a 30. körben behívták Pérezt a bokszba. Az időzítés tökéletes volt, mert a még hideg, lágy keverékű gumikkal rögtön megfutotta az egyéni legjobb részidejét a pálya közepén, csak ott 1,7 másodpercet verve a 3. helyezett Rosbergre. Aki még így is csupán vele szemben bukott volna el egy pozíciót, ha a Mercedes nem rontja el ezt a kiállását is: az elsőnél a jobb első kereket tették fel, ezúttal pedig a bal elsőt szedték le nehezen az autójáról.

Rosberg emiatt 2 másodperccel hosszabb időt töltött a bokszutcában, és amikor Sainz megérkezett a Toro Rosso garázsához, a kamerakép felső részén egy pillanatra látni lehetett, hogy

Ha a kerékcseréjét nem baltázzák el, Rosberget sem sikerült volna megelőzniük.

Igaz, ehhez kellett Vettel teljesítménye is, aki Ricciardóhoz és Alonsóhoz hasonlóan szenzációs „bekört" futott, a boksz felé tartva mindent kipréselve az interekből. Alonso Ricciardóval egy időben, Vettelnél és Rosbergnél egy körrel később szánta el magát a váltásra. Ezzel egyszerre három pozíciót nyert, mégpedig annak köszönhetően, hogy Rosberg „kiköre", mint már említettük, hihetetlenül lassú volt: 1:43.382 alatt tette meg (Ricciardo a sajátját 1:33.994 alatt), a középső szektorban is veszítve 3 teljes másodpercet. Közben feltartotta a frusztrált Hülkenberget és Sainzot, Alonso viszont, aki ekkor még a bekörében járt, lazán elereszthette a gyeplőt.

A versenyzők bokszba bevezető és onnan kivezető körei
A részidőkkel együtt

Aláhúzva az egyéni, vastaggal szedve az abszolút legjobb részidők

A kerékcserék után ki is alakult a végeredmény: Hamilton, Ricciardo, Pérez, Vettel, Alonso, Rosberg, Hülkenberg. Illetve mégsem egészen – Hülkenberg ugyanis az utolsó kanyarban meglepte Rosberget, és sikerült elmennie a Mercedes mellett. „Én az ultralágy Pirelliket használtam, ő a lágyakat. Az ő gumijai még teljesen jó állapotban voltak, az enyémek már tropára mentek" – magyarázkodott a vb éllovasa, hozzátéve, hogy az utolsó pár körben eleredő eső miatt vissza is hűltek kissé. Ez nyilván így volt: Hamilton például saját bevallása szerint kifejezetten azért gyorsított be a futam végén, hogy melegen tartsa a gumikat.

A Mercedes igazgatója, Toto Wolff megjegyezte, hogy Rosberg – a gyanú szerint a hideg fékek, és ebből eredően ugyancsak hideg gumik következtében – „szinte olyan lassú volt, mintha az autója sérült lett volna." Amikor rákérdeztem, a német versenyző azt állította, csak az első etapban, az esőgumikon küszködött, utána „egyszerűen be voltam ragadva." Tény, hogy a slickeken végig Alonso sarkában loholt, de igazság szerint az intereken sem tudott elszakadni Péreztől, az a bizonyos kiköre pedig ijesztően gyenge volt.

Rosberg már háromszor nyert Monacóban (na jó, tavaly némi szerencsével), úgyhogy nyilván nem felejtett el vezetni a hazai pályáján, de most valami nagyon nem stimmelt.

hiszen elvben egyetlen hétvége alatt ledolgozható. Érdekes lesz látni, hogy ez fokozza-e a Rosbergen a nyomást, és fordulópontot hoz-e kettejük idei párharcában.

Igazságot Péreznek is!

Ricciardóhoz hasonlóan van még egy tagja a mezőnynek, akit itt az ideje átrakni egy másik skatulyába. Sergio Pérez megítélésének rengeteget ártott a McLarennél töltött 2013-as szezon, amikor vereséget szenvedett csapattársától, Jenson Buttontól, és nem igazán tudta megcsillogtatni híres gumikímélési képességeit. A McLaren az év végén meg is vált tőle Kevin Magnussen kedvéért, és az istálló nyugalmazott veteránja, a szintén mexikói Jo Ramírez, aki előtte lobbizott érte Martin Whitmarsh-nál, nem búcsúzott tőle túl hízelgően.

Nem működött együtt rendesen a csapattal, soha nem illeszkedett be közéjük igazán, és beképzelten viselkedett" – jelentette ki 2014 nyarán. „Borzasztó volt a hozzáállása. Népszerűtlen volt a mérnökök, sőt az összes munkatársa körében. Arrogánsnak tartották."

Egy olyan csontot nagyvonalúan Ramírez is odavetett Péreznek, hogy „versenyzőként azért nem volt annyira rossz", és ez finoman szólva egyre nyilvánvalóbb. Gondoljunk csak bele: a Force Indiánál egy olyan csapattárs, Nico Hülkenberg mellett kell érvényesülnie, akit sokan az egyik legnagyobb ígéretként tartottak számon, s aki tavaly helyreállította a reputációját a Le Mans-i győzelemmel. Ehhez képest még egy árva F1-es dobogója sincs, míg Péreznek már hat is van, ráadásul ebből hármat a Force Indiánál együtt eltöltött három évük alatt szerzett meg. Igen, Hülkenbergnek gyakran – mint például most, Monacóban is – balszerencséje volt, de 2014 kivételével nem verte el Pérezt, és még az időmérőkön is majdnem döntetlenre állnak.

– mondta. „Szerintem az utóbbi években sokat fejlődtem. Minden szempontból teljesebb értékű versenyzővé váltam, az időmérőn és a versenyen is többet tudok nyújtani. Ha felmerül valamilyen lehetőség, készen állok rá, de ha nem, akkor is ugyanígy végzem tovább a munkámat."

Nem rossz valakitől, akit eredetileg fizetős pilótaként könyveltek el...

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!