Vágólapra másolva!
Mindketten azt állítják, a Mercedes szempontjából katasztrofális következményekkel járó spanyolországi balesetük már a múlté. A csapatnál úgy érzik, Monacóban nem csak a Ferrarival kell számolniuk.

A Mercedes 62 futam után, a 2012-es USA Nagydíj óta először betlizett a két héttel ezelőtti Spanyol Nagydíjon, amikor a versenyzői már a harmadik kanyarban összeütköztek egymással. A baleset azt követően történt, hogy Nico Rosberg lerajtolta a pole-ból induló csapattársát, mivel azonban rossz motorüzemmódot választott, elvesztette a lendületét, és Lewis Hamilton támadást indított ellene – ám a fűre szorulva megpördült.

Az incidenst a sportfelügyelők egyszerű versenybalesetnek minősítették. Rosberg és Hamilton külön-külön, a sisakjukat magukon hagyva távoztak el a helyszínről, és pár perccel később a Mercedes válságértekezletére is így érkeztek meg, de a nyilvánosság előtt nem vádolták egymást semmivel, csak elnézést kértek a csapatuktól.

A barcelonai ütközésben mindkét Mercedes összetört, a csapatnak a következő napokban 1200 alkatrészt kellett átvizsgálnia Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

Most pedig, a Mercedes monacói előzetesében

mindketten azt állítják, túlléptek a történteken.

„Barcelonában a lehető legrosszabbul éreztem magam, de ahogy mindig mondtam, az igazi erőpróbát az jelenti, hogy az ember fel tud-e állni egy kiütés után" – idézi a közlemény Hamiltont. „Az a pillanat mindannyiunk számára nehéz volt, a fejezet azonban lezárult. Már előre nézünk, Monaco felé."

Az összetettet 39 pontos előnnyel immár a ferraris Kimi Räikkönen előtt vezető Rosberg is azt mondta, letaglózták a Barcelonában történtek. „Saját magam, de főként a csapat miatt" – tette hozzá. „Egy csónakban evezünk, mindenki keményen dolgozik, hogy ilyen fantasztikus autókat készítsen, ezért az elképzelhető legrosszabb forgatókönyv, ha mindketten a kavicságyban végezzük.

A két világbajnoki ellenfél a hétvégén arra a helyszínre tér vissza, ahol az elmúlt három évben Rosberg nyert, s amely tavaly szintén drámaian alakult a Mercedes számára, mert Hamilton egy félreértés folytán lebonyolított felesleges kerékcserével elbukta a biztosnak látszó győzelmet. A csapat főnöke, Toto Wolff szerint a versenyzők megtanulták a barcelonai leckét.

„Tisztában vannak a szabályainkkal. A csapat dolga a lehető legjobb autókat biztosítani számukra, az övék pedig az, hogy kihozzák belőlük a maximumot, és eljussanak velük a célig" – mutatott rá.

Ez teljesen normális vállalati kultúra: együtt dolgozzuk fel a problémákat, aztán továbblépünk."

A Mercedesnek tavaly az időmérőn is jelentős előnye volt Monacóban, de a Red Bull már a barcelonai lassú kanyarokban is veszélyesnek tűnt rájuk, és a továbbfejlesztett Renault motorral még gyorsabb lehet, ezért Wolff arra számít, hogy nemcsak a Ferrarival, hanem velük is meg kell küzdeniük. „Nem csúszhat ki a kezünkből a labda. Egységesnek kell maradnunk, hogy a hétvégén keményen vissza tudjunk vágni" – mondta.

A spanyolországi kiesés után a Mercedes 48 ponttal előzi meg a Ferrarit a konstruktőri összetettben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!