Vágólapra másolva!
Eric Boullier szerint Fernando Alonso bizonyította, hogy sokkal gyorsabbak lehetnének, ha a Honda erőforrás nem fogyasztana annyit. Úgy véli, akár a Williamsre is veszélyesek lehettek volna.

A tavalyi Magyar Nagydíj óta először szerzett pontot mindkét McLaren-Honda. Az Orosz Nagydíjon annak ellenére is sikeresek voltak, hogy a pálya nem kedvez a japán erőforrásnak, és hiába voltak a várakozásoknál versenyképesebbek, kénytelenek voltak alaposan mérsékelni a teljesítményt a sokat fogyasztó motor miatt. Fernando Alonso így is a 6. helyen ért célba, Jenson Button pedig a 10. lett.

„Látható, hogy nyilvánvaló okokból adódóan mi vagyunk az a csapat, amely rengeteg üzemanyag megspórolására kényszerül” – nyilatkozta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója. „Fernando példáján viszont leszűrhető volt, hogy a verseny vége felé körönként 1,2 másodperccel is tudott gyorsabban menni, vagyis takarékoskodás nélkül akár 50 másodpercet nyerhettünk volna a verseny végéig.”

Alonso az idén először szerzett pontot Forrás: LAT PhotographicTel: +44(0)20 8267 3000email: [email protected]/Steven Tee

Alonso a futam után elismerte, olyan sokáig kellett spórolva közlekednie, hogy a futam végén már csak a saját ébersége fenntartása érdekében is gyorsabb tempóra váltott, és ennek valóban meg is lett az eredménye. A kétszeres világbajnokot végül lekörözte a győztes Nico Rosberg, de Alonso így is a két Williams mögött ért célba, 53 másodpercre Bottastól, és 28,9-re Massától.

„Ha megnézik, a Williams szintjén voltunk, úgyhogy ezt a fejlődést kell folytatnunk. A tempónk jó volt, a versenyzők elégedettek voltak az autó balanszával, Fernando is élvezte a futamot” – mondta Boullier, aki elismerte: letörte őket, hogy ismét lemaradtak a Q3-ról, de kellemes meglepetésként értékelte, hogy a futamon jobban szerepeltek a vártnál.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!