Vágólapra másolva!
Az ő Mercedesével sem volt minden rendben az Orosz Nagydíjon, de Hamiltonhoz hasonlóan kihúzta a célig.

Nico Rosberg az Orosz Nagydíjon aratott sikerével mindössze a negyedik pilóta lett a Forma-1-ben, aki zsinórban legalább hét győzelemig jutott – a másik hármat Alberto Ascarinak, Michael Schumachernek és Sebastian Vettelnek hívják. A német versenyző a rajttól a célig magabiztosan vezetve szerezte meg idei negyedik győzelmét.

"Káprázatos hétvége volt, végig fantasztikusan ment az autó" - mondta. "Nagyon jól éreztem magam benne, különösen a táv vége felé. Az utolsó 15 körben beletapostam a gázba, és keményebben nyomtam, mert tudtam, hogy már megtehetem, és a gumik is ki fogják bírni a célig."

Rosberg mind a 4 versenyt megnyerte idén. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Mögötte csapattársa, Lewis Hamilton futott be. A kerékcserék után volt egy időszak, amikor folyamatosan faragott a lemaradásából, de Rosberg azt mondta, kordában tartotta.

Hamiltont azonban lassításra kényszerítette a hűtővíz szivárgása, így nem bontakozott ki komolyabb csata a Mercedes két versenyzője közt. Toto Wolff viszont elmondta, hogy Rosberg sem lehetett nyugodt. "Probléma jelentkezett az autójában, amitől kicsit megőszültünk. Az MGU-K működése nem stimmelt, és volt olyan időszak, amikor úgy tűnt, hogy (Rosberg) nem jut el a célba" - közölte a Mercedes csapatvezetője.

Hamiltont csoda segítette

A komolyabb aggodalom persze Hamilton miatt volt, akinél a vízszivárgást vélhetően egy illesztési hiba okozta, miután éjszaka sebtében kellett összetákolni az autóját. Paddy Lowe technikai igazgató szerint csodára volt szükség, hogy kibírja a célig.

- mondta megkönnyebbülve.

Hamilton a 10. helyről indulva a rajt után már 5. volt, másokhoz hasonlóan profitálva az első kanyarnál bekövetkezett ütközésekből. Felipe Massát rögtön a Safety Car távozása utána lenyomta, kisvártatva Kimi Räikkönent is, míg Valtteri Bottason a kerékcseréket követően hámozta át magát. A 2. helyről ezután próbált támadást indítani Rosberg ellen.

"Nem tudom, mennyire volt súlyos a helyzet a motorral. Az autóban ülve ezt nem észleltem, de lassítanom kellett" - közölte. "Jó tempót diktáltam, és úgy éreztem, harcolhatok a győzelemért."

Hamilton kerékcseréje. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Srdjan Suki

"Lehetetlen megmondani, hogy (a probléma nélkül) nyertem-e volna. Előtte kicsit gyorsabb voltam Nicónál, közeledtem hozzá. A 13 másodperces hátrányt nagyjából 7,5-re csökkentettem, ekkor jött el az a pont, amikor vissza kellett vennem a tempóból."

Hamilton bizalma az újabb műszaki hiba ellenére töretlen a Mercedesben, és Wolffhoz hasonlóan nem híve semmilyen összeesküvés-elméletnek.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!