Vágólapra másolva!
A bajnokság első embere, Francois Ribeiro szerint fantasztikus, hogy a csapat megint fiatal magyar versenyzőkkel próbál sikeres lenni, ezért anyagilag is támogatja őket a következő két évben.

A Zengő Motorsport az elmúlt években a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyének meghatározó tagja lett, és a privát csapatként aratott négy futamgyőzelmükkel nem csak a magyar rajongók elismerését vívták ki. Az idei év azonban sokkal nehezebben indult a magyar csapat számára: a WTCC-s debütálásuk óta őket erősítő Michelisz Norbert a Honda gyári alakulatához szerződött, a Zengőt pedig számos probléma hátráltatja, használható motor híján például rajthoz sem tudta állni az első versenyhétvégén, és a következő kettőre is csak egy autót tudtak felkészíteni a tervezett kettő helyett.

Michelisz távozása után a Zengő ragaszkodott hozzá, hogy ismét fiatal magyar versenyzőket szerződtet, ezért a 19 éves Ficza Ferencet és a 18 éves Nagy Dánielt nevezték a bajnokságba, bár utóbbinak még várnia kell a debütálásra. A WTCC promótere, Francois Ribeiro tiszteletre méltónak tartja, hogy a Zengő megint magyar tehetségekkel próbál sikeres lenni, ezért úgy döntött, aktívan segíti őket a következő években.

Ficza a Zengő egyik új reménysége Forrás: Peter Farkas/Peter Farkas

Ribeiro elmondta, a Hungaroring és a WTCC között "szenvedélyes" kapcsolat alakult ki, amelynek a Zengő Motorsport jelenléte is fontos eleme. "A Hondával közösen tegnap egy kétéves szerződést kötöttünk velük, mert nagyon támogatom, amit csinálnak" - árulta el egy vasárnap délelőtti sajtóbeszélgetésen. "Megegyeztünk, hogy pénzzel is segítjük őket, mert fantasztikus lenne, ha újra végig tudnák csinálni ezt az egészet egy 17 vagy 19 éves versenyzővel."

Ribeiro maga is meglepődött, hogy a Zengő nem egy tapasztalt versenyzőt választott Michelisz helyére, de támogatja a csapat döntését. "Nagyon jó versenyzőket ajánlottam nekik, de azt mondták, ők nem ezt akarják. Azt válaszolták, 'magyar csapat vagyunk, mindig a magyar tehetségeket támogattuk, és most újra ezt akarjuk tenni a következő generációval'. Figyelmeztettem őket, hogy nagyon nehéz lesz, de ezzel ők is tisztában vannak" - magyarázta a bajnokság vezére.

A Zengő hétvégéje a Hungaroringen sem indult jól, az időmérő edzésen Ficza csak az utolsó, 17. helyet tudta megszerezni, ezért mindkét futamon a mezőny végéről indul.