Vágólapra másolva!
A Ferrari csapatfőnöke szerint nevetséges az F1 ügyvezetőjének állítása, a Renault képviselője életszerűtlennek tartja a felvetést, a Mercedes pedig anyavállalatuk értékrendjére emlékeztetett.

Bernie Ecclestone néhány héttel ezelőtt a szokásosnál is jobban felkorbácsolta az indulatokat a Daily Mail hasábjain, amikor azt állította, az F1 még soha sem volt olyan rossz, mint manapság, és azzal vádolta meg a Mercedest illetve a Ferrarit, hogy kartellt alkotva befolyásolják az sportágban zajló döntéshozatali folyamatokat. Dieter Zetsche, a Daimler első embere bírálta az F1 ügyvezetőjét a kijelentéseiért, Melbourne-ben pedig több csapatfőnök is visszautasította a vádakat.

– felelte újságírói kérdésre Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. „Itt egyszerűen mindenki végzi a saját dolgát. Nagy hagyományokkal rendelkező márkákról beszélünk, amelyek nem fogják az ablakon kidobni a hírnevüket, kockára téve azt egy szóra sem érdemes kijelentés miatt” – szögezte le. „Ha elmegyek Toto (Wolffal) vagy Cyril (Abiteboullal) vacsorázni, akkor máris kartellezünk?”

Arrivabene szerint az F1-nek tanulnia kellene a rögbitől, és a csatákat a pályán kellene megvívniuk, majd utána békésen folytatni a munkát Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

A Mercedest képviselő Wolff egy fokkal diplomatikusabb hangot ütött meg, de ő sem titkolta, hogy visszautasítja Ecclestone megjegyzését. „Nem hinném, hogy kartellről van szó, vagy a sportot ilyen formában irányítanák” – mondta.

Ha kartellt működtetnénk, nem ülhetnénk itt. Néhányan multinacionális, globális vállalatok tagjai vagyunk, és nagyon komolyan vesszük a normakövetést. Ez az egész sztori csak az újságok szalagcímeiről szól, semmi másról.”

Ecclestone a Renault-t nem szólította meg, de Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezetője hozzátette,

nem tudja elképzelni, hogy az F1-ben a versenyt korlátozó kartell jöjjön létre,

mert „a Ferrari végső soron nyerni akar a Mercedes ellen, ahigy remélhetőleg egyszer majd a Renault is győzni fog mondjuk a Ferrari ellen. Ebből az egyszerű okból kifolyólag bármilyen szövetség gyorsan felbomlana” – magyarázta.

A kérdés a csapatfőnökök pénteki sajtótájékoztatóján merült fel, ahol a gyártók képviselői mellett a gyártóktól független Red Bull képviselője, Christian Horner is részt vett, és együttérzéssel kezelte Ecclestone megnyilvánulását, ami szerinte

az F1 ügyvezetőjének tehetetlenségéből fakad.

„A gyártók együtt nagyon erősek, ez elsősorban a technikai szabályok kialakítása és az erőforrások terén nyilvánul meg” – fogalmazott óvatosan a brit.

A vasárnapi Ausztrál Nagydíj előtt egyébként a brit City A.M. hasábjain Ecclestone visszavonta a kijelentését, amely szerint az F1 még soha sem volt olyan rossz, mint manapság. „Ezt még a tesztek eredményei előtt mondtam, akkor ezt gondoltam” – ismerte el. „Azt hittem, hogy ez lesz a helyzet az idén, de az eredmények és a Ferrarival kapcsolatos információk alapján

Biztos vagyok abban, hogy remek versenyeket láthatunk majd az idén.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!