Vágólapra másolva!
A wokingi istálló elégedett, mert a rossz időjárás ellenére is értékes munkát végeztek pénteken. Alonso szerint kellemes meglepetéssel indult számukra a szezon, az időmérőn kavarodást vár.

„A McLaren-Honda csapata alkalmazkodóképességének, tapasztalatának és hatékonyságának tanúbizonyságát adta azáltal, hogy folyamatosan versenyképesen szerepelt, miközben a délután során felmérések sorozatát végezte el” – áll a wokingi istálló közleményében a pénteki szabadedzések után. Fernando Alonso a 7. illetve a 6., Jenson Button pedig a 8. illetve a 7. pozícióban zárt, és Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója sem fukarkodott az elismeréssel.

– nyilatkozta a francia. „Könnyen elkövethettünk volna hibákat vagy elvesztegethettünk volna értékes pályaidőt, de pont az ellenkezőjét tettük: sok és hasznos adatot gyűjtöttünk, amikor a pálya tiszta volt, és átfogó ismereteket szereztünk a hétvége további szakaszával kapcsolatos irányvonalról.”

Alonso (képünkön) és Button mindkét edzésen a legjobb 10 között volt, de az eredményeket nem szabad komolyan venni - kattintson a galériáért! Forrás: DPPI media/Florent Gooden

A wokingiak lelkesedésének oka, hogy míg a mezőny nagyobb része már az időmérőre és a futamra készült volna,

a McLaren még „túlórázik” a barcelonai tesztek után,

mivel előzetesen csak péntek reggelre tervezték, hogy felvértezik az autójukat minden fejlesztéssel, amit a szezonkezdetre szántak. Részben ennek is köszönhető, hogy a többieknél általában több kört tettek meg, egyelőre műszaki hiba nélkül.

„Nagyjából teljesítettük a programunkat. Akadt néhány dolog, amit nem tudtunk elvégezni, mert nem volt elég száraz pályás etapunk, de ezzel mindenki így járt, és

– nyilatkozta Alonso, aki úgy érzi, kellemes meglepetés az autó működése Melbourne-ben, ahol elmondása szerint a téli tesztek után mindig csalódnak - vagy kellemesen, vagy nem. Button hozzátette, hogy a motor beállításait is tesztelni fogják szombaton, mert „néhány dolgot a rossz időben nem volt értelme kipróbálni.”

A 2009-es győztes reméli, hogy holnapra lecsendesül a pénteken olykor még 50 km/órás szél, de csapattársához hasonlóan így is kalandos időmérőre számít, mert az új szabályok miatt biztos benne, hogy több versenyző és csapat is hibázni fog. „Világos, jól felépített tervünk van” – tette hozzá Alonso.

A Honda részéről első versenyén vesz részt a McLaren-Honda kötelékében Jaszuhisza Arai utódja, Juszuke Haszegawa. A szakember köszönetet mondott a pilóták türelméért, és azt állította, elegendő adatot gyűjtöttek az erőforrásról. Azokat összevetik a barcelonai információval, így készülnek fel a holnapi etapokra.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!