Vágólapra másolva!
A napokban még a kis svájci csapat jövője is kérdésessé vált, de azt állítják, rendezték a tartozásaikat.

A héten kiderült, hogy a Sauber még a februári bérek egy részével is tartozik az alkalmazottainak. Ezt az istálló menedzsmentje sem tagadta, de azt állították, csak átmeneti problémáról van szó, amely abból adódik, hogy

a télen nagyon magasak a K+F-költségek, a bevételek viszont ilyenkor a legkisebbek.

A Sauber tavaly is bajba került az év elején, mert kiderült, hogy kettőnél több fizetős versenyzőt szerződtettek le. Miután Giedo van der Garde emiatt beperelte őket, a csapat főnökét, Monisha Kaltenbornt a 2015-ös idénynyitó Ausztrál Nagydíj hétvégéjén börtönbüntetés fenyegette. Az ügyet végül sikerül rendezniük.

A Saubert állítólag már nem fenyegeti közvetlen veszély Forrás: DPPI media/Vincent Curutchet

Az anyagi nehézségek tehát nem jelentenek újdonságot a Sauber életében, a szaksajtó az elmúlt napokban mégis arról cikkezett, hogy

a most tapasztalt nehézségeik valójában súlyosabbak a korábbiaknál, és egyenesen a létüket fenyegetik.

Ők is a három olyan csapat közé tartoztak, amely előleget kért Bernie Ecclestone-tól a tavalyi konstruktőri összetett alapján nekik járó pénzdíjakból.

Az Autosport értesülései szerint ugyanakkor végre kifizették az alkalmazottaik elmaradt bérét, és eredményesnek ígérkező tárgyalásokat folytatnak egy potenciális névadó szponzorral. A brit lap azt írja,

az indulásuk a jövő hétvégi melbourne-i idénynyitón már nem forog veszélyben.

A Sauber volt az egyetlen csapat, amely a tavalyi autójával vágott neki az előszezonnak. Az új C35 a második barcelonai tesztciklus nyitónapján mutatkozott be, és a négy nap alatt 1890 km-t teljesítettek vele, csak a Manort és a Haast előzve meg a heti listán.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!