Vágólapra másolva!
A pálya felére tavaly új burkolat került, március elején megkezdték a munkálatokat a másik felén is. Várhatóan már pénteken végezni fognak.

Március eleje óta zajlik, és az időjárástól függően várhatóan már pénteken, de legkésőbb a hétvégén befejeződik a Hungaroring tavaly elkezdett újraaszfaltozása, tudta meg az Origo GPhírek.

A kivitelező, a Swietelsky Magyarország Kft. múlt szeptemberben látott hozzá az előkészítő munkálatokhoz. Bár sokáig úgy tűnt, akár még 2015-ben végezhetnek, a gyakori esőzések miatt az év végéig a 11-es és 12-es kanyar közötti egyenes második harmadától csak a 2-es kanyar bejáratáig jutottak el, ami a 4381 méteres pályahossz 45 százalékát jelenti.

A sikánt is most aszfaltozzák újra Forrás: Hungaroring

Most jól haladnak a fennmaradó résszel, amint azt a fotók is tanúsítják. Miután az újraaszfaltozást befejezik, következik a tereprendezés és a füvesítés.

A teljes felújításnak az eredeti határidő szerint március 31-ig le kell zajlania.

Úgy tudjuk, a pálya nyilvános átadására valamikor április közepén, alig egy héttel az idény első nemzetközi versenye, a WTCC magyarországi fordulója előtt kerül majd sor.

Mivel az alépítmény jó állapotban volt, csupán a felső 3-5 centiméteres kopóréteget kellett felmarni,

az újraaszfaltozás kb. 500 millió forintba került.

A felújítás keretében kicserélték a szegélyeket, a vízelvezetőket és a rázóköveket is; a két leggyorsabb kanyar, a 4-es és a 11-es mellé az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting kérésére speciális, dupla szélességű, kísérleti kerékvetőket építettek be.

Az új aszfalt nemcsak sokkal simább, hanem valamivel sötétebb is a réginél Forrás: Hungaroring

Miután a Forma-1-es Magyar Nagydíj szerződését lényegében újabb öt évre, 2026-ig meghosszabbították, a Hungaroring Sport Zrt. további nagyszabású fejlesztéseket tervez. Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató már tavaly júliusban elárulta, hogy állami segítséggel

„önfenntartó motorizációs központtá” alakítanák a mogyoródi létesítményt.

A beruházáshoz, mivel gyakorlatilag az összes lelátót és kiszolgáló épületet le kellene bontani, majd újraépíteni, a becslések szerint 20-25 milliárd forintra lenne szükség.

A Hungaroring az idén is számos nemzetközi sporteseménynek ad majd otthont: a Forma-1 és a WTCC mellett ismét vendégül fogja látni a Kamion EB-t, azaz az ETRC-t, valamint egyéves kihagyás után a DTM-et is. A népszerű World Series by Renault viszont eltűnt a palettáról, miután az F1-be gyári csapattal visszatérő francia autógyár a sportprogramjának átszervezése során megvált a sorozattól.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!