hirdetés

Már a gumiválasztással megkezdődött a Hamilton-Rosberg csata

2016.03.08. 18:53

A Mercedes is egyike annak a három csapatnak, amelynek a versenyzői az új szabályokat kihasználva nem egyformán fognak gazdálkodni a keverékekkel a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon.

A szezon még el sem kezdődött, de a rivalizálás a 2016-os világbajnoki cím két fő várományosa, Nico Rosberg és Lewis Hamilton között máris beindult. Az új szabályok lehetőséget biztosítanak rá, hogy az egyes csapatok, sőt

az egyes versenyzők is bizonyos korlátok között személyre szabva válasszanak gumikat a futamokra,

és a jövő hétvégi melbourne-i idénynyitóra a Mercedes párosa ki is használta ezt.

A tavalyi szezont Rosberg zárta jobban, a rivalizálás hamarosan újraindul

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A rendszer úgy működik, hogy a Pirelli minden pályára kijelöl hármat az ötféle, száraz aszfaltra való keverék közül, majd ebből a háromból két szettet, amit a versenyen, illetve egyet, amit a Q3-ban kötelező használni. A maradék tíz szettet mindenki maga válogathatja össze a hétvégére a megadott három keverékből.

A csapatok helyzetét nehezíti, hogy mivel a Pirellinek le kell gyártania és a helyszínre kell szállítania a gumikat, az európai futamok esetében nyolc, a tengerentúliak esetében pedig már tizennégy héttel be kell nyújtaniuk az igényeiket. Ez azt jelenti, hogy

az Ausztrál Nagydíjra még tavaly, jóval az előszezoni tesztelés előtt gumit kellett választaniuk,

amikor az új autóik viselkedését nem is ismerték.

A Pirelli Melbourne-re a szuperlágy, a lágy és a közepes keveréket jelölte meg – a Q3-ban az elsőből, a versenyen pedig az utóbbi kettőből lesz kötelező felhasználni egy-egy szettet. A csapatok többnyire 1-2 közepes, 4-6 lágy és 5-7 szuperlágy garnitúrát rendeltek. A többségük mindkét versenyzője számára egyforma leosztás mellett döntöttek, de van három olyan istálló a mezőnyben – a Mercedes, a Sauber és a Haas –, ahol a csapaton belül is találunk eltéréseket.

A versenyzők melbourne-i gumiválasztása (medium=közepes, soft=lágy, supersoft=szuperlágy keverék)

Forrás: Pirelli

Bár a Mercedes mindkét pilótájának 6 szuperlágy szett áll majd a rendelkezésére a hétvége folyamán,

míg Rosberg 2 közepeset és 5 lágyat, addig Hamilton csak 1 közepeset, de 6 lágyat választott.

Ez azért érdekes, mert 1 közepeset a Pirelli előírása szerint kötelező lesz használni a versenyen, azzal a keverékkel tehát Hamiltonnak a szabadedzéseken nem lesz lehetősége gyakorolni.

Az eltérés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a két versenyző a futamon is egymástól eltérően fog sakkozni a gumikkal. Melbourne-ben ugyanis várhatóan csak egyetlen kerékcserére lesz szükség, így a praktikus stratégiai lehetőségekhez mindkettejüknek elég gumi áll majd a rendelkezésére.

A Pirelli tavaly a közepes és a lágy keveréket vitte el Ausztráliába, a csapatok választása azonban azt sugallja, hogy

az idén esetleg a szuperlágyat is bevethetik a versenyen.

Ez ugyanakkor legalább három etapot, azaz két kerékcserét feltételez, hiszen a közepeset és a lágyat mindenképpen kötelező lesz használni a táv során.

A Ferrari mindkét versenyzője ugyanolyan leosztás mellett döntött, mint Rosberg, a Williams választása viszont inkább Hamiltonéra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy az ő versenyzőik eggyel kevesebb lágy, de eggyel több szuperlágy szettet visznek Melbourne-be. A legóvatosabb a Manor volt: ők 4 közepes szettet kértek, kétszer annyit, mint bárki más.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat
    hirdetés
    hirdetés
    hirdetés