Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy az F1 Commission kedden megszavazta a McLaren ötletét, de a csapatok április 30-ig haladékot kaptak a technikai részletek kidolgozására.

Miután kiszivárgott, hogy a hat élcsapat, valamint az FIA és a FOM képviselőiből álló Stratégiai Munkacsoport nem jutott egyetértésre a Forma-1 2017-re tervezett új szabálycsomagjával kapcsolatban, kiderült, hogy délutáni ülésén a döntéshozói jogkörrel felruházott F1 Commission

mégis zöld utat adott az egyik javaslatnak.

Az Autosport úgy tudja, a 26 szavazóból húsz a McLaren elképzelésére adta le a voksát, miközben hárman ellene szavaztak, hárman pedig tartózkodtak. Mivel ebben az esetben csak kétharmados többségre van szükség, ez azt jelenti, hogy elfogadták a tervezetet, amellyel gyorsabbá szeretnék tenni az autókat jövőre.

Körönként 3 másodperccel javulhatnak a köridők jövőre Forrás: DPPI media/Francois Flamand

Míg az Auto Motor und Sport kedden azt írta, a McLaren által összeállított csomag révén kb. 4,7 másodperccel javulnának a köridők a jelenlegihez képest,

a brit lap csak 3 másodperces fejlődést jósol.

Ez különösen a Red Bull számára rossz hír, mert ők az autók drasztikus kiszélesítése és a diffúzor méretének növelése révén 5 másodperccel szerették volna növelni a tempót. A csapatot irányító Christian Horner már előre félmegoldásnak nevezte, ha ezt a célt nem érik el, és csak kifogásnak tartotta, hogy egyes csapatok, köztük a Mercedes, arra hivatkoznak: a Pirelli az 50 százalékkal nagyobb leszorítóerőhöz nem tudna kellően ellenálló gumikat gyártani.

Az elemzések ugyanis arra jutottak, hogy ennyivel durvább terhelés mellett jelentősen növelni kellene a keréknyomást, amitől csökkenne a tapadás (különösen a lassú kanyarokban) ezért a köridők valójában nem is javulnának a várt mértékben.

A McLaren által javasolt szabályokkal csak 30 százalékkal nőne a leszoríterő

– ez is komoly különbség, de a gumik még elviselnék.

Noha március 1-től már száz százalékos egyetértésre lenne szükség a 2017-től hatályba lépő módosítások elfogadásához, mivel az F1 Commission megszavazta őket, ez elvileg már nem jelent problémát. A csapatok április 30-ig kaptak időt rá, hogy kidolgozzák az új szabálycsomag technikai részleteit.

A motorokról is dönteni kell

Felmerült az is, hogy mivel a szélesebb autók és gumik miatt nőni fog a fogyasztás, a versenytávra vonatkozó üzemanyaglimitet 100-ról 105 vagy akár 110 kg-ra emeljék, ezt azonban az F1 Commisson elutasította, mondván, vállalhatatlan üzenetet közvetít.

A gyártóknak arra is április 30-ig adtak haladékot, hogy

előálljanak a tervezettel, amellyel 2018-tól évi 12 millió euróra szoríthatnák le a motorok vételárát.

Bernie Ecclestone és az FIA elnöke, Jean Todt már korábban kilátásba helyezte, hogy amennyiben erre nem képesek, mégis zöld jelzést kap a független gyártó által épített, egyszerűsített ügyfélmotor bevezetése.

Az Autosport azt írja, az FIA 2019-től szeretné tovább csökkenteni az egy szezonban felhasználható hajtásláncok számát is. Jelenleg autónként négy a keret, bár ez automatikusan ötre nő, ha – mint az idén is – legalább 21 fordulóból áll az idény.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!