Vágólapra másolva!
Kedden eldőlhet, hogy 2017-től drasztikusan megváltozik-e a technikai keretrendszer. A Red Bull mellette van, a Mercedes ellene, így Bernie Ecclestone és az FIA-elnök, Jean Todt szava lehet a döntő.

Kedden délelőtt a Stratégiai Munkacsoport, majd délután a szélesebb döntéshozói jogkörrel felruházott testület, az F1 Commission is ülésezik Genfben, hogy megpróbáljon pontot tenni a Forma-1 2017-től tervezett reformjaival kapcsolatos vita végére. Az eredeti elképzelések szerint, amelyeknek a Red Bull a fő szószólója, mindenekelőtt a diffúzor átméretezése révén növelték volna a leszorítóerőt annyira, hogy

az autók körönként 4-5 másodperccel gyorsabbak legyenek a mostaninál.

Mások azonban – köztük a Mercedes – megvalósíthatatlannak tartják a tervet.

2017-től jelentősen átszabnák az F1-es autókat Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Emiatt eddig nem sikerült megállapodni róla, az idő azonban sürget, mert február végéig csak egyszerű többség, utána viszont már száz százalékos egyetértés kell az elfogadásához, ami a csapatok közötti nézetkülönbségek révén nem életszerű. Habár az elmúlt hetekben úgy tűnt, a leszorítóerő drasztikus növelése lekerült a napirendről, a Motorsport.com azt írja, ismét van rá esély,

mivel Bernie Ecclestone és az FIA elnöke, Jean Todt is a kezdeményezés mellé állt.

Felmerült az is, hogy a reformokat 2018-ra halasztják, pedig ez a Red Bull főnöke, Christian Horner szerint a sport és a közönség szempontjából is kedvezőtlen lenne. „Most itt a lehetőség, hogy viszonylag tiszta lappal indulva valami igazán jót hozzunk létre, és letegyük a 12 hónappal ezelőtt kigondolt alapokat: izgalmasabbá, nehezebben vezethetővé varázsoljuk az autókat, amelyek jobban kihangsúlyozzák a versenyzők képességei közötti különbségeket, rámenősebb stílust követelve tőlük" – vélte Horner.

Horner attól tart, hogy az egyes csapatok egymással ellentétes érdekein megbukik a tervezet. Szerinte a Mercedes azért ellenzi, mert félti a turbókorszak kezdetén kiharcolt uralmát. A németek csapatát irányító Toto Wolff azonban cáfolta ezt, mondván, ők is szeretnék, ha a show izgalmasabbá válna – bár ő maga nem tartja annyira rossznak az F1-et, mint mások, köztük a sportról a napokban újra lesújtóan nyilatkozó Ecclestone.

„Mi is támogatjuk, hogy az autók jobban nézzenek ki, nagyobb legyen a leszorítóerejük, szélesebb legyen a nyomtávjuk és a gumik. Állunk elébe" – jelentette ki Wolff. „De nem feledkezhetünk meg a nagyobb távlatokról. Az a véleményünk, hogy a leszorítőerő 50 százalékos növelése ártana a Forma-1-nek."

A Pirelli csak bűnbak?

Wolff elsősorban arra hivatkozik, hogy a Pirelli álláspontja szerint az ilyen mértékben felturbózott leszorítóerő miatt a nagyobb terheléshez igazodva a keréknyomást is jelentősen növelni kellene, amitől csökkenne a tapadás, így a köridők valójában nem javulnának 4-5 másodperccel. Horner azonban ürügynek tartja ezt: ő úgy véli,

a Mercedes a Pirellit használja bűnbakként,

az olasz cég ugyanis az év elején tartott milánói egyeztetésen egyértelművé tette, hogy képes a tervezett szabályoknak megfelelő gumikat gyártani.

A Red Bull szabadabb aero-szabályokat akar Forrás: AFP/Jose Jordan

Adrian Neweynak, a Red Bull technikai igazgatójának más aggályai vannak. Ő attól tart, hogy a 2017-es tervezetet nem dolgozták ki elég alaposan, ezért nem elég kiforrott. A csapatok eleinte külön kaptak időt az FIA-tól, hogy az egyébként csak korlátozottan használható CFD-laborjaikban kísérletezzenek a különféle ötletekkel, de a moratórium lejárt, és Newey szerint az eredmények nem voltak kielégítőek, így az új szabályrendszert elhamarkodottan vezethetik be.

– mondta a szakember, aki régóta hangoztatja, hogy a jelenlegi előírások túlságosan megkötik a mérnökök kezét. „Ennek persze az a veszélye, hogy költekezési versenyhez vezet, mert a nagyobb befektetés, a megnövelt kutatási költségvetés jobb teljesítményt is hoz. Ez a magánvéleményem, a csapatnál sem mindenki osztja."

Newey azt tartaná az optimális megoldásnak,

ha részben feloldanák az aerodinamikai korlátozásokat, de megszabnák, hogy hány ember dolgozhat a csapatok aerodinamikai részlegénél.

„Ez mindenhol kreatívabb légkört teremtene" – mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!