Vágólapra másolva!
Pénteken járatta be az új Ezüstnyilat Silverstone-ban, szerinte rögtön úgy vezethetett, mintha csak tegnap lett volna az ő győzelmével záruló Abu-Dzabi Nagydíj. Alig várja, hogy Hamiltonnal csatázzon.

Nico Rosberg járatta be az új Mercedest a Brit Nagydíjnak is otthont adó Silverstone-ban, mielőtt az autó útnak indult Barcelona felé, ahol hétfőn már az ellenfelekkel közös pályán folytatódik a tesztelése. A világbajnoki címvédő istálló hivatalosan filmforgatást végzett, így csak előre meghatározott futásteljesítményre volt módjuk a Pirelli demonstrációs abroncsaival, de Rosberg így is pozitívan értékelte a történteket.

„Különleges nap volt a mai, hiszen már eddig is sokat tudtam az új autóról, de mindent csak papíron, leírva láttam. Az adatok, aerodinamikai értékek után tegnap éjjel minden összeállt a gyárban, a srácok nem is tudom, hány napja dolgoznak folyamatosan, éjszaka is. Őrületes volt” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Silverstone-ból távozóban.

nagyon élvezetes volt megtapasztalni ezt az új gépet, jó napunk volt” – jelentette ki.

Rosberg nem bánt kesztyűs kézzel az új autóval Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Rosberg szerint a Mercedes W07 Hybrid „mindenképpen kellemes benyomást keltett”, és elárulta, rögtön otthon érezte magát benne.

szóval jól kezdtünk, de várom a barcelonai tesztet” – mondta a tesztnap végén a német pilóta, aki meglepetésre tavaly simán megnyerte a szezon utolsó három versenyét a bajnoki címet bezsebelő Lewis Hamilton előtt.

Az idei szezon nagy kérdése, hogy az ellenfelek - köztük az új autóját már szintén leleplező Ferrari - fel tudnak-e nőni az Ezüstnyilak szintjére. Rosberg kijelentette,

nagyon komolyan veszik az ellenfeleiket,

„különösen a Ferrarit, ők biztosan nagy fenyegetést jelentenek majd. Ki tudja, melyikünk kerül ki győztesen az első versenyen.” A német pilóta viszont továbbra is csapattársára, Hamiltonra fókuszál, és úgy véli, korábbi vereségei ellenére akár az idei év is elhozhatja számára a nagy lehetőséget.

„Érdeklődve várom a kezdést, hogy ismét megmérkőzhessek Lewisszal, hiszen eddig hihetetlenül magas szinten vezetett. Izgatottá tesz a kettőnk közti sportszerű csata, ezért versenyzem” – vállalta fel. Elárulta, nem aggasztja, hogy az előző szezon után Toto Wolff kénytelen volt fegyelmezni őt és Hamiltont az újfent elmérgesedő küzdelmük miatt. „Ez már nagyon régen volt, mindannyian

és az ellenfelek ne szólhassanak bele a kettőnk dolgába” – jelentette ki.

Az eddigi utolsó, 2014-es Német Nagydíj győztese örömének adott hangot, hogy az idén ismét hazai pályán versenyezhet. Szerinte egy németországi futam nélküli F1-es bajnokság „rosszul hangzik”, és kiállt a Brit Nagydíj mellett is. Saját jövőjével kapcsolatban nem aggódik: bár nincs még szerződése 2017-re, elárulta:

Otthon érzem magam, és élvezem, hogy a csapat tagja lehetek. Nagyon sok sikerben volt részünk, és még több áll előttünk.”

Elégedettséggel nyugtázta a 0. nap eseményeit Paddy Lowe, a Mercedes technikai ügyekért felelős vezetője is. A brit mérnök egyetértett Rosberggel azzal kapcsolatban, hogy az idén valószínűleg a Mercedes lesz a legnagyobb ellenfelük, és kijelentette,

árgus szemekkel figyelik majd az ellenfeleik autóit,

hogy kiderüljön, elleshetnek-e ők is valamit a többiek megoldásaiból. Lowe viszont egyelőre az új Ezüstnyíllal volt elfoglalva, ami jól vizsgázott az első fellépésén.

ami egyelőre igen jó megbízhatóságról árulkodik” – jelentette ki. „A mai nap a filmforgatásról szólt, és arról, hogy hétfőn biztosan pályára tudjunk lépni, amikor megkezdjük az igazi tesztelést, és már előre kiderüljön, ha valami komolyabb problémánk van, amely felett átsiklottunk. Egyelőre viszont minden rendben van” – közölte Lowe.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!