Vágólapra másolva!
Nem az ő kevésbé aktív hozzájárulása miatt sikertelenebbek, mint régen. Mindkét csapatuk optimistán várja a jövőt.

Új korszak kezdődött tavaly a Red Bullnál, miután a korábbi négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a Ferrarihoz szerződött, a sikert sikerre halmozó Adrian Newey pedig besokallt az F1 szigorú szabályaitól, és a háttérbe húzódott, más projektekre is áldozva a munkaidejéből. A visszalépése a mérnöki gárda átszervezését kívánta meg, és bár a Red Bull tavaly a dobogóra is csak ritkán ért oda, Christian Horner szerint eredményes választ adtak a kialakult helyzetre.

Newey a háttérből irányítja a Red Bull technikai programját Forrás: Origo

„Hasonló lesz a hozzájárulása az idei autóhoz is, mint a tavalyihoz" – mondta Neweyról. „Visszalépett a technikai stáb napi szintű felügyeletétől, és más projekteket vállalt, amelyek elég jól működnek.

a részletekkel nem. Ez tavaly hihetetlenül jól bevált. Gyors autónk lett, a stábunk pedig erőt és önbizalmat szerzett. Jól kiforrott munkamódszer ez, az ő szerepe 2016-ban is hasonló marad."

Az STR-nek sokat jelent a Ferrari motor

A Red Bull 2008-ban győzött először a Forma-1-ben Vettel és a kistestvér, a Toro Rosso-Ferrari révén. Azóta, egészen tavalyig minden évben legalább három futamot megnyertek, 2015-ben viszont olyannyira kiábrándultak a Renault motorokból, hogy az STR visszatért a korábban már bevált Ferrari erőforráshoz - még úgy is, hogy honfitársaik csak a tavalyi motorjuk utolsó változatát ajánlották fel nekik. A csapat technikai igazgatója szerint

emiatt alapjaiban kellett átgondolniuk az idei autójukat.

„A tervek jelentősen megváltoztak, teljesen mások lettek" – ismerte el James Key. „Próbáltuk megtartani a már kigondolt filozófiánkat aerodinamikai és mechanikai szempontból, és ezt igazítani a Ferrari motor beépítéséhez, ahelyett, hogy október-november környékén újrakezdtük volna az egészet. Akkor ezt már nem lehet megtenni. A következmények viszont jelentősek voltak. Két-három hónapig mindenki megfeszítve dolgozott, hogy összeálljon az autó."

Key szerint nem csupán az erőforrás közvetlen környezetét, hanem az autó „minden jellemzőjét" befolyásolta a Ferrari motor. „Más a hűtőrendszer, az elektronika, a szoftverek, és az energia-menedzsment is újszerű számunkra. Egy csomó dolog akad, amit meg kell tanulnunk, illetve amihez alkalmazkodnunk kell" – magyarázta Key, aki egyelőre nem tudja, hogy mekkora előrelépést hoz majd a tavalyi Ferrari motor.

– mondta Key, de nem tagadta, hogy akár körönként egy másodpercet is hozhat nekik a Ferrari. „Egy ekkora ugrás igen jelentős két autó között, általában ennél sokkal kevesebb jön össze. Ha meg tudjuk tartani az aerodinamikai előnyünket, értékelhető lépést teszünk előre. A motor sokat jelent, de először várjuk meg, hogy minden jól működik-e a pályán, és ki tudjuk-e hozni az autóból a maximumot!"

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!