Vágólapra másolva!
Szerintük a sport érdekeit szolgálja, hogy eltörölték a tervezett "fekete zónákat."

A közönség és a szakma egyik leggyakrabban visszatérő kritikája az F1-gyel kapcsolatban, hogy a tervezőknek és a csapatoknak túl sok korlátozással kell együtt élniük, túl sok összetevővel kell spórolniuk, és ez gyakran a show rovására megy. A szurkolók legtöbbször a motorcsere miatti büntetések után bosszankodnak, de a mérnököknek már a munkafolyamatok elején meg kell barátkozniuk azzal, hogy sokszor meg van kötve a kezük.

Ám az idénre tervezett "fekete zónákat", vagyis

a hajtásláncnak azokat a részeit, amelyeket már nem szabadott volna megváltoztatni, végül mégiscsak feloldják a tilalom hatálya alól,

bár a fejlesztéseket mennyiségileg behatároló kvóta, azaz a zsetonrendszer egyelőre megmarad, és majd csak jövőre tűnik el.

A Mercedesnél sem bánják a fekete zónák megszűnését Forrás: AFP

„Az idén 32 zsetonunk van, ha akarjuk, ezeket elhasználhatjuk már Melbourne előtt, de akár kivárhatunk vele egészen az utolsó versenyig, Abu-Dzabiig, vagy elkölthetjük a kettő között" – magyarázta Andy Cowell, a Mercedes F1-es motorfejlesztését végző cég ügyvezetője.

A Mercedest az elmúlt két év során gyakran vádolták azzal, hogy sportpolitikai eszközökkel igyekeznek gáncsot vetni a szabályváltozási törekvéseknek, amivel hosszabb távra konzerválják az előnyüket. Ők ezt cáfolták, és azzal érveltek, hogy a szabad fejlesztés az anyacégük érdekeit is szolgálja, illetve a csökkenő nézettség is aggasztja őket, mivel az uralmuk elriasztja a közönséget. Cowell azt mondta, ők is hozzájárultak a "fekete zónák" eltörléséhez.

„A lezárt területek megszűntek, mert nem akartuk, hogy valamelyik gyártó beszoruljon egy olyan helyzetbe, hogy hiába van jó ötletük, nem tudják megvalósítani a 'fekete zónák' miatt.

Az olyan szabályrendszerek rosszak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy valaki ledolgozza a hátrányát" – jelentette ki Cowell, aki két évtizede foglalkozik F1-es hajtásláncok fejlesztésével.

Cowell elismerte, hogy az hibrid turbók bevezetése előtt olyan területek fejlesztésére koncentráltak, amelyeket az akkori szabályok szerint később már nem fejleszthettek, és másképp álltak a feladathoz, mielőtt 2015-től engedélyezték, hogy a fejlesztési zsetonokat a szezon közben is fel lehessen használni. A brit mérnök megvédte a korlátozások eddigi fenntartását is, mondván,

a szabályok eredetileg is csak olyan területeket zártak le a fejlesztések alól, amelyekről úgy tűnt, két év után már nem lesz érdemes változtatni rajtuk.

„Az égéstér fejlesztése például eleve örökre szabadt maradt volna, a főtengely kialakítása viszont az egyik fekete zónába esett. Úgy éreztük, két év után ideje befejezni a vacakolást vele" – magyarázta Cowell a gyártók közös döntését.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!