hirdetés

Így működik az F1 legjobb motorja - videó

2016.02.17. 10:57

A Mercedes fejlesztési programját irányító Andy Cowell a tavalyi vb-győztes motor rejtelmeit magyarázza el egy videóban.

A Mercedes F1-es motorprogramját, a brixworth-i AMG High Performance Powertrainst irányító Andy Cowell a csapat által kiadott videón részletesen elmagyarázza az 1,6-literes, V6-os hibrid turbó alapvető működését. Tavaly a képeken látható motor volt a legjobb a mezőnyben: Lewis Hamilton konkrétan ezzel az egységgel biztosította be a 2015-ös vb-címet az USA Nagydíjon aratott győzelme révén.

Habár a közvélemény felemásan viszonyul hozzá, Cowell szerint

a V6-os hibrid turbó a legerősebb F1-es motor, amelyet a Mercedes valaha épített,

beleértve a 2005-ig használt V10-eseket is. A teljesítménye már átlépte a 900 lóerős határt – az idén várhatóan a Ferrarié is át fogja –, és az 1000 lóerő sem tűnik vele elérhetetlennek, miközben a hatásfoka sokkal jobb a 2013 végén lecserélt V8-as szívókénál.

„Az erőforrás két részből áll: a belsőégésű motorból és az ERS-ből" – mutatja Cowell a videón. „Az elsőnek két fő dologra van szüksége, üzemanyagra és levegőre. A levegő a motorba a kompresszoron át megy be, amely növeli a nyomását. A kompresszorból az autó oldaldobozában elhelyezett intercoolerbe áramlik, majd immár lehűtve a motor tetején lévő szívókamrába ezen a két nyíláson keresztül (felülre mutat), onnan pedig a szívószelepeken át az égéstérbe."

„A benzin az üzemanyagtartályból jön. Egy magas nyomású szivattyú növeli a nyomását, hogy aztán közvetlenül a hengerekbe fecskendezze, ahol találkozik a levegővel. Az égés hagyományos gyújtógyertyák révén jön létre, és a motor többi része is teljesen szokványos: a dugattyú, a hajtókar és a főtengely, amely a motor hátulján és a lendkeréken keresztül átviszi a nyomatékot a sebességváltóba."

„Az ERS rendszer két egységből áll (a rendezői jobb oldalon lévő dobozra mutat): két elektromotorból és egy akkumulátorból. Az első elektromotor, az MGU-H a kompresszor hátuljához csatlakozik, és a kompresszor, valamint a turbina között helyezkedik el. Az égésből származó kipufogógáz meghajtja a turbinát, amely az energiáját hasznosítja. Először a kompresszort forgatja meg, hogy ellássa levegővel a motort, majd a még megmaradó fölös energiát kinyeri az elektromotor, és elektromos energiaként, a kábeleken és a vezérlőelektronikán át eltárolódik az akkumulátorban. Vagy a vezérlőelektronikából a második vezérlőelektronikán és kábelen át közvetlenül a második elektromotorba, a 120 kW teljesítményű MGU-K-ba táplálhatjuk. Onnan egy áttétel segítségével a főtengelyt forgatja, hozzájárulva a belsőégésű motor által előállított nyomatékhoz."

Mindez egyébként lényegében szóról szóra ugyanígy érvényes a riválisok motorjaira is.

A Mercedes titka a hatékony vezérlésben rejlik,

mindenekelőtt abban, hogy a kipufogógáz fölös energiáját az MGU-H-n keresztül gyakorlatilag teljes egészében hasznosítani tudják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat
    hirdetés
    hirdetés
    hirdetés