hirdetés

Bonyolultak, de változatosságot hozhatnak az új gumiszabályok

2016.02.17. 16:42

A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key is kíváncsi rá, mennyire fognak beválni. Elmagyarázni nehéz lesz őket.

2016-tól módosították a gumik felhasználására vonatkozó szabályokat, nagyobb önállóságot adva az F1-es csapatoknak a választásban, az új rendszert azonban már előre kritizálták a bonyolultsága miatt. A Toro Rosso technikai igazgatója, James Key elismerte, hogy nem könnyű átlátni, de úgy véli, a stratégiai palettát színesíteni fogja.

„Én is kíváncsi vagyok, mennyire válik be" – mondta. „Elég összetett, úgyhogy a sajtónak keményebben kell majd igyekeznie, hogy megértesse a működését a közönséggel."

A szabadabb gumiválasztás bonyolultabb lesz, de változatosságot hoz

Forrás: Daimler

Míg eddig minden versenyre a Pirelli választott ki két száraz gumikeveréket, és a versenyen mindkettőt legalább egy-egy etapban használni kellett,

mostantól futamonként három keveréket kínálnak majd.

A Sportszabályzat 24. cikkelye szerint ezekből két (akár különböző keverékű) szettet a versenyre, valamint egyet a Q3-ra a Pirelli fog kijelölni, és ezeket mind kötelező lesz bevetni is, a maradék tíz szettet viszont a csapatok szabadon válogathatják össze a pilótáiknak a megadott három keverékből.

Ez elvben egyrészt azt jelenti, hogy valaki akár háromféle keverékű slicket is használhat a hétvége folyamán, másrészt azt, hogy

az egyes csapatok részben a saját autóikra szabva választhatnak gumit.

Ráadásul az új, egyes utcai pályákra szánt ultralágy keverékkel a száraz keverékek száma ötre nőtt.

„Mivel a csapatok most egy kicsit szabadon választhatnak, kihasználhatják az autójuk erősségeit, illetve alkalmazkodhatnak az adott pálya igényeihez" – erősítette meg Key. „Vagyis talán valamivel több kockázatot vállalhatnak. Ez mindenképpen változatosabbá fogja tenni a versenyzést, egyes helyszíneken tényleg sokat fog számítani a stratégia szempontjából, hogy háromféle gumi közül lehet választani.

Ennek következtében szerintem látunk majd érdekes eredményeket."

A csapatok az idén a jövő hétfőn kezdődő előszezoni teszteken is szabadabban gazdálkodhatnak a gumikkal, mint az előző években.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat
    hirdetés
    hirdetés
    hirdetés