Vágólapra másolva!
A Mercedes is közölt egy rövid videót az idei F1-es hajtáslánca beindításáról, megmutatva a kipufogó többszörös kivezetését.

A Ferrari is a Honda után a Mercedes is kiadott egy rövid videót a pillanatról, amikor először beindították az idei szezonra épített hajtásláncukat. A bajnoki címvédő ráadásul kicsit emelte is a tétet, és a videóban láthatóvá tette az idei évtől előírt többszörös kipufogócsövet. Ezzel a motorhangot próbálják élvezetesebbé tenni. A technikai szabályzat 5.8.2-es pontja 2016-tól így szól:

„A kipufogórendszerek csak egy kipufogócsövet vezetetnek el a turbinától, és egyet vagy kettőt a megkerülő szeleptől. Valamennyinek hátrafelé kell irányulnia, és az egész kipufogógáznak ezeken keresztül kell távoznia. A turbina kivezetésén át a turbinához áramló gáz egésze, és csakis az, a megkerülőszelep kivezetésein pedig a megkerülőszelephez áramló gáz egésze, és csakis az távozhat. Egyik kipufogóvég sem vezethető be valamelyik másikba."

A Mercedes motorguruja, Andy Cowell további részletekkel szolgált az új konstrukció jellegéről. „A motorhang fontos a sport szempontjából. Az idén a kipufogócső egészen hátranyúlik. Nem szabad megszakítani, és a megkerülőszelep kivezetésének is hátra kell érnie. Korábban az volt a gond, hogy a megkerülőszelepet bevezettük a kipufogócsőbe, de általában zárva tartottuk, ezért az az ág lényegében egy zsákutca volt" – mondta.

"Ez lényegében hangtompítóként dolgozott. Ha megnézünk egy hangtompítót, van egy perforált csöve, benne béléssel, rajta borítással. A zsákutca ugyanezen az elven működött. A kipufogócsőből kiszűrődő zaj most hangosabb, ezt a fékpadon már lemértük, és a teszten majd az is kiderül, hogy ez a pályán is így lesz-e. Külön erőfeszítéseket is teszünk annak érdekében, hogy javítsuk a hanghatást" – nyilatkozta Cowell.

Így szól a Ferrari:

Így szól a Honda:

És így a Manor-Mercedes:

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!