Vágólapra másolva!
Pascal Wehrlein az egész szezont teljesítheti a brit istállónál, a másik három jelölt viszont rotációs rendszerben vezethet.

Tavaly nagy botrányt kavart az F1-ben, amikor kiderült, a Sauber egyszerre hat pilótát is leigazolhatott. Úgy tűnik, most a Manor is hasonló akcióra készül, de a svájciakkal ellentétben ők a szabályos utat választhatják. A finn Ilta Sanomat értesülései szerint az egész szezonra szerződtetett Pascal Wehrlein mellett Rio Haryanto, Alexander Rossi és Will Stevens is lehetőséget kaphat majd a versenyzésre

hét-hét futam erejéig, fejenként 5 millió dollárért.

Ezt a szabályok megengedik, hiszen a 26.1-es cikkely szerint minden csapat maximum éppen négy pilótát versenyeztethet a szezon során, és mindegyikük jogosult pontot szerezni. A lap úgy tudja, Rossi az amerikai földrész futamain, Stevens Európában, Haryanto pedig Ázsiában vezethet, így a Manor összesen körülbelül 20 millió eurót kereshet a versenyzőin, ráadásul Wehrlein révén a Mercedes egyik szélcsatornáját is kölcsönkapják.

A Manor négy pilótát versenyeztethet az idén Forrás: AFP

„A Manor részéről nagy előrelépés várható, és nem csak a motor miatt" – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója, aki kulcsfontosságú szerepet játszott Wehrlein szerződésének létrejöttében. „Biztos vagyok abban, hogy az autó és a versenyző is okoz majd meglepetéseket, és erős szereplői lesznek a középmezőnynek" – jelentette ki az osztrák szakember, akinek Wehrlein külön köszönetet is mondott.

Ez még nagyobb jelentőségűvé vált, miután a német apa és a maurítiusi anya gyermeke elismerte,

ő személyesen nem tudott hozzájárulni a Manor költségvetéséhez,

csak a jó eredményeire támaszkodhat. „Büszke vagyok arra, amit elértem" – mondta a DTM történetének legfiatalabb bajnoka. „A tavalyi év nagyon fontos volt. Ki tudja, hogy megkaptam volna-e ezt az esélyt a bajnokság megnyerése nélkül? És persze az (F1-es) teszteken is jól kellett szerepelnem" – jelentette ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!