Vágólapra másolva!
A rekordbajnok egykori segítőjét, Willi Webert kitiltották a hétszeres világbajnok otthonából. Elvárná, hogy a család elárulja az igazságot.

Már majdnem egy éve, hogy a közvélemény utoljára hivatalos forrásból megbízható információhoz jutott a síbalesetéből lábadozó Michael Schumacher állapotáról. A korábbi hétszeres világbajnokot a világtól hermetikusan elzárva, otthonában ápolják, és csupán barátai és közeli hozzátartozóinak nagyon szűk köre juthat be hozzá.

Ők általában nem túl részletes, esetenként később cáfolt információkat szivárogtatnak ki Schumacherről. Legutóbb a Ferrari volt elnöke, Luca di Montezemolo nyilatkozott róla, sejtelmesen annyit árulva el, hogy "nincsenek jó hírei."

A kint rekedtek táborába került Willi Weber is, aki a tavalyi év végén a Facebookon panaszkodott, mert Schumacher felesége, Corinna

nem engedi őt korábbi ügyfele és barátja közelébe.

Weber most a Gala című bulvárlapnak azt mondta: „Még mindig remélem, egyszercsak megcsörren a telefon, és Michael szól, hogy ugorjak át hozzá, mert sok megbeszélnivalónk van, ahogy ez régen is volt."

Schumacherről a család régóta nem ad tájékoztatást Forrás: AFP

Weber azt is nehezményezi, hogy a család semmilyen információt nem oszt meg a közvéleménnyel, és minden téren ellehetetlenítik a hírek áramlását, amióta Schumacher a kórházat elhagyva hazatért. A német menedzser szerint a versenyzőt naggyá tevő rajongók és egykori munkatársai is

nagyra értékelnék, ha végre hallanának valamit róla.

„Szerintem Michael rajongói örülnének, ha őszinte híreket hallanának az állapota felől. Ez azoknak is segítene feldolgozni a történteket, akik hosszú évekig együtt dolgoztak vele" – jelentette ki Weber. Ő maga is fontos szerepet játszott abban, hogy Schumacher bejutott az F1-be, majd sokáig a világ második legjobban kereső sportolója volt. Weber egészen Schumacher első F1-es pályafutása végéig szolgált a német pilóta mellett, a Mercedes-korszakban már Sabine Kehm képviselte őt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!