Társoldalunk:

Tavaly spóroltam, most bevállalósabb leszek

2016.02.05. 17:06

Az F1-be az idén gyári csapatként visszatérő Renault meglepően rutintalan pilótapárost szerződtetett, ami talán egyszerűen azt bizonyítja, hogy 2016-tól úgysem várnak sokat. Az újonc Jolyon Palmer azonban eltökélte magát, hogy nem rajta fog múlni. Guyancourt-ban készítettünk interjút vele.

Érdekes módon a Renault mindkét idei pilótája egy korábbi F1-es versenyző fia, és mindkettő meglehetősen tapasztalatlan. Míg a dán Kevin Magnussen egy szezont már eltöltött a McLarennél 2014-ben, mielőtt Fernando Alonso érkezésekor a kispadra ültették Jenson Button kedvéért, a brit Jolyon Palmer tavaly tesztpilótaként dolgozott a Renault jogelődjénél, a Lotusnál. Azután érkezett meg a csapathoz, hogy a GP2-ben eltöltött negyedik idényében, tavalyelőtt végre elhódította a bajnoki címet. Habár ennek ellenére ritkán emlegetik a legígéretesebb feltörekvő tehetségek között, szemlátomást magától értetődő természetességgel foglalja el a versenyzőülést. A 25 éves Palmerrel a Renault csapatbemutatóján, a guyancourt-i Technocentre-ban ültünk le beszélgetni pár percre.

Az édesapjával, az 59 éves Jonathannel, aki 1983 és 1989 között 82 nagydíjon állt rajthoz. A dobogóra sohasem jutott felForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Tavaly tesztpilóta voltál, most végre versenyezni fogsz. Milyen érzés?

Azt mondanám, ez tűnik az első igazi napomnak a Renault-val. Igaz, hogy már több mint egy hónapja megvették a csapatot, de előzőleg csak az előkészületek zajlottak. Most már láttuk a terveket, a szervezeti struktúrát, amelynek én is a részese vagyok. Alig várom, hogy elrajtoljunk.

A csapatok a télen keményen pörgetik az új autók fejlesztését, a pilótáknak viszont csendesebb időszak ez. Mivel töltötted az utóbbi heteket?

Az üléspróbán már átestem, az elmúlt egy hónapban keményen dolgoztam Enstone-ban, sok időt töltöttem a szimulátorban, pár héten belül pedig már kezdünk is.

Tavaly tizenhárom pénteki szabadedzésen vettél részt a tizenkilencből, ennek is köszönhető, hogy a pályák többségét már ismered. Mennyire voltál elégedett a tesztpilótai teljesítményeddel?

Eléggé. Az volt a lényeg, hogy megmutathattam, mit tudok,

végtére is ennek köszönhetően kaptam az idén versenyzőülést.

Egyrészt tehát teljesítettem a küldetést, másrészt rengeteget is tanultam. Jó alap volt ehhez az évhez.

Párszor viszont balszerencséd volt az időjárással, és alig ülhettél autóba...

Azért jó évem volt, még ha a szabadedzések némelyike nem is alakult ideálisan. Így is sokat tanultam, annak ellenére, hogy például Japánban csak egyetlen ellenőrző kört tehettem meg, a csapat tagjának lenni mindenképpen hasznos. Alig néhány pálya maradt, ahol egyáltalán nem vezettem, ez is a tavalyi szezon hozadéka. Sok időt töltöttem a versenycsapattal, amely alig változik.

Jolyon tavaly 13 pénteki szabadedzésen ült autóba, elégedett volt a teljesítményévelForrás: AFP/2015 Getty Images/Lars Baron

Alan Permane, a Lotus, illetve most már Renault vezető versenymérnöke viszont azt mondta, bár nem kételkedik a képességeidben, szerinte egy kicsit túl óvatos voltál. Jogos a felvetés?

Igen, van benne valami. Amikor az ember 15 körre kapja meg valakinek az autóját egy szabadedzésen, és a fél világ őt figyeli, nem jó ötlet karamboloznia. A pályán természetesen odatettem magam, de amikor Romain Grosjean hétvégéjéből kapom meg az első kilencven percet, mindenképpen szükség van egy kis óvatosságra. Alan sokat tud, rengeteg tapasztalata van, úgyhogy nem érdemes megkérdőjelezni a véleményét.

Ez azt jelenti, hogy az idén kikapcsolod a tesztpilóta-üzemmódot, és több kockázatot vállalsz?

Hát persze. Versenyzőnek lenni teljesen más, mint csak az első szabadedzésre pattanni be az autóba.

Az ember tulajdonképpen ilyenkor tér vissza a normális mentalitásához,

ahhoz, hogy rendesen nyomja a gázt. Elvégre valójában nincs nagy jelentősége, hogy egy szabadedzésen hányadik lesz. A versenyen való szereplés a lényeg.

És reálisan milyen célt tűzhetsz ki erre az évre?

Ezt egyelőre nehéz megítélni, mert fogalmunk sincs, mit várhatunk az autótól és a motortól. A következő hetekben, amikor másokkal együtt mi is pályára lépünk majd a barcelonai teszteken, többet fogunk tudni.

Azt tudod már, hogy ki lesz a versenymérnököd?

Igen. Julien (Simon-Chautemps), aki tavaly Romain oldalán dolgozott.

A Renault-nak két fiatal pilótája lesz, a csapattársad, Kevin Magnussen is csak egyetlen szezont húzott le az F1-ben. Ez nem jelent majd problémát?

Hát igen, kettőnknek együtt sincs túl sok tapasztalatunk. Kevin azonban már az F1-ben töltött egy éve alatt megmutatta, hogy mire képes. Sokat elárul róla, hogy nehezen döntötték el, őt vagy Jensont tartsák meg. Fontos lesz hatékonyan együtt dolgoznunk, és közösen előre mozdítanunk a csapat szekerét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!