Vágólapra másolva!
A vállalat vezetése tisztában van azzal, hogy a tavaly majdnem csődbe ment Lotus romjain épülő istállónak időre lesz szüksége a felzárkózáshoz, de közölték, a győzelemért kívánnak harcba szállni. Magnussen úgy érzi, élcsapathoz szerződött.

A Renault vezetése már tavaly eldöntötte, hogy ismét gyári csapattal állnak rajthoz az F1-ben, a márka sportprogramját viszont csak szerdán mutatták be a közönségnek. A Párizsban rendezett sajtótájékoztatón Carlos Ghosn, a Renault-Nissan szövetség elnöke kijelentette, mindenképpen túl kellett lépniük a Red Bull-lal kialakított együttműködésen, mert csak gondjuk származott belőle. Megérti, hogy saját csapatuk nem lesz azonnal sikeres.

„Megtanultuk, hogy amikor nyer a csapat, az az autónak köszönhető, ha veszít, akkor az a motor miatt van. Ezért kellett saját istállót indítani” – érvelt Ghosn. „Tudjuk, hogy hátrányból indulunk az F1-es győztesekkel szemben, de hiszünk abban, hogy rendelkezünk a felzárkózáshoz szükséges tehetséggel. Nem a részvétel miatt vagyunk itt, a legmagasabb szinten akarunk küzdeni, és végül nyerni. Azt akarom, hogy a Renault mindig esélyes legyen, de ez 2016-ban még nem így lesz.”

Felvonult a Renault Sport Racing teljes legénysége Forrás: Frederic Le Floc'h / DPPI Media/Frederic Le Floc'h

Ezt támasztotta alá Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing frissen kinevezett ügyvezető igazgatója is, aki korábban a Red Bull-lal vívott belső csatákban is a francia vállalatot képviselte. „Nem szándékozunk csupán a mezőny létszámát gyarapítani. Győzni akarunk, és a Renault ezt ki is jelentheti, mert eddig még minden bajnokságot megnyertünk, amelyben elindultunk.” Ghosn rámutatott, a Renault 1977 óta 12 bajnoki cím elhódításában vállalt szerepet.

Lelkesen nyilatkozott a csapathoz a napokban szerződtetett új versenyző, Kevin Magnussen is. A dán pilóta kisebb meglepetésre Pastor Maldonado helyére érkezett, miután a tavalyi szezont szinte végig a partvonalon töltötte. „Ez hihetetlen érzés, és nagyon sokat jelent nekem. Nem csak egy F1-es ülést kaptam meg, hanem egy élcsapathoz kerültem. A Renault Sport a jövőben világbajnoki címekért fog küzdeni. Lehet, hogy ezt előtte fel kell építenünk, de ez a céljuk, és ebben osztozom a csapattal.”

Carmen Jordá a csapat tagja maradt

Magnussen kijelentette: „Rengeteget hozzátehetek én is ehhez. Öt éve kapcsolatban álltam egy Forma-1-es élcsapattal (McLaren), és ebből három évig versenyeztem és teszteltem náluk. Bár csak egy szezont töltöttem versenyzéssel, jó tapasztalatokat szereztem. Alig várom már, hogy egy ilyen remek projektbe vághassam a fejszémet, mint a Renault gyári csapata” – nyilatkozta a dán pilóta, aki korábban az utánpótlás-bajnokságokban már megismerkedett a francia márkával.

A tesztpilótából versenyzővé előléptetett Jolyon Palmer viszont óvatosságra intett: „Miután az autót a pályán is kipróbáltuk a teszteken, a terveinket a helyzethez tudjuk majd igazítani, de addig, amíg az autó nem gördült ki, túl sok az ismeretlen tényező. Új az autónk, a motorunk, és a tulajdonosok is. Én csupán a tőlem telhető legjobb teljesítményt akarom nyújtani, és az év végén elégedett szeretnék lenni azzal, amit elértem” – nyilatkozta a 30-as számmal induló Palmer.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!