hirdetés

Ecclestone: Öngól a Mercedes fölénye

2016.01.27. 17:04

Az F1 ügyvezetője szerint senkinek sem tesz jót, hogy a Mercedes 2014 óta jelentős előnyt élvez, és reméli, hogy az idén a Ferrari már meg tudja szorítani őket.

Kevesebb, mint két hónap múlva rajtol a 2016-os F1-es szezon, amelynek a legfontosabb kérdése, hogy a Ferrari vagy valamelyik más csapat képes lesz-e legalább megszorongatni a 2014 óta szinte legyőzhetetlen Mercedest, mindenekelőtt a háromszoros világbajnok Lewis Hamiltont. Az olaszok elnöke, Sergio Marchionne már az idénynyitón győzelmet várna a Scuderiától, Sebastian Vettel viszont igyekszik lehűteni a kedélyeket. Bernie Ecclestone is a Ferrari felzárkózásában bízik.

„Nem, ez nekik sem tesz jót” – felelte a 85 esztendős üzletember, amikor a Tiroler Tageszeitung újságírója arról kérdezte, a Mercedesnek használ-e a fölénye. „A közönség sem élvezi, ahogy senki más sem. Reméljük, már a szezon elején lesznek igazán versenyképes ellenfeleik. Nagy szükségünk van a Ferrari fejlődésére, hogy legyen végre valaki, aki képes tartani a lépést a Mercedesszel” – mondta a brit, aki Gerhard Berger és Niki Lauda társaságát élvezte Kitzbühelben.

2014 óta a Mercedesek általában már a rajtnál faképnél hagyják a mezőnyt

Forrás: AFP

Ecclestone hozzátette, Ausztriában sem a szabadságát töltötte, mert azt „nem engedheti meg magának.” Hasonlóan elfoglalt manapság a McLaren várhatóan április vagy május során hivatalba lépő új vezérigazgatója, Jost Capito is, aki az idei szezont még jelenlegi csapatával, a Volkswagen Motorsporttal kezdte meg a Monte Carlo ralin. Capito az Autosportnak azt viszont már elárulta, felhatalmazást kapott, hogy új munkahelyén „megtegye a szükséges lépéseket.”

Erre szükség is lehet, mert a tavalyi katasztrofális szereplés ellenére a közvélemény azt várja, hogy a McLaren-Honda inkább előbb, mint utóbb felnő az élmezőny szintjére. Ez nem könnyű feladat, hiszen a Mercedes autói nem csupán gyorsak, egyre megbízhatóbbak is, a McLarenről viszont egyelőre egyik sem mondható el, leginkább a japánok erőforrása miatt. A gondok hátterében ráadásul kulturális különbségek is megnehezítik az előrelépést.

Capito vezérigazgatóként csatlakozik a McLarenhez, de a csapatot továbbra is Eric Boullier vezeti

Forrás: Volkswagen Motorsport

Capito számára nem lesz ismeretlen az F1-es környezet, hiszen korábban a Ford színeiben ő foglalkozott az autógyártó motorjait használó csapatokkal, és a Sauber csapatát is erősítette. A svájci vállalatnál az F1-es ügyek mellett egyéb üzleti projektekben is részt vett, egy ilyen alkalmával együttműködött a szintén japán Yamaha szakembereivel, így már ismeri az ázsiai szigetországban dolgozók munkamorálját.

„Működésre kell bírnunk ezt a kapcsolatot” – utalt Capito a McLaren és a Honda újkori partnerségére. „Egy csapatot kell alkotnunk, függetlenül attól, hogy az emberek honnan származnak. Csapatot építeni mindig kihívást jelent, és még a szokásosnál is nehezebb, ha az emberek különböző kontinensekről, eltérő kultúrákból származnak. A múltban dolgoztam már japánokkal, úgyhogy elég jó tapasztalatokat szereztem e téren.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat
    hirdetés
    hirdetés
    hirdetés