Vágólapra másolva!
A maranellói istálló egykori technikai igazgatója, Pat Fry is követi az aerodinamikai főnököt, Nick Tombazist a mezőny legkisebb csapatához.

Amióta a Manor két vezéralakja, John Booth és Graeme Lowdon tavaly a távozás mellett döntött, a mezőny legkisebb csapata minden szinten igyekszik erősíteni. A Ferrari motort az idéntől kezdve Mercedesre cserélték, a sebességváltóra és a futóműre kiterjedő műszaki együttműködésre léptek a Williamsszel, és leigazoltak több neves szakembert is.

Először a vitatott előéletű, a McLarentől 2009-ben elbocsátott Dave Ryant szerződtették le versenyigazgatónak, majd a múlt héten megszerezték a Ferrari egykori aerodinamikai főnökét, Nick Tombazist. Hétfőn pedig bejelentették, hogy követi őt a Manorhoz volt kollégája, Pat Fry is, aki 2010 és 2014 között technikai igazgatóként dolgozott Maranellóban.

Pat Fry-t 2014-ben menesztették a Ferraritól Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO/© Foto Studio Colombo

Az 1964-es születésű angol szakember veteránnak számít, hiszen a Benetton révén még 1987-ben került az F1-be, majd 1993-tól tizenhét évet töltött a McLarennél, ahol Ryan kollégája volt. A Ferraritól ugyanúgy a tavalyelőtti tisztogatás miatt kellett távoznia, mint Tombazisnak. A Manornál „műszaki tanácsadó" lesz.

„Az a célunk, hogy már a barcelonai tesztektől kezdve egyre jobbá tegyük az autónk teljesítményét, és ez Melbourne-ben a versenypályán is megmutatkozzon, így minél erősebben kezdhessük a 2016-ot, illetve a szezon elejéhez biztos fejlesztési alapokra tegyünk szert" – mondta Ryan.

A Manor tavaly egyetlen pontot sem szerzett, sőt az első futamot ki is kellett hagynia, mert az előszezoni teszteken nem tudott részt venni. Most azonban sokkal jobban áll: az a 2016-os autója már teljesítette az FIA kötelező töréstesztjeit is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!