Vágólapra másolva!
Bár a tervezettnél később kezdték meg a felkészülést a 2016-os szezonra, az új autó fejlesztésével minden rendben halad, már az FIA kötelező tesztjeit is teljesítették.

A Haas, a Manor és a Renault után a Ferrari 2016-os autója is teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által előírt kötelező törésteszteket, ezért nincs semmi akadálya, hogy az új modell bemutatkozzon a február 22-én kezdődő első téli teszten Barcelonában.

A Ferrari még nem erősítette meg, hogy az új autó valóban átment a törésteszteken, de több megbízható forrás, például az Autosport és a Motorsport.com is erről számolt be. Az új autó annak ellenére esett át négy héttel az első gyakorlás előtt a törésteszteken, hogy az eredeti tervekhez képest később kezdtek el dolgozni rajta, mert mindent ki akartak hozni a három futamot nyerő 2015-ös modellből.

A Ferrari jól áll a felkészüléssel. Forrás: AFP

Az új Ferrariról egyelőre nem sokat lehet tudni, de egyes híresztelések szerint az idén minél rövidebb orrot próbálnak tervezni, miután tavaly a hosszabb verziónál maradtak. A Motorsport.com szerint az is felmerült, hogy a két koncepciót a pályák jellegzetességeit figyelembe véve váltogatva használják majd.

Az olaszok még a bemutató hivatalos időpontját sem nevezték meg, de valószínűleg egy online leleplezésre kerül sor az első teszthét előtti napokban. Az eseményen néhány rajongó is szerepet kap majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!