Vágólapra másolva!
Prost szerint az Abu-dzabi Nagydíj előtt az tűnt valószínűnek, hogy a franciák nem indítanak gyári csapatot. Horner úgy véli, a Renault idén nem dolgozott teljes erőbedobással a sikerért.

A Renault december elején jelentette be, hogy felvásárolták a Lotus istálló nagy részét, és a 2016-ös idényben újra gyári csapatot indítanak a Forma-1-ben. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy csupán motorszállítóként nem szeretnének az F1-ben maradni, a két reális opció a gyári csapat indítása és a kiszállás volt. A döntés hónapokig húzódott, és a franciáknál nagykövetként dolgozó Alain Prost szerint tényleg fennállt a veszélye annak, hogy a Renault kivonul az F1-ből.

„Néhány nappal az abu-dzabi hétvége előtt majdnem a kiszállás mellett döntöttek" – nyilatkozta Prost a Motorsport.com-nak, majd hozzátette, a folytatás a Renault vezérigazgatóján múlt. „Carlos Ghosn egyedül hozta meg a döntést. Ez csak rajta múlt, de igen, nagyon-nagyon közel kerültek a kiszálláshoz."

Prost nem tudja, Ghosn pontosan miért döntött a gyári csapat indítása mellett, de szerinte a vezérigazgató a Red Bull-lal folytatott viták miatt nem akart a jövőben kizárólag motorszállítóként részt venni a bajnokságban. „Biztosan nagyon nehéz volt meghozni ezt a döntést, ezért tartott ilyen sokáig" – mondta. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ehhez időre volt szükség. Tudjuk, hogy ennél a vállalatnál néha sokáig húzódnak a döntések, de ha valami mellett elkötelezik magukat, akkor minden rendben lesz."

Ghosn a bejelentés után azt mondta, a Renault-nak legalább három évre lesz szüksége ahhoz, hogy újra a bajnoki címért harcolhasson, és ezzel Prost is egyetért. „Szerintem is minimum három évről beszélhetünk, de így is nagyon nehéz lesz" – mondta. „Egy új projektről, egy új történetről van szó, nagyon nehéz helyzetből kell elindulnunk. Az első év biztosan nagyon nehéz lesz. Az a legfontosabb, hogy felépítsünk egy stratégiát, és a jövőben folyamatosan javuljunk. Jövőre még nem kell nyernünk."

A Renault jövőre újra gyári csapatot indít Forrás: AFP

Prost egyelőre azt sem tudja, hogy szánnak-e neki valamilyen szerepet az F1-es csapatnál. „Januárig várok, és utána meglátjuk, hogyan épül fel a csapat, és én a része leszek-e, vagy sem" – mondta. „Nyitott vagyok rá, és beszélünk róla, de tiszta képet kell kapnunk a helyzetről."

A Renault és a Lotus egyébként múlt pénteken véglegesítette a tulajdonosváltásról szóló megállapodást, és az ügyvédek megerősítették, hogy hétfőig az istálló tartozásait is rendezték. Ghosn korábban azt mondta, az új menedzsmenttel, a szponzorokkal és a versenyzőkkel kapcsolatban januárban tesznek hivatalos bejelentést.

Nem adtak bele mindent

A Renault 2016-ban még nem csak a gyári csapatával lesz jelen az F1-ben. A Red Bullnak továbbra is ők adnak majd motort, de azokat az osztrákok az új támogatójuk, a TAG Heuer nevén használhatják. A francia motorokkal elégedetlen Red Bull végül azután fogadta el a Renault ajánlatát, hogy a többi gyártó nem volt hajlandó motort adni nekik.

Christian Horner szerint a két fél közötti konfliktust azt is erősítette, hogy a Renault 2015-ben már a jövőbeni gyári csapatára koncentrált, és a Red Bull partnereként nem törekedtek a maximumra. A csapatfőnök elmondta, a Red Bull technikai segítséget ajánlott fel a Renault-nak, de a gyártó csak vonakodva élt a lehetőségekkel. „Például bemutattuk nekik Mario Illient, de először nem voltak hajlandóak együtt dolgozni vele" – mondta az Ilmor cég tulajdonosáról, aki tanácsadóként segítette a munkájukat. „Egy külön csoportot is létrehoztunk, hogy támogassák a motorrészleget. A Milton Keynesben és a Viry-ben található központjaink között azonban nem ment simán az együttműködés, ami egyre bosszantóbb lett."

„Úgy éreztem, a Renault nem használta ki maximálisan azokat a technikai és szimulációs lehetőségeket, amelyeket felkínáltunk nekik, és egyértelmű volt, hogy csak motorszállítóként nem elégedettek" – magyarázta Horner. „Az előző szezon vége óta arra koncentráltak, hogy újra gyári csapatot indítsanak."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!