Vágólapra másolva!
Újra felmerült a gyanú, hogy a Ferrari a Haasszal kötött együttműködés révén a megengedettnél több időt tölt a szélcsatornában. Az FIA már az abu-dzabi verseny előtt pontosíthatja a szabályokat.

Amikor a Ferrari a májusi Spanyol Nagydíjon komoly fejlesztéseket vetett be, több csapat is arra gyanakodott, hogy kijátszották a szélcsatorna és a számítógépes áramlástani modellezés (CFD) használatára vonatkozó korlátozásokat. A Ferrari ugyanis technikai együttműködést kötött az F1-be jövőre beszálló új csapattal, a Haasszal, és a riválisok attól tartottak, hogy az amerikai istálló készülő autóján – a megengedett időn kívül - a saját alkatrészeiket is tesztelik a maranellói szélcsatornában.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos vizsgálatot rendelt el, a Maranellóba küldött Marcin Budkowski azonban semmilyen szabálytalanságot nem fedezett fel. A Ferrari és a Haas együttműködésével kapcsolatos kérdéseket azonban nem tisztázták, ezért a Mercedes a napokban arra kérte az FIA-t, hogy pontosítsák a szélcsatorna és a CFD használatára vonatkozó szabályokat.

A Mercedes szeretné megtudni, hogy pontosan mi a megengedett, és mi a szabálytalan egy hasonló technikai kapcsolatban, de Toto Wolff hangsúlyozta, hogy a kérésükkel nem a Ferrari ellen akarnak támadást indítani.

A Mercedes azt állítja, nem a Ferrari ellen irányul a kérésük Forrás: AFP

„Csak a szabályok tisztázását kérjük, ez egyik csapat ellen sem irányul" – mondta a Motorsport.com-nak. „Választ szeretnénk kapni néhány kérdésre, amelyeket az FIA korábban nem tisztázott teljes mértékben. Szerintem mindenki számára hasznos lenne, ha tisztább képet kapnánk a helyzetről."

A Mercedes is partnert keres

A Mercedes és a Red Bull már korábban is felkereste az FIA-t, mert tudni akarták, pontosan milyen feltételek mellett köthetnének technikai együttműködést egy másik istállóval. Az AMG és az Arden csapatok beszállását vetették fel, bár egyik csapatnak sem volt komoly szándéka egy új istálló F1-be segítésére. A Mercedesnek azonban vannak olyan tervei, hogy a jövőben technikai együttműködést kötnek egy csapattal, ezért tudniuk kellene a pontos szabályokat.

„A Mercedes jelenleg fontolgatja, hogy a tesztprogramján keresztül együttműködjön másokkal, ezért nagyon fontos, hogy tisztázzuk a homályos területeket" – állt a közleményükben. „Ebbe az alkalmazottak és az információk megosztása is beletartozik, mert a jelenlegi szabályok alapján úgy látjuk, ez megengedett. A Mercedes úgy tudja, más F1-es csapatok is fontolgatják ezt a lehetőséget."

Az FIA már reagált is a Mercedes kérésére, és azt ígérték, még a vasárnapi abu-dzabi verseny előtt megpróbálnak válaszolni a feltett kérdésekre. Szombat délután 4 órakor egy rendkívüli megbeszélésre hívják azokat a csapatokat, akik érintettnek érzik magukat a kérdésben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!