Vágólapra másolva!
A világbajnok azt állítja, még tudat alatt sem akarna leereszteni győzelme után, inkább az autójában keresi utóbbi vereségei kulcsát. Rosberg szerint semmi sem változott.

Miután Austinban megnyerte a világbajnokságot, Lewis Hamiltontól átvette a kezdeményezést a csapattársa, Nico Rosberg, aki az elmúlt két futamon győzni tudott, és az előző öt alkalommal a pole pozíciót is elhódította. Sokan úgy vélik, hogy Hamilton leeresztett a trófea elhódítása óta, de ő a BBC-nek tagadta, hogy akár csak tudat alatt kevesebbet adna bele. Inkább a Mercedes fejlesztéseiben keresi a fordulat okát.

„Nem úgy jöttem ide, hogy Nicóval foglalkozok, hanem azon töröm a fejem, hogy Szingapúr óta miket változtattunk meg az autón, és hogyan érthetném meg az összefüggéseket” – mondta Abu-Dzabiban a Sky Sportsnak. „Még egy versenyem van arra, hogy megoldást találjak” – tette hozzá, és a BBC portálján vezetett blogjában további részleteket is felfedett a rejtélyes szingapúri hétvége utózöngéiről.

Megfordultak az erőviszonyok a Mercedesnél? Forrás: Daimler

„Ott nem értettük, miért vagyunk lassúak. Még most is próbáljuk kideríteni. Senki nem tudja igazán, hogy mi az ördög történt. A mérnökeink utánanéztek, és rengeteg különböző magyarázattal álltak elő, ezekből kiválasztottunk egyet, és néhány dolgot átállítottunk. Viszont az autónk egész évben fantasztikus volt, úgyhogy (a módosításoknak) nem igazán látom értelmét. Azóta az autó balansza nem ugyanolyan” – írta.

Hamilton tagadta, hogy a változást a minimális keréknyomásra vonatkozóan Monzától kezdve bevezetett szigorítás idézte elő. Szerint a Mercedes Szingapúr óta „nem fekszik” neki annyira, és úgy véli, Rosberg a korábbiaknál otthonosabban érzi magát benne. A háromszoros világbajnok úgy látja, „még ha Nico meg is szerezte a pole-t az elmúlt öt nagydíjra, hármat én nyertem meg közülük. Ez önmagában is elég beszédes, és a két esetben, amikor nem én győztem, akkor is a nyomában voltam, csak nem tudtam megelőzni.”

Hamilton reméli, hogy a 2017-es szabályoktól könnyebb lesz üldözni egy másik autót.

Rosberg nem tudja, Hamilton miről beszél

Csapattársa álláspontjára reagálva Rosberg kijelentette, „nem történt jelentős változás az autón”, és hozzátette: „Nem is igazán értem, hogy miről beszél. Mindig is közel voltunk egymáshoz, csak most a másik irányba billent a mérleg nyelve. Szoros a csata, az utóbbi időben én voltam előrébb, én lettem a gyorsabb, ennyi az egész.” Szerinte nem az a kérdés, hogy most miért ő a gyorsabb, hanem inkább az, hogy előtte miért nem volt elég erős a tempója.

„Tavaly én voltam a gyorsabb az időmérőkön, aztán az idei év elején nem, most viszont megint én. Ez egy fordulatos küzdelem, most épp nekem áll a zászló. Akadnak még kisebb-nagyobb részletek, ahol mindig próbálom meggyőzni a csapatot, hogy változtassunk, mert úgy érzem, az a javunkra válna” – itt elsősorban a fékekre gondolt. „Az esetek többségében ezek a másik pilótát is segítik, úgyhogy nem olyasmiről van szó, ami nekem jót tesz, Lewisnak viszont nem.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!