Vágólapra másolva!
Jövőre több pénzből gazdálkodhatnak – feltéve, hogy egyáltalán maradnak, mert ez továbbra sem biztos. Technikai fejlesztéseket is terveznek Viry-Chatillonba.

A Renault menedzsmentje még a napokban meghozza a végleges döntést a Forma-1-es részvételük jövőjéről. Ha a folytatás mellett határoznak, várhatóan többségi tulajdonrészt vásárolnak a Lotusban, amiről már szándéknyilatkozatot írtak alá, de a sportprogramjuk ügyvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, hogy az eddig problematikus motorfejlesztő részlegük költségvetése is nőni fog.

„Azt hiszem, ezen a téren mindig kicsit korlátozottak voltak a lehetőségeink, de a jövőben jelentősen több pénzből gazdálkodhatunk majd" – állította. „Százalékosan kifejezve kétszámjegyű növekedésről lesz szó a korábbiakhoz képest, ami mindenképpen örömteli."

Abiteboul hozzátette, hogy technikai téren is várható előrelépés. „Januárban kapunk egy új egyhengeres próbapadot, amely a közép és hosszú távú fejlesztési kapacitásunkat 50 százalékkal meg fogja növelni" – magyarázta. „Tehát nagyon igyekszünk, és befektetéseink is vannak. Az igazat megvallva magabiztos vagyok."

A Renault-nak jövőre valószínűleg újra saját csapata lesz Forrás: Renault

Abiteboul szerint a Renault stábja rendelkezik a megfelelő képességekkel ahhoz, hogy felzárkózzon a Mercedeshez és a Ferrarihoz, viszont elvesztette a lendületét, és technikai téren jobb koordinációra lenne szüksége – mindenekelőtt egy olyan vezetőre, aki állandó jelleggel a Viry-Chatillonban található bázison felügyeli a munkát, mert ő maga nem lehet egyszerre ott és a pályán is.

„Nem állítom, hogy ez nem az én gondom. Én is részese vagyok a problémának" – ismerte el. „Ezért amikor majd kitaláljuk, hogy mi a legjobb megoldás, mélyreható, akár az én pozíciómat is érintő átszervezés következhet a menedzsmentben."

„A munkámhoz az is hozzátartozik, hogy a Renault elé tárjam azt a szervezeti struktúrát, amely a legalkalmasabb a világbajnoki sikerhez."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!