Vágólapra másolva!
Továbbra is úgy gondolják, hogy nem követtek el szabálytalanságot a Brazil Nagydíjon, de a jogi eljárás költségei miatt inkább elfogadják az FIA döntését.

A 8. helyen célba érő Felipe Massát kizárták a múlt heti Brazil Nagydíjról, mert a rajt előtti mérések alapján a jobb hátsó gumijának futófelülete 137 fokos volt, ami 27 fokkal magasabb a Pirelli által engedélyezett maximális hőmérsékletnél. A Williams nem értette, mi okozhatta a nagy eltérést, állításuk szerint a saját mérőeszközeik végig szabályos értékeket mutattak.

A Williams a futam után jelezte, hogy fellebbezni fog a döntés ellen, elsősorban azért, hogy megértsék, mi okozhatott ekkora eltérést a csapat és az FIA mérései között. Csütörtökön azonban az istálló úgy döntött, mégsem fellebbeznek. Bár továbbra is hisznek az igazukban, úgy vélik, az eljárás túl nagy költségekkel járna, ami a 2016-os felkészülésükre is rossz hatással lehet.

Massa kizárása érvényben marad Forrás: AFP

„Alaposan átgondoltuk a helyzetet, és arra jutottunk, hogy - bár nem értünk egyet a kizárással, és szerintünk elegendő bizonyítékunk lenne a döntés megváltoztatásához – hivatalosan mégsem nyújtjuk be a fellebbezést" – állt a Williams közleményében. „A meghallgatásra valószínűleg csak a szezon után kerülne sor, akkor pedig már a 2016-os idényre való felkészülésre szeretnénk koncentrálni."

„A döntés nem befolyásolja a konstruktőri bajnokságban elfoglalt pozíciónkat, ezért a sport gazdasági helyzetét figyelembe véve arra jutottunk, hogy feleslegesen költenénk pénzt az eljárásra."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!