Vágólapra másolva!
Bár nagyra tartja négyszeres világbajnok ellenfelét, szerinte a csapaton belül nem voltak komoly ellenfelei.

Lewis Hamilton nemrég amiatt kényszerült magyarázkodni, hogy derogáló megjegyzéseket tett Michael Schumacherre, akivel ellentétben szerinte ő maga soha nem vetemedett piszkos a világbajnoki győzelmeihez.

Most pedig a Sport Bildnek nyilatkozva egyszerre három ellenfelét illette burkolt kritikával, amikor a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelről azt mondta: „Nagyon tisztelem, de nehéz megítélni, hogy milyen jó valójában. Soha nem volt olyan csapattársa, mint Fernando Alonso. Mindig olyanok mellett versenyzett, mint Mark Webber, aki nem állt az ő szintjén, vagy Kimi Räikkönen, aki már nincs a csúcson."

Hamilton szerint Vettelről nem tudni, hogy milyen jó valójában Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Habár egykori csapattársa a McLarennél, Jenson Button figyelmeztette, hogy egyre arrogánsabbnak tűnik, Hamilton azt mondta, nem „túlzott önbizalom" jellemzi, hanem „rendkívüli hit önmagamban", ami szerinte elengedhetetlen a sikerhez. Úgy véli, erre volt szüksége ahhoz is, hogy már újoncként szembeszálljon Alonsóval.

„A 2007-es bemutatkozásom előtt tudtam, hogy Fernandót nehéz lesz legyőznöm, de abban is biztos voltam, hogy képes leszek rá" – magyarázta. „Még most is jól emlékszem, hogy az első verseny előtt Ron Dennis azt mondta, ne legyek túl csalódott, ha Alonso csúnyán elkalapál. Én azonban tudtam, hogy erre nem fog sor kerülni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!