Hamilton kerék-kerék elleni csatát akar Vettellel

Forma-1, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, dobogó
Third-placed Ferrari's German driver Sebastian Vettel (R) pours champagne over winner Mercedes driver Lewis Hamilton of Britain as he makes a speech on the podium after the Formula One Japanese Grand Prix in Suzuka on September 27, 2015. AFP PHOTO / YURIKO NAKAO
Vágólapra másolva!
„Alig bírnánk magunkkal, annyira izgalmas lenne” – állítja a Mercedes brit versenyzője, aki olyan párharcokra vágyik, mint amilyet a tavalyi Bahreini Nagydíjon vívott Rosberggel.

Lewis Hamilton öt fordulóval a 2015-ös szezon vége előtt tetemes, 48 pontos előnnyel vezet az összetettben, így jó úton halad harmadik világbajnoki címe felé, de ez sem elégíti ki: hiányoznak neki az olyan kerék-kerék elleni párharcok, mint amilyet a tavalyi Bahreini Nagydíj végén vívott Nico Rosberggel. Érdekes módon azonban azt mondta, leginkább a ferraris Sebastian Vettel ellen szeretne csatázni egy nagyot.

„Menő lenne, de nincs benne részünk túl gyakran, úgy versenyezni, ahogy tavaly Bahreinben tettük Nicóval" – nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak. „Az olyan volt, mintha gokartoztunk volna, és a gokartot pont az ilyen csaták miatt annyira élvezetes nézni. Ha minden hétvégén lenne egy a Forma-1-ben, valószínűleg nem is bírnánk magunkkal az izgalomtól. Imádnám, ha vívhatnánk egy hasonló párharcot Sebastiannal."

Hamilton Vettellel szeretne kerék-kerék elleni párharcot vívni Forrás: AFP/Yuriko Nakao

Vettel csak 11 ponttal van lemaradva a tabellán 2. helyezett Rosbergtől, de a Ferrarinál nem bíznak benne, hogy az Orosz Nagydíjon szembeszállhatnak a Mercedesszel, mert hiába lesznek ugyanúgy a lágy és a szuperlágy gumik használatban, mint Szingapúrban, a szocsi aszfalt szerintük túl csúszós nekik.

„Pár versenyen nyilván gyorsak voltak, néhányszor nyertek is, és az egyikük legutóbb is közvetlenül Nico mögött végzett, a tempójuk tehát megvan. Ráadásul még maradtak motorfejlesztési zsetonjaik is, úgyhogy biztos fejlődni fognak" – mondta a Ferrariról Hamilton, aki a Japán Nagydíjon aratott 41. győzelmével utolérte példaképét, Ayrton Sennát az örökranglistán.

„Fogalmam sincs, hogy már ezen a hétvégén előrelépnek-e, de komoly fenyegetést jelentenek ránk, és én nem tudom megjósolni a jövőt" – tette hozzá. „Abban viszont biztos vagyok, hogy mi is keményen igyekszünk tovább, nem könnyítjük meg a dolgukat."

A Mercedes már ezen a hétvégén bebiztosíthatja zsinórban második konstruktőri vb-címét, ha 3 ponttal többet szerez, mint a Ferrari.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!