Vágólapra másolva!
Toto Wolff és Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese is úgy véli, a Red Bull kiszállása nem az ellenfeleiken múlna, de mindketten sajnálnák.

Még e hónapban döntésre akar jutni a Red Bull társtulajdonosa, Dietrich Mateschitz, és tudni akarja, hogy milyen motorokat vásárolnak a Red Bull és a Toro Rosso számára 2016-ban, írja a Speed Week. Amennyiben viszont nem jutnak versenyképes erőforráshoz, mindkét csapat kiszállhat az F1-ből, már az idei év végén. Ezt a Mercedes csapatfőnöke annak ellenére sem szeretné, hogy ők megtagadták nekik a motorszállítást, de Toto Wolff úgy véli, az F1 túlélné a Red Bull elvesztését.

„Szerintem a jelenlegi környezetben fontos minden csapat megtartása, de már korábban is láthattuk, hogy istállók jöttek és mentek” – magyarázta a Camp Beckenbauer konferencián. „Nem mondom, hogy a Red Bull nem különbözik a többiektől, mert remek márkáról van szó. Néhány évvel ezelőtt viszont tizennyolc hónapon belül kiszállt a Honda, a Toyota és a BMW is. Ők hárman nagyszerű konstruktőrök voltak, és az F1 ezt is túlélte. Meg kell próbálnunk őket itt tartani, de ha ez rajtunk kívül álló okokból nem sikerül, azt is megoldjuk.”

Az ellenfelek nem örülnének a Red Bull elvesztésének, de nem bánkódnának sokáig Forrás: Getty Images/Red Bull Content Pool/Clive Rose

Hasonlóan gondolkodik Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese is, aki szerint „szomorú” lenne a Red Bull távozása, „mert rengeteg jót tettek az F1-gyel, de az F1 nagyobb a Red Bullnál, és továbbra is működni fog. Hat hónap múlva már senki sem fog emlékezni arra, hogy mi is volt a Red Bull” – mondta. Fernley szerint a Force India esetében ez már néhány hét múlva így lenne, mert az F1 ebből a szempontból kegyetlen sport. „Viszont nem szabad, hogy csapatok kiszoruljanak belőle” - tette hozzá.

„Azt nem tudjuk befolyásolni, ha egy csapat bármilyen érdekből a távozás mellett dönt, legyen az akár egy gyártó igazgatótanácsának döntése, mert elegük van, és máshoz akarnak kezdeni, vagy, ahogy a Red Bull esetében is, önálló lépés, mert nem tudnak azon a szinten játszani, mint szeretnének” – jelentette ki Fernley. Szerinte a hasonló helyzeteket elkerülendő, a privát istállókra kell építeni. „Arra van befolyásunk, hogy az olyan független csapatokat fenntartsuk, amelyeknek a versenyzés a fő profilja” - mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!