Vágólapra másolva!
A Ferrari problémamentes edzéseken van túl Monzában, de egyikük sem volt teljesen elégedett. Vettel szerint a Mercedesek túl messze vannak tőlük, de vasárnapig közelebb kerülnének.

Sebastian Vettel mindkét pénteki szabadedzést a 3. helyen zárta a két Mercedes mögött, a lemaradása azonban nagyobb volt a szokásosnál. Délelőtt több mint másfél másodperccel volt lassabb Hamiltonnál, és délután is több mint 7 tizedet kapott tőle. A német elismeri, a Mercedesek és a Ferrarik között túl nagy a különbség, de mindenképpen reménykedik egy jó eredményben.

„Nem vagyunk teljesen elégedettek, ki kell találnunk, hogyan javulhatnánk holnapra néhány tizedet" – nyilatkozta. „Az első két autó túl messze volt tőlünk, de holnap talán közelebb kerülhetünk hozzájuk, és majd meglátjuk, mi történik vasárnap."

Vettel elmondta, a tempókülönbségtől eltekintve pozitív napot zártak. „Jó péntekünk volt, hiszen semmi gond nem volt az autónkkal, és elég sok időt töltöttünk a pályán" – mondta. „A rajt nagyon fontos lesz majd – ugyan a hosszú egyenesek miatt van lehetőség az előzésre, az első kanyar nagyon szűk, és minél előrébb leszünk a mezőnyben, annál könnyebb dolgunk lesz."

Räikkönen saját bevallása szerint sem vezetett túl jól Forrás: AFP

Räikkönen javulásra számít

Kimi Räikkönen pénteken nem tudta tartani a tempót a csapattársával, mindkét edzést a 6. helyen zárta. „Normális pénteki napunk volt, problémamentes edzésekkel, minden simán ment" – nyilatkozta a nap végén Räikkönen, aki saját magát is okolta a lassabb tempóért.

„Nem voltam túl elégedett azzal, ahogy vezettem, és bizonyos területeken javulnunk kell" – mondta. „Ahogy minden más versenyen, most is keményen kell dolgoznunk, hogy holnapra és vasárnapra javulni tudjunk. Nem volt időm arra figyelni, hogy a többiek mit csináltak ma, de remélhetőleg lesz egy jó hétvégénk a szurkolóink előtt."

Péntek délután a Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene is elismerte, hogy „óriási” a lemaradásuk a Mercedes mögött.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!