Vágólapra másolva!
A francia autógyártó korábbi csapatát, a Lotus néven versenyző enstone-i istálló többségi tulajdonát vásárolja vissza, és legalább tíz évig önálló alakulattal vesznek részt a Forma-1-ben. Visszatér Alain Prost, Romain Grosjean biztosan marad, Pastor Maldonado helye egyelőre kérdéses.

Több hónapos huzavona után pont kerülhet a Renault F1-es programjának jövőjére. A mértékadó Autosport című szaklap úgy értesült, hogy

a francia autógyár a Lotus néven versenyző enstone-i istálló többségi tulajdonának visszavásárlására készül.

Az üzletet a jövő héten köthetik meg, a Renault 65 millió fontért juthat hozzá a csapat 65%-os részesedéséhez, de egyelőre csak egy 7,5 milliós kezdőrészletet utalnak át, a fennmaradó összeget pedig a következő 10 év során törlesztik.

A lap úgy tudja, hogy a jelenlegi tulajdonos, Genii révén Gerard Lopez is érintett marad az új tulajdonosi körben 25% körüli részesedésével, és 10%-ot a Renault nagykövete, a korábbi négyszeres világbajnok Alain Prost is megszerezhet, így egy olyan struktúra jöhet létre, amit a Mercedes menedzsmentje is kialakított Toto Wolff és Niki Lauda tulajdonosként történő bevonásával. A felállást hétfőn ismertethetik a Renault-nál, a papírok aláírása pedig a következő napok során várható.

Visszatérhetnek a legendás Renault-színek Forrás: AFP/Antonio Scorza

Kérdés, hogy a döntés hogyan befolyásolja a Renault és jelenlegi kiemelt partnere, a Red Bull kapcsolatát. Az Autosport szerint

három lehetséges forgatókönyv

született a viszálykodó felek jövőjének rendezésére. Az első változat szerint a Renault egyszerűen tiszteletben tartaná a Red Bull-lal és a Toro Rossóval 2016 végéig érvényes motorszállítói szerződését, de a Red Bull korábban jelezte, hogy kiemelt státuszra tartanak igényt, ami életszerűtlen elvárás egy gyári csapat mellett.

További lehetőség, hogy – szokatlan módon – a Renault megtartaná a Lotus jelenlegi Mercedes motorjait a 2016-os szezon során, és továbbra is kiszolgálná a Red Bull csapatait saját erőforrásával, de erre jelenlegi ügyfeleik sem igazán hajlanak. A harmadik opció, hogy a Renault ipari kapcsolatai révén segítené, hogy a Red Bull megkaphassa a Mercedes motorjait, így kettejük válása simábban történhetne. A La Gazzetta dello Sport szerint a Toro Rosso a Ferrari erőforrásaira válthat.

Már 2017-re készülnek

A döntés műszaki következményei, a megoldatlan kérdések, és a jelenlegi erőviszonyok ismeretében a Renault elsősorban 2017-ben – az új szabályok bevezetésének várható évében - próbálja majd felvenni a lépést a jelenlegi éllovas Mercedesszel, és további erős ellenfeleikkel, a Ferrarival és várhatóan a Red Bull-lal. Ezt elősegítendő, teljes szponzori csomagot is összeállítottak, ami a híresztelések szerint a

Mercedeshez hasonló költségvetést biztosítana az istállónak.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ennek a csomagnak része lesz-e a Pastor Maldonado ülését garantáló venezuelai olajtársaság, a PDVSA. Az értesülések szerint Romain Grosjeant a Renault valószínűleg megtartja, Maldonado pedig tárgyalásban áll a franciákkal, noha csapattársához hasonlóan 2016-ra is érvényes szerződéssel rendelkezik. A Renault korábban az Elf-Total csoporttal működött együtt, de a Lotuson tavaly megjelentek a PDVSA mellett is.

Az infrastruktúra vonzotta őket

A Renault korábban megvizsgálta a Toro Rosso és a Sauber felvásárlásának lehetőségét, és felmerült a Force India átvétele is, ami az Autosport forrásai szerint továbbra sem kizárt, amennyiben a Lotus jelenlegi tulajdonosai valamiért mégis visszalépnének az üzlettől. A Renault számára viszont kulcsfontosságú, hogy az enstone-i főhadiszállás létesítményei és berendezései fejlettek, ráadásul jól ismertek a régi-új anyavállalat számára.

A források úgy tudják,

a Renault nem érdeklődik versenyképes infrastruktúra nélküli csapat átvétele iránt,

Enstone-ban viszont alig két éve üzemel számítógépes áramlástani kutató egység (CFD) és korszerű szimulátor is, míg a 60%-os méretarányú modellel dolgozó szélcsatorna is csak három éves. Ez a későbbiekben segítheti a 2013 végén anyagi okok miatt távozott szakembergárda egy részének visszacsábítását is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!