Vágólapra másolva!
Egy kompromisszumos megoldás jóvoltából elvihették a felszerelésüket Spából, de továbbra is sok a tartozásuk. Habár a belgiumi 3. helyük csodaszámba ment, úgy érzik, Monzában is lesz esélyük megismételni.

A Lotus múlt vasárnap, Spában csaknem két év után, a 2013-as USA Nagydíj óta először jutott fel a dobogóra a 3. helyen végző Romain Grosjean jóvoltából. Ez a legjobbkor jött a csapat számára, amely jelenleg a hitelezőivel küzd, s amelynek a verseny után a belga hatóságok még a felszerelését is lefoglalták a tavalyi tesztpilótájuk, Charles Pic által indított per folyómányaként.

Pic 800 ezer dollárt követel vissza a Lotustól azért, mert nem biztosították számára a szerződésében foglalt számú tesztnapot. Ezt a csapatnál sem tagadják, de a hét elején kötött kompromisszumos megoldásnak köszönhetően végül elvihették az autóikat Spából. A gondjaik azonban nem oldódtak meg, a Gazzetta dello Sport szerint ugyanis nemcsak a sebességváltó-specialista Xtrac-nek, hanem a motorhome bérleti díjával a Toyotának, valamint a sisakok árával a Bellnek is tartoznak. A csődtől a legkönnyebben úgy menekülhetnének meg, hogy a Renault felvásárolja őket, bár úgy hírlik, a francia autógyár a tartozásaikat nem akarja átvállalni.

A Lotus Monzában is elérhetőnek tartja a dobogót Forrás: AFP

A problémák ellenére a Lotus vezető versenymérnöke, Alan Permane biztos benne, hogy mivel az autójuk kis leszorítóerős beállításokkal kifejezetten jól megy, a jövő hétvégén, Monzában megint lesz esélyük a dobogóért harcolni.

– mutatott rá. „Nem látok rá okot, hogy Olaszországban miért ne szerepelhetnénk jól. Ismét álmodhatunk a dobogóról. Bejuthatunk a Q3-ba, és onnan jó versenyünk lehet."

A Lotus Spába elvitt egy új első szárnyat, amit a futamon végül nem vetettek be, mert az összehasonlító tesztek szerint nem működött meggyőzően jobban a réginél. „Kipróbáltuk, és hasonló volt a teljesítménye. Még elvégzünk rajta pár módosítást, aztán áttérünk rá" – ígérte Permane, aki szerint a Lotus „nagyon jó autó", csak a csapat anyagi nehézségei miatt nem tudják elég hatékonyan fejleszteni.

„Kis leszorítóerővel remekül megy, tehát az olyan pályákon, mint Spa vagy Ausztria" – jelentette ki. „Ezért bízunk benne, hogy Monza kedves lesz hozzánk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!