Vágólapra másolva!
Gőzerővel zajlik a létesítmény teljes körű felújítása, már a pályaburkolat első rétege is a helyére került. A szervezők teltházra számítanak, már eddig is a tervezettnél több jegyet adtak el.

A Forma-1 23 év után az idén visszatér Mexikóba, november 1-jén újra futamot rendeznek azon az Autodromo Hermanos Rodriguez nevű pályán, amely 1962 és 1992 között összesen 16 nagydíjnak adott otthont. A létesítményt azonban szinte teljesen átépítették: az aszfaltcsík, a pályát övező épületek és a lelátók is megújultak a tavaly kezdődött munkálatok keretében.

A verseny promóterének igazgatója, Federico González az Autosportnak elmondta, a pályát nem fenyegeti az a veszély, hogy kicsúsznak a határidőből. „Már majdnem elkészültünk" – nyilatkozta. „Minden nap előrébblépünk, és a terveinknek megfelelően haladunk. Az aszfalt első rétegét a pálya egész területén lefektettük, és körülbelül három hét múlva a második és harmadik réteg is a helyére kerül."

González elmondta, a pálya jelenleg 90 százalékban tekinthető késznek, ezért bizakodva várják az Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatójának következő ellenőrzését. „Majdnem befejeztük a pálya és az épületek építését" – mondta. „Charlie Whiting még ebben a hónapban ellátogat hozzánk, és biztosak vagyunk benne, hogy a pályát sikerül homologizálni."

Sergio Pérez teltház előtt versenyezhet a hazai nagydíján Forrás: AFP

Teltházra számítanak

A mexikói rajongók körében óriási az érdeklődés, az előre meghirdetett jegyeket hamar elkapkodták. A szervezők ezért 10 százalékkal növelték a létesítmény kapacitását, a versenyre 110 ezer néző látogathat majd ki. González reméli, hogy az extra jegyek is elfogynak majd a következő két hónapban.

„Az új jegyeknek is csak a 10 százaléka maradt meg, ezért teltházra számítunk" – mondta. „A versenyt Mexikóváros belvárosában, egy nyilvános parkban rendezik, amelyhez három metróvonal is vezet, tehát nagyon könnyen megközelíthető. A városban több program is lesz, a Chapultepec parkban például egy rajongói zónát építünk ki, szerintem nagyszerű lesz a hangulat."

A Forma-1-en kívül egyelőre csak két másik eseményt rendeznek a nagydíjhétvégén, a Masters Historic Racing mellett egy helyi széria csapatai versenyeznek. A promóter szerint egyelőre nincs szükségük más versenyekre, hiszen így is teltház lesz, a jövőben azonban újabb szériákkal kötnének szerződést.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!