Vágólapra másolva!
2012 végén ez a lehetőség is felmerült, de a csapat bízott a saját nevelésű versenyzőiben.  A Red Bull szeretné hallani a Renault terveit, mielőtt a saját jövőjéről döntene.

Amikor a 2012-es idény második felében egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Lewis Hamilton szeretné elhagyni a McLarent, Bernie Ecclestone az akkori sikercsapatot, a Red Bullt győzködte, hogy szerződtessék le a britet. Noha néhány beszélgetésre valóban sor került közöttük, a Red Bull végül megtartotta Mark Webbert, a következő évben pedig saját nevelésű versenyzőjüknek, Daniel Ricciardónak adtak lehetőséget.

Hamilton bizonyára nem bánta meg, hogy végül a Mercedeshez igazolt, hiszen a csapatnál töltött második évében világbajnok lett, az idén pedig jó úton halad a címvédés felé. A Red Bull sem bánkódik azonban amiatt, hogy lemaradt Hamiltonról, noha 2014 végén a négyszeres világbajnok versenyzőjük, Sebastian Vettel átigazolt a Ferrarihoz.

„Természetesen lenyűgöző lett volna látni, mire ment volna Sebastian csapattársaként" – mondta Horner Hamiltonról a Sky Sportsnak. „De végül így is a mezőnyt uralva nyertük meg a bajnokságot. Persze mindenképpen érdekes lett volna látni, hogyan alakult volna a helyzet kettejük között."

Hamilton a Red Bullnál is kiköthetett volna 2013-ban Forrás: AFP

Horner nem bánja, hogy a Red Bull az eredeti terveit követte, és a saját utánpótlás-programjából választott tehetségeket. Idén már a szintén a Toro Rossóból érkező Danyiil Kvjat versenyez Ricciardo mellett, és a csapatfőnök elégedett a teljesítményükkel. „Eddig is sikeres befektetésnek tűnt, hogy a Red Bull a saját fiataljait részesíti előnyben, gondoljunk csak Sebastian Vettelre, a két Danielre (Ricciardo és Kvjat), vagy Max (Verstappenre) és Carlos (Sainzra). Ők is nagyon ígéretes tehetségek, nagyszerű helyzetben vagyunk, hogy számíthatunk rájuk."

Még nincs döntés

A Red Bull a pilóták terén egyértelmű stratégiát követ, az viszont továbbra is bizonytalan, hogy a következő években melyik gyártótól kapnak majd motorokat. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Renault jövőre újra gyári csapatot indít, ezért a Red Bull elveszítheti az eddigi kiemelt státuszát. Egyes hírek szerint a Red Bull akkor is különleges bánásmódban fog részesülni, ha a franciáknak saját csapatuk lesz, más források viszont úgy tudják, a két fél már a 2016-os idényt sem fogja együtt tölteni, miután a Red Bull egy évvel korábban felbontotta a szerződést.

Christian Horner azonban kijelentette, egyelőre mindez csak találgatás, hiszen még ők sem tudják, mi lesz velük a jövőben. „Ez a Renault-tól függ. 2016-ig szerződésünk van velük, a többi csupán spekuláció" – mondta. „Mindenki csak találgat. Szerződésünk van a Renault-val, ennek a részleteit azonban nem fogjuk elárulni. Mindkét félnek vannak kötelezettségei, de a paddockban hallott pletykákra nem szeretnék reagálni."

Horner hozzátette, a Renault döntéséig ők sem tudják, mire számíthatnak, ezért most inkább az idei szezonjukra koncentrálnak. „Most a szezon második felében nyújtott teljesítményünk élvez prioritást, de természetesen hallani akarjuk, hogyan tervezi a Renault a jövőjét, és ez mivel fog járni" – magyarázta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!