Vágólapra másolva!
A 2017-től várhatóan életbe lépő új technikai szabályok visszahozhatják a versenyzők lelkesedését, ami a rajongók érdeklődését is fokozhatja, véli a Toyota egykori F1-es csapatának vezetője. Pascal Vasselon szerint a szabályalkotók most homlokegyenest mást akarnak, mint 2009-ben.

Jelentős technikai szabályváltozások várhatók az F1-ben, a kérdés csupán az, hogy mikor. A legvalószínűbb, hogy 2017-től újulnak meg ismét a jelenleg unalmasnak és lassúnak tartott autók, amitől azt várják, hogy a vezetés nagyobb kihívást jelentsen a pilóták számára, és a sport népszerűsége is növekedjen. Pascal Vasselon, a Toyota egykori F1-es csapatának vezetője szerint ez a két tényező szorosan összefügg.

„Szerintem az F1 iránti általános érdektelenség leginkább abból következik, hogy a versenyzők maguk sem imádják” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak a francia, aki tavaly megnyerte a Sportautó-világbajnokságot a japán gyártó istállójával. „A legtöbb versenyző nem áradozik arról, hogy milyen élvezetesnek érzi a vezetést” – vélte. „A pilóták érdektelensége erősíti ugyanezt a közönség köreiben is. Ha az új szabályok visszahozzák a mókát, az a (versenyzők) megnyilvánulásaiból is érezhető lesz, és a helyzet a visszájára fordulhat.”

Ha a pilóták többet áradoznának az autókról, a lelkesedésük a közönségre is átragadna Vasselon szerint Forrás: Origo

Vasselon meglátása egybecseng Jenson Button véleményével is: mindketten úgy vélik, hogy a versenyzők hangulata kulcsfontosságú a sportág megítélése terén. A Toyota csapatfőnöke szerint a Sportautó-világbajnokság remek példa lehet, mivel még a versenyire kilátogató F1-es pilótákat is lenyűgözik a Le Mans-i 24 óráson használt prototípusok..

„Azok az (F1-es) pilóták, akik hosszútávú versenyeken vesznek részt, mindig azt mondják, hogy ’hűha, ezek az autók nagyszerűek! Az elejétől a végéig nyomhatjuk a gázt.’ Ez pont az ellentéte annak, amit az F1-ben kell csinálniuk. Ezért érzem úgy, hogy az F1 iránti érdektelenség a versenyzők megjegyzéseiből adódik. Ez ráébreszt, hogy az F1-es pilóták és a hosszútávú futamokon résztvevő kollégáik nem ugyanazt az élményt élik meg a volán mögött” – magyarázta, bár a Porschével győzelmet arató Nico Hülkenberg azt mondta, Le Mans-ban is rengeteget kell takarékoskodni az üzemanyaggal és a gumikkal.

Az F1-es pilóták lelkesednek a Le Mans-i prototípusokért Forrás: Toyota Racing

A Toyota a gazdasági válság begyűrűzésekor, 2009-ben vonult ki a Forma-1-ből, miután az akkor életbe léptetett új szabályok közepette is képtelenek voltak a futamgyőzelmekért harcolni. A japán autóipari óriás 2002 és 2009 között egyetlen versenyt sem nyert az F1-ben, azóta pedig inkább a WEC-ben és a Le Mans-i 24 óráson vesz részt, ahol egyelőre nem arattak győzelmet. A japánok 2017-től a rali világbajnokságba is visszatérnek, az F1-en viszont nem gondolkodnak.

A 2017-re tervezett új szabályokkal kapcsolatban Vasselon azt mondta, „szinte ellentétesek azzal az iránnyal, amely a 2000-es években meghatározta az F1-et. Akkor a cél az autók lelassítása és az előzések elősegítése volt. Most úgy tűnik, az illetékesek az ellenkező irányba tartanak. Ez érdekes kihívásnak tűnik, és bár nem vagyok tisztában minden részlettel, az aerodinamika és a gumik szempontjából jelentős fejlődésről beszélünk. A köridők sokat javulnak majd, ez teljesen biztos.”

Vegne is majdnem Le Mans-ban kötött ki

A Ferrari fejlesztő pilótája, Jean-Eric Vergne elárulta, hogy az idei Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő Nico Hülkenberg mellett neki is szerződést ajánlott a győztes Porsche csapat az idei futamra. A francia pilóta bár hajlott arra, hogy elinduljon a világ legrangosabb hosszútávú versenyén, végül kénytelen volt lemondani a lehetőségről.

„Csak alá kellett volna írnom a szerződést" - nyilatkozta az Auto Hebdónak a Toro Rossótól tavaly elküldött francia. „A Ferrari viszont nem akarta, úgyhogy végül nem fogadtam el az ajánlatot" - nyilatkozta a Haas egyik jövő évi ülésére pályázó pilóta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!