Vágólapra másolva!
Már a negyedik versenyző kapott büntetést motor- vagy váltócseréért Spában: a két McLaren és Max Verstappen után Romain Grosjean is öt hellyel hátrébb kerül a Belga Nagydíj rajtjánál. Az új procedúra is kavarodást okozhat a rajtnál.

Ismét jelentős átrendeződés várható a Belga Nagydíj rajtrácsán az időmérő után, mivel a harmadik szabadedzés előtt Romain Grosjean is kénytelen volt elkönyvelni egy öthelyes rajtbüntetést sebességváltó csere miatt. A váltóknak hat befejezett futamot kell kibírniuk csere nélkül, a francia pilóta viszont célba ért a Hungaroringen, így a Lotus nem szerelhetett be büntetlenül új egységet az autójába.

Grosjeant pénteken figyelmeztették is Nico Hülkenberg feltartása miatt, így már két büntetőpontnál jár. Hasonló szankcióval sújtották Danyiil Kvjatot, és a Red Bullt is, mivel felelőtlenül hajtottak ki a garázsból a második szabadedzésen, és ezzel balesetveszélyes helyzetet teremtettek. A 10 ezer eurós pénzbüntetés viszont a futam alakulására nem lesz befolyással, de Grosjeanhoz hasonlóan 10 helyes büntetést kap, ha még egy megrovást a számlájára írnak.

Grosjean öt helyet veszít Forrás: Lotus F1 Team

A rajtrács hátsó traktusába szorul vissza Max Verstappen is, akinek Toro Rossójában a szerelők már pénteken kénytelenek voltak kicserélni az idén sokat gyengélkedő Renault erőforrást, így a szinte hazai pályán versenyző holland fiatal 10 helyet veszít a Belga Nagydíj rajtjánál az időmérőn elért eredményéhez képest.

Ez viszont még mindig eltörpül a McLaren pilótáinak kiosztott, összesen 55 helyes büntetés mellett, a wokingiak ráadásul péntek este is motorokat cseréltek, így szombat reggel már 105 rajthelynél tartanak. Az újabb cseréket ezúttal nem meghibásodás indokolta, a McLaren csupán a további futamokon próbálja majd elkerülni az újabb büntetéseket azáltal, hogy Belgiumban mindenképpen az utolsó helyekről kell rajtolniuk, de további szankciókkal már nem sújtják őket a futamon a további alkatrészek bevetése miatt.

A szabályok szerint évente négy erőforrást lehet büntetlenül bevetni, ezt az kvótát a Hondának kedvezve az év közben ötre emelték az új belépőknek. Alonso autójánál a japánok a nyolcadik turbónál és MGU-H-nál tartanak, míg az MGU-K-ból a hetedik üzemel a McLarenben. Button a kilencedik turbónál és MGU-H-nál jár, MGU-K-ból pedig a nyolcadikat kapta meg.

A rajt önmagában is kritikus lehet

A nyáron meghozott, és a vasárnapi futamon életbe lépő szabályváltozás miatt a rajtbüntetésekből eredő kavarodás nélkül is nagy felfordulás lehet a Belga Nagydíj rajtjánál. Ennek oka, hogy a korábban nagyrészt automatizáltan működő rajtolási folyamatot a pilótáknak immáron önmaguknak kell elvégezniük, külső támogatás nélkül. A Ferrari technikai igazgatója, James Allison elmondta, hosszabb távon nem számít problémákra, de eleinte okozhat nehézséget az új rajtprocedúra.

„A versenyzők mindegyike elég jó a Forma-1-ben, úgyhogy hat hónap múlva, sőt talán már korábban minden úgy fog működni, ahogy előtte, de az átmeneti időszakban előfordulhatnak hibák, és talán érdekes események is” – nyilatkozta a pénteki sajtótájékoztatón. Allison rámutatott a szabályváltozás lényegére is: „Instruálhattuk a pilótát, hogy az ujjaival változtasson a beállításokon, megítélhettük, hogy mit kellene tennie. Most is végezhetünk méréseket, de nem mondhatunk semmit (a versenyzőnek), csak (a bokszban) kiabálhatunk, hogy ’ne már!’ vagy ’hurrá!’” – magyarázta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!